Abszurd, érzelmes és látványos rövidfilmek

Anilogue 2015

Az idei Anilogue európai rövidfilmes versenyprogramjából az emberi kapcsolatokat pellengérre állító szatírák és a látványos melodrámák mellett tette le a szakma és a közönség a voksát. A versenymezőnyből az alábbi hét díjnyertes rövidfilmet az Art+ Cinemában most vasárnap  megnézheti, aki a fesztiválon elmulasztotta volna.

Abszurdak

A versenyprogram rövidfilmjeinek nagy része az emberi magány, a kiüresedett kapcsolatok hol humoros (Limbo-Limbo Travel), hol szívszorító (Edmond), hol morbid (Fogak), de mindenképpen találó ábrázolásai voltak. Ezen filmek sorába tartoznak Chintis Lundgren filmjei is, amelyek csak első ránézésre tűnnek kedves állatmeséknek. Az annak idején vándorló madarakat szerepeltető társadalmi szatírájával debütált rendezőnő (Nagy szürke gébics, 2009) folytatta keserű humorú jelenkori fabuláinak sorát. Az életmű legújabb darabja, az Az élet Hermannal című film főszereplői a punkot hallgató, iszákos patkányfiú és a tisztaságmániás, klasszikus zenén szocializálódott macskalány. A film az emberi párkapcsolatok találó ábrázolása, amellyel a közönségnek nem esik nehezére azonosulni, hiszen sok más fesztivál után Az élet Hermannal az Anilogue-on is bezsebelte a közönség díját. Így a budapesti publikum nevében mondhatjuk, hogy alig várjuk, hogy elkészüljön a rendezőnő felnőtt állatmese-sorozata, a Manivald és az abszint-nyulak, főszerepben a naiv rókával, az absztinton élő nyulakkal és a most megismert sört vedelő morcos patkánnyal, Herman R. Rottal.

Trailer - Life with Herman H. Rott from Chintis Lundgren on Vimeo.

Az észt animációtól amúgy sem áll távol az emberi viszonyrendszerek abszurd humorú ábrázolása. Kaspar Jancis legújabb rövidfilmje, a Zongora lett a közönség másik kedvence. A Zongora szinte ujjgyakorlatnak hat az 1999 óta féltucatnyi rövidfilmet jegyző alkotó életművében, hiszen a már ismerős képletre épül: a több szálon elinduló történetben egy maroknyi embert egy helyre terelődik, hogy elmés vizuális gegek és helyzetkomikum segítségével kapjunk finom, ám tűpontos jellemzést az emberek közti viszonyokról. Az enyhén kubista beütésű karakterek közül a legszívszorongatóbb annak az idős hölgynek a helyzete, aki azért, hogy magányát orvosolja, rendszeresen egy darab krumplival dugaszolja el a mosogató lefolyóját, hogy áthívhassa magához a ház fölső emeletén lakó bácsikát, hogy megszerelje neki a lefolyót.

A film előzetesében a film címét adó zongorás történetszál látható, melyben egy fiatal nő nehéz zongoráját vonszolja végig egy forgalmas utcán, a nagy erőlködésben pedig érzéki kapcsolatra lép a tárggyal, mindeközben kettejük románcát a visszapillantó tükörből egy sofőr figyeli.  

Piano // Trailer from Eesti Joonisfilm on Vimeo.

A zenéléssel és színészkedéssel is foglalkozó Jancis-szal rendszeresen lehet Magyarországon találkozni: Krokodil című filmje a 2010-ben Sopronban megrendezett páneurópai Cartoon Fórumon kapta meg a legjobb animációnak járó Cartoon d’Or-díjat; tavaly a Primanima fesztivál kiemelt vendége volt; rövidfilmjeit rendszeresen kíséri el az Anilogue-ra és a Mediawave-re is. A rendező jelenleg első egész estés animációján dolgozik, amely kivételesen bábfilm technikával készül a nagymúltú tallini Nukufilm Stúdióban.

Érzemesek

Az észt animációra jellemző abszurd humort az érzelmeinket direktebben megcélzó filmek ellenpontozzák a díjnyertes alkotások sorában. A közönség harmadik kedvence az orosz Konstantin Bronzit Nem tudunk kozmosz nélkül élni című filmje lett, amely a számos non-narratív kísérleti animációt és újszerű cselekményvezetéssel operáló kisfilmet is felvonultató programból klasszikus történtével és hagyományos látványvilágával tűnt ki. Az Annecy Filmfesztiválról a legjobb rövidfilm díját elhozó alkotás egy űrhajó kilövőállomáson játszódik, és két jó barátról szól, akik gyerekkoruktól kezdve űrhajósnak készülnek. A burleszket a melodrámával vegyítő film egy elválaszthatatlan barátság apoteózisa.

A Korom című portugál film is elsősorban egy érzelemgazdag melodráma, amely a rövidfilmes program klasszikusabb filmjei közül való. A film melankolikus hangulatát a festői hatású képek szürkés-barnás alaptónusa adja. A történet szerint egy világutazó férfit vándorútja gyerekkorának egy meghatározó helyszínére, egy elhagyatott vasútállomásra vezeti. Az elfeledett helyszínen újra lepereg a férfi szeme előtt a régmúlt súlyos traumája és, kicsit kiszámítható és közhelyes módon, értelmet nyer az is, hogy miért vonattal járta be a nagyvilágot.

FULIGEM / SOOT - TRAILER from Bandoaparte on Vimeo.

Látványosak

Noha hasonlóan egy emlékmunka adja a történet alapját, jóval kísérletezőbb és újszerűbb a 8 golyó című francia film – és mégsem válik kevésbé megrendítővé. A filmben egy Tajpej utcáin bolyongó férfit látunk, akit szintén megtébolyít egy múltbéli trauma. Otthonukban megtámadta és túszul ejtette őket egy bűnöző, a kislány a lábába kapott egy lövést, a férfi arcát súrolta a golyó, míg az asszony nem élte túl a támadást. A film látványát is a főhős tudati állapota határozza meg: míg a támadás emlékképei idegesen vibrálóak és rotoszkóposan valószerűek – szinte érezzük, hogy ezek a jelenetek szó szerint beleégtek a traumatizált férfi agyába –, addig a jelenidejű helyszínek vázlatosak, mintha csak egy füzetlapra lennének felskiccelve; az esetlenül mozgó férfi arca pedig teljesen elnagyolt, gombszerű fekete szemében szomorú üresség tükröződik. És hogy mennyire idegenül bolyong a férfi a jelenben, jól jelzi, hogy cselekedeteit és emlékeit a saját monológján kívül egy férfi, egy nő és a saját lánya is folyamatosan kommentálja.

A legjobb rövidfilm díját elhozó Disszonancia a 8 golyó párfilmje lehetne, amely az előbbi film eltérő rajzstílusait makulátlan CGI-látványra és élőszereplős felvételekre cseréli, miközben az érzelmes történet hasonlóan egy apa hallucinációi körül forog. Till Nowak látványos filmjének főhőse egy tébolyult zongoraművész, aki elveszti a családját, mivel az elméje nem képes megkülönböztetni a valóságot a képzelgéseitől. A történetnek megfelelően a látványvilág is a sci-fibe illő, 3D-s űrvilág és az élőszereplős felvételek észrevétlen egybeolvasztására épül. Ugyanerre volt kísérlet a hollywoodi szuperprodukciókban dolgozó német rendező korábbi filmje, a The Centrifuge Brain Project című ál-dokumentumfilm, melyben a vidámparkokban tudományos céllal felhúzott abszurd hullámvasút- és körhinta-konstrukciók tökéletesen beleolvadtak az archív dokumentumfelvételekbe. A Disszonancia már nem becsapni akar minket azzal, hogy nem tudjuk megkülönböztetni a valóságot a konstrukciótól, hanem egy olyan világot teremt, amiben a főszereplő agyára csatlakozva nekünk is szabad átjárásunk van az érzéki és az elképzelt valóságok között.


DISSONANCE - Trailer from Till Nowak on Vimeo.

A díjazott filmek témában és stílusban is legradikálisabbja a szintén német Florian Grolig Távolban című, drámai animációs kisfilmje. A már a DOK Leipzig fesztiválon is díjazott kisfilmben (a lipcsei fesztiválról bővebben itt lehet olvasni) egy magas lakóépület legfelső szintjén magányosan élő férfi próbálja a mindennapokat túlélni, miközben körülötte háború dúl. A vizuálisan lecsupaszított film ereje abban áll, hogy végig egyetlen totálképen látjuk, ahogy a fenyegető külvilág fokozatosan felszámolja a férfi eredendően idilli, világtól elzárt lakhelyét. És legyen bármennyire is allegorikus a helyszín, nem nehéz a kisfilm mögött meglátni a Közel-Keleten tomboló polgárháborús helyzetet a fehérre mázolt, lapostetős ház, az éjszakai bombázások, vagy épp a helikopterről ledobott ejtőernyős ételcsomagok mögött. A rejtett kamerás felvételekre hajazó, szenvtelen stílusú snittek tökéletesen leírják a férfi totális magára hagyatottságát, miközben megjelenik benne az a tehetetlenségérzéssel is párosuló érzéketlenség, ami mindnyájunkat jellemez, akik a világ békésebb feléről, a távolból figyeljük a háborús híradásokat.


In The Distance Trailer from Florian Grolig on Vimeo.

Orosz Anna Ida

• Publikálva: 2015.12.04. 08:25 • Címke: anilogue, animáció