a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Nemes Jeles László a cannes-i filmfesztivál zsűrijében

cannesleadA Saul fia Oscar-díjas rendezőjét is meghívták a 69. cannes-i filmfesztivál versenyprogramjának kilenctagú zsűrijébe, amelyet George Miller ausztrál filmrendező, forgatókönyvíró és producer fog vezetni.

A tavalyi cannes-i fesztiválon a zsűri Nagydíját elnyerő magyar alkotás rendezője mellett Arnaud Desplechin francia és Valera Golino olasz rendező, Kirsten Dunst amerikai és Vanessa Paradis francia színésznő, Mads Mikkelsen dán és Donald Sutherland kanadai színész, valamint Katajún Sahabi iráni producer lesz tagja a testületnek. Európa egyik legjelentősebb filmes seregszemléje május 11-én nyílik, és 22-éig tart. A zsűri a versenybe meghívott 21 alkotás között oszthatja ki a díjakat, köztük az Arany Pálmát, amelyet a május 22-ei záróünnepségen adnak át. A cannes-i fesztivál zárásaként idén először a fődíjas alkotást nézheti meg a gála közönsége a film alkotói és a zsűri társaságában. A versenyben mutatja be többek között Pedro Almodóvar, Ken Loach, Jeff Nichols, Cristian Mungiu, Jim Jarmusch, Sean Penn, Aszgar Farhadi és a Dardenne testvérek  legújabb filmjüket. A hivatalos versenyprogram zsűrijének legutóbb 1986-ban volt magyar tagja, Szabó István, az Oscar-díjas Mephisto című film rendezőjének személyében. Azt megelőzően 1979-ben Kézdi-Kovács Zsolt, 1976-ban Kovács István, 1971-ben Gaál István, 1967-ben pedig Jancsó István rendező kapott meghívást. 

superbia_toth_luca
Superbia
   
Magyarország idén három alkotással szerepel a fesztivál programjaiban. Makk Károly Szerelem című filmje 45 évvel a cannes-i világpremier után a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató programba, a Cannes Classicsba kapott meghívást, Tóth Luca Superbia című animációs rövidfilmjét a Kritikusok Hete elnevezésű párhuzamos programban, egy másik animációs rövidfilmet, Andrasev Nadja A nyalintás nesze című alkotását pedig a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programban mutatják be.

mti

• Publikálva: 2016.04.26. 10:10 • Címke: cannes-i filmfesztivál