​És tényleg felébredt az Erő!

Az új Star Wars-film bemutatója után

A Jedi visszatér volt az első film, amit mozivásznon láttam, a Balatonkenesei Honvédüdülőben. Ötéves voltam, a film beszippantott, egyszerre féltem tőle és rajongtam érte. Az élményt, ahogy a kezemmel eltakarom a szemem, hogy ne lássam Jabba szörnyeit – de közben az ujjaim közötti résen át izgatottan figyelek, nem tudom feledni.

A következő emlékem Carrie Fisherhez kötődik, azaz Leia Organához, aki első, gyermeki szerelmem volt hatéves koromban. A fehér ruhás, róla készült játékfigura sárgulásra hajlamos, gyatra műanyagból készült, magyar trafikáru változatát mindenhova magammal hordtam, s első levelem is neki fogalmaztam, csupa nagybetűvel. „Leia Organa, Hollywood” – így címeztem meg a borítékot, s a Magyar Posta és az Egyesült Államok postája is példásan komolyan vette a küldeményt, amely eljutott Hollywoodig, ahol a kézbesítő megállapította, hogy a címzett ismeretlen – és sok-sok pecséttel ékesítve visszaküldték a feladónak a levelet. Harmadik emlékem már a rendszerváltás környékéről való, amikor a HungaroVideo kiadta VHS-kazettán a Harc az Endor bolygón című kalandfilmet, amelyet a TV-hirdetések alapján a Jedi visszatér folytatásának hittünk. Csalódás volt, de azért szerettük, egy bombariadó alkalmával pedig a Bányai Júlia Általános Iskola egész 8. B osztálya szüleim hálószobájában nézte videóról.

Itt fejezzük is be a múltba révedést: a folytatás, az igazi Star Wars-film megérkezett. A fentebbiek alapján kiderül, nem elfogulatlanul ültem be a moziba… Egy barátom óva intett a sajtóvetítésektől, azt mondta, az újságírók amúgy is renitensek, s a premier előtti film megtekintése is csak munka számukra, végig beszélgetnek majd és rendetlenkednek, mint a kamaszok. Ehhez képest a film főcímét tapsvihar fogadta, s a végén sok korombéli kolléga arcán ugyanazt az átszellemült meghatottságot láttam, amit talán ők is láthattak, ha rám néztek. Voltak félelmeim, mert az ezredforduló környékén forgatott „előzménytrilógia” sok esetlen megoldása, eltúlzott számítógépes animációi, steril monumentalitása miatt voltak kételyeim. Bár az előzménytrilógiának is volt egy nagyon érdekes oldala, mégpedig a politikuma, amelyről épp a napokban olvastam egy kiváló elemzést.

Ennek ellenére is kétségeim voltak, hogy az első, régi Csillagok háborúja filmek űr-tündérmeséje, szereplőinek kedves egzotikuma, helyszíneinek élethű izgalmassága, a western, a sci-fi és a megmagyarázhatatlan misztikumával is átitatott, mégis közelről szemlélhető és szerethető családtörténet kivételesen jól eltalált elegye most, 2015-ben egyáltalán megismételhető-e. Mégpedig úgy, hogy ne önismétlés vagy ami még rosszabb, az addigi történet logikáját felrúgó, illúzióromboló produktum legyen. Lehet-e, érdemes-e egy hetvenes, nyolcvanas évekbeli, azaz huszadik századi űroperát leforgatni, ráadásul úgy, hogy az a mai gyerekek és kamaszok, tehát a játékfigurák és más kiegészítők mai fogyasztói számára is fordulatos és megragadó legyen. Lehet.

J. J. Abrams az én hősöm. Super8 című filmjével már bizonyította, mennyire szereti a hetvenes évek gyermekeit – a Star Trek-folytatással pedig azt, hogy látványosan, bátran és tisztelettel nyúl régi kedvenceihez. Igaz, a Star Trek-film radikálisan „újraindította” eredeti világát, egy ilyen fordulatot a Star Wars rajongói talán még nehezebben viselnének el. Sokunk számára az is kihívás volt, hogy elfogadjuk: nem Timothy Zahn regényének karaktereit láthatjuk majd a vásznon, az az írott folytatás zárójelbe került.

Úgy tűnik, a Star Wars világa az ideális terep J. J. Abrams számára. Meghallotta a rajongók kéréseit, életszagú, aprólékosan kidolgozott világokat teremtett. Már a trailerekben is láthattuk a birodalmi csillagromboló romjait, bepillanthattunk a távoli bolygó roncstelep-piacterének világába, láthattunk néhány új és régi szereplőt. Kiválóan választotta meg új színészeit, Daisy Ridley életvidám és ragyogó Rey szerepében, ahogy John Boyega és Oscar Isaac is borítékolhatóan a közönség kedvencei lesznek. Aprócska szerepében is tiszteletet ébreszt a színészóriás, Max von Sydow, szerepeltetése azt a hagyományt folytatja, hogy a Csillagok háborúja a filmtörténet nagyjai előtt is tiszteleg azzal, hogy egy-egy veterán színészre szab egy-egy pompásan megformálható karaktert. Korábban Peter Cushing – vagy az előzményfilmekben Christopher Lee szerepeltetése tűnt ilyen tisztelgésnek. Bár az, hogy egy idős karaktert idős színész alakít, teljesen természetes kell, hogy legyen – a Csillagok háborúja világában pedig mindenféle generáció kell, hogy képviseltesse magát. (Nekem úgy tűnt, a klasszikus trilógia világában nem voltak gyerekek, maximum az ewok mackó kezében láthattunk újszülöttet. Ez most sincs másként, a film a gyerekeknek is szól, de gyerekekről nem igazán.)

A nyolcvanhárom éves John Williams székbe szögező, éteri zenéje végig meghatározó a filmben, sok régi, klasszikussá vált dallamot idéz fel, miközben új és eredetien szép tételek is a fülünkbe költöznek. A díszlettervezők és a trükkmesterek csodálatos munkát végeztek, a jelmezek és maszkok a Csillagok háborúja legjobb hagyományait idézik. Új, kis kedvencünk, BB-8, a gömb alakú droid a Star Wars egy ősidőkből való koncepciórajzáról elevenedett meg. Szerencsére nem lett olyan, mint Jar-Jar az előzményfilmekben, bolondozása nem tűnik felesleges tölteléknek, nem rontja el a jelenetek ívét. Éppolyan imádnivaló, mint a régi „bádogember”, C3PO és kis barátja, R2D2 volt.



Szerencsére posztmodern jellegű, direkt összekacsintásokkal nem terhelte J. J. Abrams a filmet, okosan és jó értelembe vett alázattal követi a régi trilógiát. Az eredeti szereplőket méltó helyzetekben találjuk. A vagány csempész szerepét tökéletesen alakító Harrison Ford most is professzionális, s a többi régi ismerős viszontlátása is megható, olykor hidegrázósan szép jeleneteket alkot. Valós szerepeket kapnak a filmben, nem csak azért jelennek meg, hogy „kipipáljuk”, hogy láthattuk őket. Gyerekkori kedvencem, Carrie Fisher megöregedett és szomorú tábornokként is emlékezeteset alakít, aggódó tekintetében, gyönyörű szemeiben élettapasztalat és bölcsesség csillog, nagyon jó őt viszontlátni.

A film alatt egy másodpercig sem unatkoztam, de a fénykardos vívójelenetek és a grandiózus űrcsaták ellenére sem éreztem úgy, mintha videojátékba csöppentem volna. (Vagy ha abba csöppentem, akkor megállapíthatjuk, hogy a film és a videojáték összeért – és mindkettőben lehet művészi színvonalú szórakoztató alkotást produkálni.) A Star Wars – az Ébredő erő nagyszerű karácsonyi ajándék lesz a filmrajongóknak, s már látom a csillogó szemű szülőket – nemzedéktársaimat -, akik elviszik rá gyerekeiket, akikből majd lelkes mozilátogató válik. És nagy izgalommal várják majd az új és új részeket, amelyeket a Disney-nek köszönhetően még sok évig nyomon követhetünk majd. George Lucas utódja tehát megérkezett, a „távoli galaxis” egy jó uralkodó kezében van.

Star Wars: Az ébredő Erő
Star Wars: Episode VII – The Force Awakens
színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 136 perc, 2015
rendező: J. J. Abrams, forgatókönyvíró: J. J. Abrams, Lawrence Kasdan, zeneszerző: John Williams, operatőr: Daniel Mindel, szereplők: Daisy Ridley (Rey), John Boyega (Finn), Harrison Ford (Han Solo), Mark Hamill (Luke Skywalker), Carrie Fisher (Leia Solo), Peter Mayhew (Chewbacca), Anthony Daniels (C-3PO), Kenny Baker (R2-D2)

Bemutató: 2015.12.18.
Forgalmazó: Fórum Hungary

Képes Gábor

• Publikálva: 2015.12.17. 15:29 • Címke: moziajánló