a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

​Az ember, ki ésszel él

Moziajánló: Kémek hídja

kemek_hidja_lead

Ha a briliáns forgatókönyvből csak egy dolgot lehetne kiválasztani, aminek a közbeszédbe emelését szívesen vennénk, akkor az „Aggódik? – Miért, az használna?” remeket választanánk. Hűvös elme és humorérzék – ez a kombó varázsütésre képes megszüntetni hosszúra és kanyargósra sikeredett félreértéseket, s összekötni az ésszel élő embereket.

A Kémek hídja címbe emeli az átjárást, s nemcsak rehabilitálja, de át is értelmezi a kémszakmát. Spielberg filmjeiben a világ olyan, amilyennek lennie kéne. Az ő hidegháborújában léteznek hidak, amelyek kellő körültekintéssel átkelésre is használhatók két, minden más szemszögből nézve összebékíthetetlen ellenség között. S hogy akkor ki a kém? Aki a másikat igazán belülről, azaz legjobban ismeri. Spielberg lovagias és igazságos, ahogyan legbelül mindannyian azok vagyunk (a gyógyíthatatlanul cinikusokat vagy a pszichopatákat leszámítva). Nála az árulók és a megélhetési hazugok lelki élete és önigazolásai nem méltók figyelemre. A kém az ő világában az a mesterember, aki legjobb tudása szerint elkötelezetten szolgálja a hazáját, s tiszteletet érdemel, hiszen tekintetbe kell vennünk, hogy csak ugyanazt teszi, amit a másik oldalon lévők, azaz a „mieink”  is. Ha lebukik, az üzemi baleset, nem megölni kell, hanem biztosítani a jogait, s lehetőség szerint felhasználni a saját céljainkra.

kemek_hidja
A hídon (Tom Hanks)

A Kémek hídja, ez a remekül felépített, okos és szórakoztató film az egyenlő bánásmódot a törvények biztosította jogegyenlőségre építi, amelynek érvényes használatához alapos elmemunkára és az elengedhetetlen objektivitás mellett jó adag bátorságra is szükség van. A film valós eseményeket elevenít meg. 1957-ben az FBI Brooklynban letartóztatta Rudolf Abelt (Mark Rylance), akit a szovjeteknek történt kémkedéssel gyanúsítottak. (Abelről keveset lehet tudni.)
 
kemek_hidja
Perben (Mark Rylance, Tom Hanks)

A brit állampolgárságú, fedőtevékenységként festegető férfit bíróság elé állították, s a sikeres biztosítási ügyvédet,  James B. Donovant (Tom Hanks) kérték föl a védelem képviseletére. Donovan nem hagyta, hogy befolyásolja a hidegháborús Amerika hiszterizáltsága, s a törvények engedte jogokat biztosította ügyfelének. Abelt – a Rosenberg-házaspárhoz hasonlóan – halálbüntetés fenyegette, Donovannak azonban sikerült elérnie, hogy  a több vádpontból összeadódóan mindösszesen 45 év börtönnel megússza. Mortimer W. Byers (Dakin Matthews)  bírót biztosítási ügyvédi érveléssel győzte meg: ha nem ölik meg Abelt, biztosítékként, cserealapként szolgálhat egy esetleges fogolycseréhez, hiszen nemcsak a szovjetek, de az amerikaiak is mindent megtettek az illegális információszerzésért. A közös munka során összetett, egymás tiszteletén, a művészetek szeretetén alapuló szimpátia szövődött a kém és ügyvédje között.

kemek_hidja

A korrekt munka „jutalma” az lett, hogy Donovan a hidegháborús agymosott „jó amerikaiak” szemében hazaárulónak minősült, rátámadtak a családjára, belőttek a házába. Viszont igaza lett: a Szovjetunió légterében lelőtték Francis Gary Powers (Austin Stowell) U-2-es kémrepülőjét, amelynek pilótája nem hajtotta végre a kötelező öngyilkosságot, s bizony sok érdekes információval a fejében fogságba került. A két nagyhatalom nem volt éppen „beszélő viszonyban”, így a CIA a csavaros eszű Donovant bízta meg azzal, hogy a legnagyobb titokban, magánemberként tető alá hozza a fogolycserét. Az ügyvéd nemcsak vállalta az életveszélyes küldetést, hanem emelte is a tétet. Amikor tudomására jutott, hogy Frederic Pryort (Will Rogers), egy Berlinben szociológiát tanuló egyetemistát a berlini falnál történt incidenst követően a keletnémetek minden szívfájdalom nélkül bebörtönöztek, eldöntötte: mind a két amerikait kimenti Berlinből. És tudhatjuk: sikerült neki. Köszönetképpen a festésben addigra kellő jártasságra és ügyességre szert tett Abeltől egy arcképet kapott. És akkor már jó amerikainak is számított.

A Matt Charman által írt, a Cohen-fivérek ellenjegyezte forgatókönyv minden eleganciája, szellemessége írott malaszt lehetne az ötvenes évek dörzsölt, a világot jól ismerő ügyvédjeként minden apró gesztusában remeklő Tom Hanks és az Abelt megformáló Mark Rylance kettőse nélkül. (A magyar néző számára külön öröm az a kellően eltalált fanyarság, ahogyan a mostanában sajnálatosan nem túlzottan jeleskedő magyar szinkron jó hírnevét Scherer Péter öregbíti Abel magyar hangjaként.)



A cselekmény két, dramaturgiailag jól elkülönülő része úgy válik el egymástól, ahogyan a mindennapok a fantáziától, ami összetéveszthetetlen Spielberg-i ízekben gazdagon, azaz meglehetősen paradox módon működik. Az Amerikában játszódó részek robusztusan józan valóságossága élesen elválik a fantázia-Berlintől, ahol a cselekményszál meseisége az „egyedül a világ ellen” kalandfilmes dramaturgiáját követi. A spielbergi csoda az, ahogyan ötvözni képes ezt a kettőt, s ezt két igazán nagy mesterember nélkül nem tehette volna. Az egyik az operatőr Janusz Kaminski, a másik a zeneszerző Thomas Newman. Az ő kép-hang egységesítő munkájuk révén vált a Kémek hídja azzá a legnemesebb értelemben vett hollywoodi szuperprodukcióvá, amiért a nézők a leginkább szeretnek moziba menni. Az amerikaiak különösen: újabb, látszólag hétköznapi életet élt polgártársukról derült ki, hogy igazi hős volt, ami nem csak az érintett családjának, de a nemzetnek is nyereség. Férfias és nemes történetekre mindig szükség van.

Ajánljuk:
• Spielberg józan mesevilága kedvelőinek
• Tom Hanks, Mark Rylance rajongóinak
• filmes szakembereknek: forgatókönyvíróknak, színészeknek, dramaturgoknak, kellékeseknek, díszleteseknek, filmzeneszerzőknek, operatőröknek (a stáblista aljáig)

Nem ajánljuk:
• a fegyverek erejében hívőknek
• a maguk igazságát kizárólagosnak tartóknak
• a humor és az empátia hatalmát tagadóknak
Kémek hídja
Bridge of Spies
színes, magyarul beszélő, amerikai dráma, 142 perc, 2015
rendező: Steven Spielberg, forgatókönyv: Matt Charman, Ethan Coen, Joel Coen, operatőr: Janusz Kaminski, zene: Thomas Newman, szereplők: Tom Hanks, Amy Ryan, Austin Stowell, Mark Rylance, Sebastian Koch, Peter McRobbie

Bemutató: 2015. november 26.
Forgalmazó: InterCom

Boronyák Rita

• Publikálva: 2015.11.27. 10:08 • Címke: moziajánló