Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.
Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.
A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.
Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.
Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.
Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.
A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.
Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.
Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így
akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a
népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.
Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.
Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.
Vasárnaptól egy héten át az egyik legjelentősebb magyar operatőr, az áprilisban hetvenedik születésnapját ünneplő Koltai Lajos munkássága előtt tisztelgünk. Az Örökmozgó központi témája májusban az ifjúság – ezért válogatásunkban korai dokumentumfilm, dokumentarista játékfilm és Oscar-díjas kosztümös dráma egyaránt szerepel.
A többek között Gothár-, Szomjas- és Bódy-filmekből összeállított program záróakkordjaként igazi kuriózumnak ígérkezik Szabó István történelmi trilógiája (Mephisto, Redl ezredes, Hanussen), amely ezúttal mindössze egy mozijegy áráért nézhető meg.
1977-ben Mészáros Mártával és Czinkóczi Zsuzsával az Olyan, mint otthon című film forgatásán (MTI Fotó: Friedmann Endre)
Program:
május 1. vasárnap
19.00 Örökbefogadás / Mészáros Márta, 1975, 83' / 1500 Ft
május 2. hétfő
17.30 Megáll az idő / Gothár Péter, 1981, 96’ / 1500 Ft (a jegy mindkét filmre szól, de egy film is 1500 Ft)
19.30 Bizalom / Szabó István, 1979, 66’ / 1500 Ft (a jegy mindkét filmre szól, de egy film is 1500 Ft)
május 3. kedd
18.00 Édes Emma, drága Böbe / Szabó István, 1991, 78’ / 1290 Ft, diák/nyugdíjas: 900 Ft
május 4. szerda
18.00 Egy egyedi eset / Szalai Györgyi, 1975, 94’ / 1290 Ft, diák/nyugdíjas: 900 Ft
20.00 Jutalomutazás / Dárday István, 1974, 81’ / 1290 Ft, diák/nyugdíjas: 900 Ft
május 5. csütörtök
18.00 Nászutak / Szomjas György, 1970, 35’ / Ifivezetők / Bódy Gábor, 1972, 40’ / 750 Ft
május 6. péntek
18.00 Angi Vera / Gábor Pál, 1978, 98’ / 1290 Ft, diák/nyugdíjas: 900 Ft
május 7. szombat
18.00 Veri az ördög a feleségét / András Ferenc, 1977, 95’ / 1290 Ft, diák/nyugdíjas: 900 Ft
május 8. vasárnap
14.30 Mephisto / Szabó István, 1981, 140’ / 1500 Ft (a jegy mindhárom filmre szól, de egy film is 1500 Ft)
17.00 Redl ezredes / Szabó István, 1984, 144’ / 1500 Ft (a jegy mindhárom filmre szól, de egy film is 1500 Ft)
20.00 Hanussen / Szabó István, 1988, 112’ / 1500 Ft (a jegy mindhárom filmre szól, de egy film is 1500 Ft)