a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Herend, az más

A Dokumentumfilmklub műsorán

herendilead

A herendi örök érték – vallják a Herendi Porcelán Manufaktúra munkatársai, akik áldozatoktól sem riadtak vissza azért, hogy a magukénak érzett gyár átvészelje a válságot.

A sorozat következő vetítését 2012. június 28-án, csütörtökön 18 órakor tartjuk. Vendégeink Mátis Lilla rendező, Horváth Adrienne (HSC) operatőr és Mönich László fotográfus lesznek.

Vetített filmek:

150 éves a Herendi Porcelángyár
1976, MAFILM Propaganda Stúdió, r: Mönich László, o: Szabó Árpád, szí, 16 mm, 25 perc

Korok, események, társadalmak változtak, de a Herendi Porcelángyár mindig a világhírnév fényében állt. Az ott dolgozó emberek ügyességét, világhírű termékeiket és a herendi mintákat mutatja be a film.

Herend, az más
r, fk: Mátis Lilla, r mt: Köller Tamás, o, ö: Horváth Adrienne, v: Koncz Gabriella, h: Sipos István, gyv: Solymosi Norbert, p: Vészi János, n: Mohai Gábor, z: Sonoton: Zenei könyvtár, Peter Ogi: Mermaid’s Love, sz: Bak Zsolt, Bakonyi Miklós, Csajági Sándor, Dr. Gaál Zoltán, dr. Hegedűs Melinda, Dr. Ködmön István, Köller Ferenc, Köller Tamás, dr. Kőrös Endre, Krámlik Attila, Magyarósi Zoltán Márton, Meződi József, Rank Ferenc, dr. Simon Attila, Somogyiné Illés Hajnalka, Szabó Krisztián, Szesztay László, Tamás Ákos, Tax Mihály, Fórum Film, 2008-2010, video, szí, 54 perc

video

Részlet a filmből

A Herendi Porcelán Manufaktúrát Stingl Vince alapította 1826-ban. 1839 után, Farkasházy Fischer Mór irányítása alatt érte el európai színvonalát, majd elismertségét világszerte. Az általa lefektetett alapok – a kiváló minőségre és a tökéletességre törekvés – a herendi munkásdinasztiák mai leszármazottai számára is érvényesek. Az 1851-es londoni világkiállítás óta számos díjat nyert herendi termékek a minőség és az elegancia szimbólumai. A gyárat 1948-ban államosították. A manufaktúra 1993-as privatizálása során 25% állami, 75% pedig dolgozói tulajdonba került a Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) keretében. 2001-ig folyamatosan nyereségesek voltak, több nagy beruházást hajtottak végre. A recesszió és a vezetőváltás következtében a manufaktúra 900 millió forintos veszteséget halmozott fel, adósságállománya közel 2 milliárd forint volt. 2005-től széles alapon nyugvó egyezséget kötöttek a dolgozók és a vezetők, amelynek célja az volt, hogy szigorú takarékoskodás mellett a lehető legtöbb munkahelyet őrizzék meg, s megmaradhasson az MRP-forma. A vezetők fizetését felére csökkentették, a dolgozók nem kaptak béremelést, ezzel párhuzamosan igyekeztek újabb piacokat szerezni. A sok áldozat eredményeként csoportos létszámleépítés nélkül vészelték át 2009-et. 2010-ben a manufaktúra ismét nyereségesen működött, pénzügyileg is stabillá vált. Külső finanszírozást továbbra sem vettek igénybe, megőrizve a több generáció óta magukénak érzett üzem tulajdoni státusát. Herend ma a világ legnagyobb kézműves porcelánüzeme, hungarikum, várhatóan a világörökség része lesz.

Mindenkit szeretettel várunk!

Beszéljünk a filmekről! Dokumentumfilmklub az Örökmozgóban műsora.

• Publikálva: 2012.05.31. 11:15 • Címke: film, program, videó, ajánló, örökmozgó