A Talpalatnyi földtől a Szent Péter esernyőjéig

Bán Frigyes emlékezete

1945 előtt és után is készített sikeres, sőt emlékezetes filmeket. Műfaji és közönségfilmjeiben egyaránt a szakmai igényességet képviselte.

Kassán született 1902. június 19-én, és Budapesten halt meg autóbalesetben, 1969. szeptember 30-án. A szakmát a gyakorlatban tanulta, és az így kiérlelt klasszikus stílusát nagyon eltérő tematikájú és műfajú filmekben érvényesítette a vígjátékoktól a társadalmi drámákig és az irodalmi adaptációkig. Hadapródiskolát végzett, de nem állt katonának, hanem Budapestre kerülve a filmszakmában helyezkedett el. 1922-től dolgozott a Star és a Phőnix filmgyárakban, a legkülönbözőbb munkakörökben. Volt felvételvezető, vágó, rendezőasszisztens, ötletíró, forgatókönyvíró. A némafilm hanyatlása idején évekre színpadi színész lett. 1934-ben került vissza a filmgyártáshoz, 1939-ben rendezte első játékfilmjét Mátyás rendet csinál címmel. Ennek a kortárs tematikájú vígjátéknak sajnos nem maradt fenn egyetlen kópiája sem.

1940–44 között tizenkét film direktora volt, csak 1942-ben négyet forgatott. Ezek még hagyományos értelemben voltak közönségfilmek, ha ezek közül némelyeket úgymond művészi igényességgel készítették, és a nagyközönségnek szánták is. A Háry János (1941) például Kodály Zoltán azonos című daljátékára épült. A bűnügyi vígjátékoknak társadalomkritikai élük is volt. A Zavaros éjszaka (1940) a hozományvadászok és a trükkös tolvajok ügyeskedéseiről szól, ami aztán hepiendre fut ki. Mesékre és jó befejezésekre a háborús időkben talán fokozottan szükség is volt. Lehetett abban is némi reményt keltő, ha az egyik szereplő sorsa beteljesedik, a másiké pedig jóra fordul. Az utolsó dalban (1941) a híres tenorista elveszítette a hangját, és a végén még öngyilkos is lesz; de a fiú, aki titkárként és hangdublőrként dolgozik mellette, az örökébe lép és közös szerelmük kezét is elnyeri. A Csalódásban (1942) is egy haláleset történik (ez okozza az identitáscserét), de a kitartó szerelmes férfi, aki korábban a társadalmi különbség miatt nem vehette el a választottját, a végére megleli őt.

Bán Frigyesnek jók a témaválasztásai. A témát ugyan behatárolják a gyártás igényei, de egy életmű összességében azért megfigyelhetők tendenciák, amelyek nem a véletlen művei. A Kadétszerelem (1942), amelynek Bán társ-forgatókönyvírója is, akárcsak több másnak, azt az értékrendet képviseli, amelyet még kadétként szívott magába. A benne ábrázolt konfliktus nagyon is komoly, hiszen a hivatás és a szerelem egyaránt kötelez.

Bán Frigyes tanúja és részben alakítója is volt a változásoknak. A háború utolsó évében is készített filmet (Három galamb, 1944). A koalíciós időszakban Tamási Áron színműve alapján forgatott Mezei prófétáját (1947) pedig betiltották. A Róna utca 171-ben, a házon, ahol lakott, emléktábla hirdeti, hogy ő készítette az első magyar szocialista filmet, a Talpalatnyi földet (1948). Az 1930-as évek szegényparaszti világát bemutató filmet ugyan zászlajukra tűzhették a kommunisták, de a film távol áll attól az ideológiai elfogultságtól és sematizmustól, ami a következő éveket jellemzi. A Talpalatnyi föld (1948) Bejrútban és Teheránban is díjat nyert 1964-ben; és nem mellékesen említve, a film bekerült az 1948–1968 közötti időszak legjobbjai közé, az 1968-as Budapesti 12-be.

Az ideológiai külső hatás a folytatáson viszont már érezhető. Bán Frigyes nyilván nem tudott kitérni teljesen a megrendelői nyomás elől. A Felszabadult földnek (1950) nem csak rendezője volt, hanem forgatókönyvírásában is részt vett Szabó Pál író mellett. Készített még néhány sematikus filmet, de ezek egyike sem annyira tényhamisító vagy rosszízű, mint például Gertler Viktor Becsület és dicsősége (1951), vagy Keleti Márton Tegnapja (1959) vagy Virradja (1960). Azért e két másik rendezőt említem, mert ők is az előző rendszerben (1945 előtt) kezdték a pályafutásukat, és ők is sikeresen túlélték a változásokat. Gertlernek és Keletinek vannak értékes filmjei a Rákosi és a Kádár-időszakból is.

Bán Frigyes a munkaverseny- és téeszfilmjeit is a kisember, és egyáltalán az ember felé forduló empátiával készítette. A mindennapi apró konfliktusokat bontja ki a Tűzkeresztségben (1951) és az Első fecskékben (1952). Később ezt humorral fűszerezi a Felmegyek a miniszterhezben (1961); és nagy közönségsiker lett a Csendes otthon (1957) című vígjátéka, amelyik a lakáshoz jutás problematikáján elélcelődik.

Vígjáték és egyben a korabeli viszonyok kritikája a Rangon alul (1960), a Kár a benzinért (1964) és a Büdösvíz (1966) is. Az utóbbiak már inkább szatirikusak. A Kár a benzinért a kor kommunikációs stílusát is leleplezi. Az autó használata ellen agitáló szocialista aktivista a végén elhajt egy luxusautón.

Amikor Bán nem vígjátéki stílusban nyúlt kortárs problémákhoz, akkor is értékes darab kerül ki a kezei közül. A Csigalépcső (1957) szerelmi háromszögtörténete ma is elgondolkodtató, tartalma és stílus alapján is befogadható. Készített még egy Napfény a jégen (1961) című zenés vígjátékot, amely megörökítette az akkor frissen világbajnoki érmeket begyűjtő műkorcsolyások koreográfiáinak egy részét.

Az 1950-es évek eleji megrendelések után leginkább történelmi filmeket és adaptációkat készített. Úttörő jellegű korai színesfilmje, a Rákóczi hadnagya (1953) erős hazafisággal idézi meg a két évszázaddal korábbi szabadságharc eseményeit. Vannak benne népnyúzó labanc arisztokraták (pl. az egyik Esterházy); de Vak Bottyán és a fejedelem is nemesek, akik mögé a szegényekből álló csapatok is felsorakoznak. A filmhez sok külső felvétel készült, erősítve a megkezdett és részben csak búvópatakként élő Szőts-hagyományt. Nagy csapatmozgásokat, illetve lelkesítő emberi példákat mutat fel. Itt tűnik fel Zenthe Ferenc Fekete Miska szerepében, és maga a film is előfutára lesz a szintén ebben a korban játszódó népszerű tévéfilmsorozatnak, A Tenkes kapitányának.

Rákóczi hadnagya (részlet)

1956-ban Barabás Tibor író forgatókönyve alapján forgatta A császár parancsára című filmjét, amely a Martinovics-összeesküvés történetét dolgozza fel. Különös aktualitást adott a forradalmiság megidézésének nem sokkal később 1956 októbere. Bán 1941-ben még vígjátéki eszközökkel mutatta be II. Józsefet és korát (Egy éjszaka Erdélyben), de a kettő nem mond ellent egymásnak.

Az 1950-es évek elején készült még egy fontos filmje, a Semmelweis, amely 1952-ben elnyerte Karlovy Varyban a legjobb életrajzi film díját.

Három fontos adaptációja közül az első az Úri muri (1949), a Móricz-regény korrekt feldolgozása. A Szent Péter esernyője (1958) Mikszáth Kálmán kisregénye alapján készült látványos színesfilm. Bán részt vett a forgatókönyvírásban, és szlovák koprodukcióban, társrendezővel forgatta nagyrészt felvidéki helyszíneken. A Szegény gazdagok című Jókai-adaptáció (1959) is színes látványfilm, amelyben ismét megcsillogtatja forgatókönyvírói erényeit, de az előzőhöz képest stilizáltabb, dekoratívabb és modorosabb is. Mégis elővehető a filmmúzeumból, mert jó a dramaturgiája, és olyan színészek játsszák a főbb szerepeket, mint Bara Margit, Faragó Vera, Krencsey Marianne, Mádi Szabó Gábor vagy Benkő Gyula.

Deák-Sárosi László

• Publikálva: 2012.06.19. 17:06 • Címke: videó, évforduló, filmtörténet, játékfilm