a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Csütörtöktől jön a Carol

carol lead

Patricia Highsmith ötvenes években nagy vihart kavart leszbikus regényéből Todd Haynes rendezésében született a csütörtöktől a magyar mozikban is látható Carol című romantikus dráma, amelyben Cate Blanchett és Rooney Mara szeret egymásba a filmvásznon.

A két gyönyörű nő, a válófélben lévő, érett asszonyt alakító Blanchett és a világban a helyét kereső egyedülálló fiatal lányt játszó Mara egymásra találása és szerelme lassan, apró rezdülésekkel bontakozik ki Edward Lachman gyönyörű képekben fogalmazó kamerája előtt. Highsmith 1952-ben, harmincévesen Claire Morgan álnéven írta A Piece of Salt című regényét, amelyet később Carol címen is kiadtak, ez volt az egyetlen műve, amelyben nyíltan írt a leszbikus szerelemről. Az ötvenes évek New Yorkjában játszódó történetben Carol (Blanchett) kihűlt házasságából próbál szabadulni úgy, hogy négyéves kislányának minél kevesebb fájdalmat okozzon. Férje, Harge (Kyle Chandler) azonban minden eszközzel – feleségét még egy korábbi leszbikus kapcsolatával is zsarolva – igyekszik magához kötni, mert képtelen elfogadni, hogy már nem akar vele élni. Carol a karácsonyi vásárlás közben pillantja meg egy manhattani áruház játékosztályának eladónőjét, Therese-t (Mara). Kíváncsian közelednek egymáshoz, s amikor Carol bejelenti, hogy egy időre elutazik, Therese gondolkodás nélkül vele tart. Az autós túra alatt fellobbannak visszafojtott érzelmeik, és egymás karjában teljesedik be szerelmük, miközben nem sejtik, hogy a féltékeny Harge magánnyomozóval figyelteti őket. A bizonyítékot arra akarja felhasználni, hogy végképp elszakítsa Caroltól a lányát.

carol cannes
(forrás: Vertigo Media Kft.)

A regényből a magyar gyökerekkel is rendelkező Phyllis Nagy írt felkérésre forgatókönyvet 1997-ben. Nagy baráti kapcsolatban állt a néhai írónővel, aki annak idején fel is hatalmazta arra, hogy művét adaptálja, ám erre Highsmith halála előtt nem került sor. Az eredeti forgatókönyvből végül csak több mint egy évtized után lett film, amikor Nagy már szinte el is eresztette a produkciót. Mint egy interjújában elmondta, nagyon tiszteli és szereti Todd Haynes munkáit (Távol a mennyországtól, Kiiktatva), ezért külön öröm volt számára, hogy végül vele dolgozhatott. A forgatókönyvben Therese-ből kezdő fotós lett, mert ez Nagy szerint jobban illett a lány karakteréhez, mint a színházi díszlettervezői munka, amely a regényben szerepelt.

carol
(forrás: Vertigo Media Kft.)

A regény – Nagy megfogalmazása szerint  „relatív happy-endjén”, amely a maga idején annyira szokatlannak számított, hogy valódi szenzációt keltett, viszont nem változtatott a film, amelyet Haynes megszokott operatőrével, Edward Lachmannal forgatott. Lachmant már a Távol a mennyországtól képeiért és most a Carolért is Oscar-díjra jelölték. A felvételeken különös hangsúlyt kap a két női szereplő arcának minden rezdülése. A hatvan évvel ezelőtti New York kulisszái között, a vidéki motelek miliőjében pedig Judy Becker látványtervező és Sandy Powell jelmeztervező aprólékos munkája révén merülhet el a néző.

carol plakát

A Carol, amely májusban már a cannes-i filmfesztiválon is nagy figyelmet kapott, az idei díjszezon egyik fontos alkotása. A filmet nyolc BAFTA-díjra, öt Golden Globe-díjra jelölték. Az Oscar-díjra féltucatnyi kategóriában esélyes: Cate Blanchett és Rooney Mara mellett Phyllis Nagy, Edward Lachman, Sandy Power és a zeneszerző Carter Burwell is megkaphatja az amerikai filmakadémia Oscar-szobrát. A 118 perces, angol-amerikai koprodukcióban készült Carol című filmet a magyar mozik csütörtöktől játsszák a Vertigo Média Kft. forgalmazásában.

MTI

• Publikálva: 2016.02.08. 16:10 • Címke: hír