Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.
Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.
A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.
Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.
Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.
Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.
A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.
Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.
Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így
akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a
népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.
Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.
Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.
Az egykori NDK és a német egyesítés abszurd elemekben bővelkedő filmes feldolgozása világsikert hozott a rendezőnek is, s a Tom Tykwerrel alapított X-Filme Creative Pool gyártó cégnek is. Wolfgang Becker tizenhárom év szünet után elkészült új játékfilmje a képzőművészeti és műkereskedelmi szcéna visszásságait mutatja be karikaturisztikusan.
A közepesen tehetséges, viszont irritálóan tenyérbemászó író, harmincas évei elején járó Sebastian Zöllner (Daniel Brühl) rádöbben: ha nem akar egész további életében a háttérben maradni, akkor záros határidőn belül nagyot kell dobnia. Bulvártémát keres, s az idős, csaknem elfeledett Manuel Kaminski (a szenzációs Jesper Christensen) ideális választásnak tűnik: a Mester „vak festő”-ként szerzett magának világhírnevet. Ellenállhatatlan humorú, elsőrendűen szcenírozott jelenetsorban – alighanem Woody Allen Zeligje nyomán, mert maga Woody is ott mosolyog a szkeccs végén – dokumentumfilmszerűen lepergeti magának Kaminski pályafutását. Kész is a terv: ír róla egy életrajzot, leleplezi, hogy a festő, Matisse egykori tanítványa, Picasso, Marinetti és a komplett Montparnasse közeli barátja nem is vak – meg is van a szenzáció. Zöllnernek a „vén trotty” feltehetően közeli halálára is van forgatókönyve: ha úgy alakul, a nekrológban süti el a teóriáját, azzal megalapozza a nevét, utána meg azt ír Kaminskiról, amit nem szégyell. Gátlástalanul becsörtet az idős férfi világtól elzárt, svájci hegyek között megbúvó otthonába, ahol mindenkit sikerül maga ellen fordítania bénázással elegyes taplóságával. Az emberi nemtől, főleg annak művészettel foglalkozó egyedeitől régesrégen megcsömörlött Kaminski ifjonti, sikerre éhes önmagát látja balfék életrajzírójában, s a maga zsörtölődő módján számos alkalommal kimutatja a fiatalember iránti rokonszenvét, majd bizalmát. Amikor az indiszkrét Zöllner elárulja neki, hogy élete nagy szerelme, Therese (Geraldine Chaplin) még életben van, zsarnokoskodó lányát, Miriamot (Amira Casar) kijátszva útra indulnak – a Mester házikabátban –, hogy fölkeressék az asszonyt. Az út során Zöllner is őszintén megkedveli az öregurat, s választana kell: szenzációs biográfia és hírnév, vagy barátság és tisztelet. |
A filmnek olyan lelke van, amelytől a hírnév-hiénák tovább vonyítanak ugyan, de az a Kaminskit régesrégen elfeledett, család- és életcentrikus Therese aprócska szalonjába nem hallatszik be. A művészeti szcénának sem hírneve, sem ádáz versenye nem férhet hozzá Kaminskihoz sem, aki vaksága dacára festett képeket visszavonultságában is, de nem kívánja megmutatni azokat senkinek (Zöllner persze megtalálja, el is lop belőlük kettőt).
Kaminski után, mondjuk-e, nem érdemes nyomoznunk, ugyanakkor a film számára megteremtett életműve figyelemreméltóan jó képek sorozatából áll. A nemzetközi műkereskedelem romlottsága, számító cinizmusa és sznobériája Becker számára termékeny nyersanyagnak bizonyult, amit jó kézzel, mesterien figurázott ki. Szerencsénkre nem hagyja nézőjét a hiénavilágban, hanem megmutatja, lehetséges a valódi szépség a magánéletben is, a művészetben is. A stáb nem csupán alapos, de termékenynek bizonyuló munkát fektetett a festmény- és dokumentatív szekvenciákba, melyek főcímtől főcímig húzódnak, fenntartva a néző érdeklődését az utolsó pillanatig.
A film egyszerre felületes és alapos, bumfordi és könnyed, érzelmes és kőkeményen kritikus, s mindezen ellentéteket leginkább a színészi játék egységesíti. Az ő érdemük az is, hogy a helyenként meglehetősen hosszúra sikeredett filmidő üresjáratait is megbocsátóan fogadjuk el. Jesper Christensen önmagában is elvinné a filmet, duettjük Geraldine Chaplinnel káprázatos, amit pompásan kontráz Brühl. S amikor egy mellékszerepben feltűnik az örök kedvenc Denis Lavant is, hátradőlhetünk: jó helyen vagyunk. Annak dacára is, hogy a road movie-résztől, az érzelmek képbe kerülését követően Becker alkotói fantáziája némiképp megcsappan: az addig pergő, sziporkázó cselekmény lelassul, öregessé válik.
A nézők jelentékeny részéhez hasonlóan a rendező-forgatókönyvíró is alighanem tisztában van azzal, hogy, fájdalom, de kutyából meglehetősen ritkán lesz szalonna, művészeti hiénával kicsi az esély a megbízható barátságra. Ám a jellemek fejlődnek, tulajdonképpen még az sem kizárt, hogy azon a módon, ahogyan Wolfgang Becker Daniel Kehlmann regénye nyomán (részlet a regényből itt olvasható) megírta és megrendezte. A rendezőben s a bennünk is rejlő igazságosztó tehát kapaszkodik a melodramatikus reménybe, hogy a hiéna majd ott legelészik a szép zöld füvön a barikákkal. Közvetlenül a farkasok mellett.
Ajánljuk:
• gátlástalan karrieristáknak
• festőknek
• újságíróknak
• animátoroknak
Nem ajánljuk:
• annak, aki nem kíván szembenézni az öregedéssel
• lelketlen műkereskedőknek
• árulóknak
Én és Kaminski
Ich und Kaminski
belga-német filmdráma, 124 perc, 2015, rendező, forgatókönyvíró: Wolfgang Becker, operatőr: Jürgen Jürges, zene: Lorenz Dangel, szereplők: Daniel Brühl, Jesper Christensen, Amira Casar, Geraldine Chaplin, Denis Lavant
Bemutató: 2016. április 21.
Forgalmazó: Cirko Film
Boronyák Rita