Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.
Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.
A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.
Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.
Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.
Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.
A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.
Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.
Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így
akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a
népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.
Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.
Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.
Im memoriam Kamondi Zoltán programunkban a rendező két filmjét vetítjük, 35 mm-ről:
18.00 Halálutak és angyalok (1991)
20.00 Az alkimista és a szűz (1999)
A vetítés előtt Enyedi Ildikó beszél majd pályatársáról és barátjáról, akiről így emlékezett a Film.hu-n: „Intenzív személyiség volt, azonnal látszott, hogy amit akar, azt nagyon akarja, teljes lényével, akár nagy kockázatokat is vállalva. Ez a végletesség megmaradt benne a mai, utolsó napig, nem szelídült, nem lett racionálisabb, kompromisszum készebb, óvatosabb. Emlékszem, milyen erősen hatott, valódi izgalmat borzolt a Főiskolán az első vizsgafilmje. Látszott, hogy valaki bejött az ajtón. És, nemcsak bejött, hozott is valamit, egy erős saját világot – hiába a meglévő világ elemeiből rakta össze, egyedüli volt, izgalmas és élő.” (A teljes szöveg itt olvasható) |
Kamondi Zoltán a Halálutak és angyalokról:
„Már az első forgatási napon kiderült, hogy ezt a történetet másképp kell elkészíteni, bizonyos értelemben a forgatókönyv ellenére. A film végével kezdtük a forgatást, ahol Bősön, egy vízből kiálló beton tömbön ül Eszenyi Enikő a kisfiúval. A forgatás közben Encikét felemelte a szél és egyszerűen kirepült a jelenetből. Olyan hatással volt rám ez a pillanat, hogy eldöntöttem, nem a sztorit fogom lefilmezni, hanem azt, ami velünk történik a forgatás közben. Az egész film improvizáció lett, víziók füzére, ami három főszereplő álmaként jelenik meg, ők álmodják meg a történetet. Ez az álomszerűség sokakat zavarhatott. A filmet a rendszerváltás pillanatában mutatták be itthon, amikor a Szemle is elmaradt, így senki sem figyelt rá. Nemzetközileg annál inkább, Cannes-ban volt a bemutatója, és sok helyre meghívták.”
A Filmkultúra életműinterjúja Kamondi Zoltánnal
Az alkimista és a szűzről:
„Az a film, amiben én hiszek, a képekkel kommunikál, és a képekkel vált ki érzelmeket. S a szó, vagy a dramaturgia csak arra jó, hogy árnyalja, segítse ezt a képi beszédet. Az alkimista... is ilyen film, de ma már ravaszabb lettem, s tudom hogy kell egy áttekinthető, könnyen átélhető és nagyon egyszerű cselekményszál, ami a legközhelyesebb dramaturgia szerint működik, s ami végig tud vezetni bárkit, bármilyen kulturáltságú nézőt a filmen. S azt szeretném, hogy amit én mögé teszek, az szinte rejtve legyen ott. Semmiképp sem egy tolakodó filmnyelvre gondolok. Aki viszont fogékony erre, az a legnagyobb mélységet tudja mögé látni, gondolni és érezni egy ilyen egyszerű történetnek.”
Filmkultúra interjú Kamondi Zoltánnal
mandarchiv.hu