a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Mirr-Murr, Tévémaci, Misi Mókus...

foky_leadJúniusban még születésnapján köszöntöttük. Tegnap elhunyt kedvenc bábfiguráink alkotója.

Foky Ottó, a magyar bábanimáció egyik legfontosabb alakja az ötvenes évek derekán a cseh bábmesterek, Jiří Trnka és Karel Zeman bábfilmjeit látva esett szerelembe a sajátos, nálunk csak kevesek által művelt technikával.

foky2

Az Iparművészeti Főiskolán díszlettervezőnek tanult, onnan 1956-ban került a Pannónia Filmstúdióba Imre István mellé, aki a háború utáni magyar bábfilmezés motorja volt. Foky figuratervezőként, animátorként mellette sajátította el a szakmát. 1962-ben a Pannónia zuglói Bábműtermének megszervezését és vezetését már rá bízta a vezetőség, és a hatvanas évek végétől itt indult el a mesesorozatok rendszeres gyártása a Magyar Televízió számára. A Gyarmat utcai műteremből, az ő keze alól kerültek ki olyan klasszikus figurák, mint a Tévémaci, Mirr-Murr, Makk Marci vagy Misi Mókus, valamint a Csukás István vagy Tersánszky Józsi Jenő által köréjük szőtt mesék.

foky1

Többszörösen díjnyertes szerzői rövidfilmjeit, a Babfilm vagy az Ellopták a vitaminomat című kisfilmeket Nepp József forgatókönyvíróval és Tóth János operatőrrel alkotta; ezek a mai napig a tárgyanimáció lenyűgöző iskolapéldái. Neki köszönhetően elhisszük, hogy a La Desodora helyszínén, a fürdőszobában a szappan Rómeó, a parfüm pedig Júlia.

Orosz Anna Ida

Hihetővé tenni a hihetetlent – Beszélgetés Foky Ottó animációs rendezővel a Filmkultúrában, 2007-ből.

• Publikálva: 2012.06.17. 16:53 • Címke: évforduló, animáció