a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Észak bűvölete

Moziajánló: A messzi Észak

messzi_eszak_lead

Mi jártunk jobban: míg a franciáknál a jeges januárban, nálunk a hőgutás júliusban mutatták be Rémi Chayé első egészestés animációját, A messzi északot. A film hűsítő hatása csak bónusz: a szabad és büszke Szása régimódi kulisszák között megelevenedő „girlpower” története igazi családi film, amely ifjúnak, idősnek egyaránt tud újat mutatni.

1882-ben járunk. A szentpétervári arisztokrata lányt, Szását gyerekkora óta mély szeretet fűzi felfedező-feltaláló nagyapjához, Olukinhoz, akitől az évek során térképet olvasni és elméletben még hajózni is megtanult. Olukin a cár anyagi segítségével megépítette az első jégtörő hajót, a Davajt, s nyomban útra is kelt, hogy meghódítsa az Északi-sarkot. Egy idő után a hírek megfogyatkoznak az expedícióról, halottnak hiszik a felfedezőket, bár biztosat senki nem tud. A cár egymillió rubelt ígér annak, aki megtalálja a nagy értékű hajót, ám a keresés a mesés jutalom ellenére sem vezet eredményre. Egy napon Szása kezébe kerül nagyapja útiterve, amelyből kiderül, hogy az Északi-sarkra tartó Olukin nem a szokásos keleti, hanem nyugati irányban kerülte meg a Ferenc József-földet. Kapóra jön az aznap esti bál, amelyet a család azért rendez, hogy a lányt bevezesse a társaságba, a távolabbi cél persze a kiházasítása. Szása finoman szólva nem rajong az ötletért, tánc közben megpróbálja meggyőzni Tomszkij herceget, a cár frissen kinevezett tudományos tanácsadóját arról, hogy az új információk birtokában érdemes volna új expedíciót indítani a Davaj megkeresésére.
 
messzi_eszak
 
Az Olukint megvető Tomszkij az érveket lesöpörve nyilvánosan megalázza a lányt és családját. A mélyen sértett Szása úgy dönt, vissza kell szereznie a családja becsületét, neki kell kiderítenie, mi történt a Davajjal. Elszökik otthonról, lovon, vonaton el is jut a vágyott Északra. Ám hiába áldozza fel a nagyapjától kapott értékes fülbevalóját, hogy kifizesse az útiköltséget, a Norge nélküle fut ki. A kikötő fogadósnéja megszánja a csalódott lányt. Azt javasolja neki, koszt-kvártély fejében segítsen a vendéglőben, s ott várja meg, amíg a Norge egy hónap múlva visszatér. Szása, aki korábban soha nem dolgozott, fogát összeszorítva, minden nehézség dacára kitart: hajnalban kel, fát vág, krumplit hámoz, felszolgál. Amikor a hajó visszatér, meggyőzi Lund kapitányt, hogy induljanak a Davaj keresésére. A legénységet, mondjuk-e, inkább a várható jutalom motiválja… Az út végére a dacos, büszke kislányból céltudatos, érett nő válik, aki készen áll az élet megpróbáltatásainak elviselésére.

messzi_eszak
 
Az animációkészítés ranglétráját végigjárt Rémi Chayét a Déli-sarkot meghódítani akaró Ernest Shackelton története bűvölte el. A helyszíneket inkább csak elképzelte, odautazni legnagyobb bánatára anyagi okok miatt nem tudott. Kontúr nélküli, nosztalgikusan régimódi, mívesen színezett képsoraiban helyenként az animáció kezdeteire jellemző mozdulatlan háttér – mozgó előtér effektust is észrevehetjük, ám sem a dramaturgiai döccenők, sem a technikai tökéletlenségek nem zavaróak. (A film képi világának bővebb elemzése itt olvasható.) Aki a készítés műhelytitkaira kíváncsi, itt láthatja a hangfelvételt, a vázlatokat, a szájszinkront és a többi, tiszteletreméltóan minuciózus munkát. A film rendhagyóan üde, idegen tőle minden divatos jópofizás, kellemkedés, s gyerek-énünk hálásan éli bele magát a történetbe.
 
messzi_eszak

A rendező nagyon büszke arra, hogy filmje a tavalyi annecy-i animációs seregszemlén közönségdíjat kapott. „A közönség a mi filmünket választotta Annecy-ban, ami mégiscsak a francia animáció legnagyobb fesztiválja. Ez a legjobb díj, mert a közönség adta, és ez a legfontosabb.” Ha a film közönség elé kerül, akkor szeretik, tette hozzá Rémi Chayé, a nehézség nem is azzal van, hanem azzal a – Szásáéhoz hasonlóan emberpróbáló – úttal, amíg a film elkészül, és utána végre eljut a mozikba. Nálunk már vetítik.



Ajánljuk:
• lelkesedni tudó bátor gyereklelkűeknek
• szép képekben gyönyörködőknek
• szeretteikért aggódóknak

Nem ajánljuk:
• azoknak, akik számára az animáció nem film
• azoknak, akik azt gondolják, egy régimódi történetet nem érdemes újra feldolgozni
• azoknak, akik számára kizárólag akkor animáció az animáció, ha a figurákat megkapja a játékboltokban

A messzi Észak
Tout en haut du monde / Long Way North
színes, magyarul beszélő, francia-dán családi animációs film, 81 perc, 2015, rendező: Rémi Chayé, forgatókönyvíró: Claire Paoletti, Patricia Valeix, Fabrice de Costil, zene: Jonathan Morali

Bemutató: 2016. július 7.
Forgalmazó: Cirko Film

Boronyák Rita

• Publikálva: 2016.07.06. 19:56 • Címke: nők, animáció, moziajánló