a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

A Föld leghatalmasabb varázslója

cumberbatch lead

Benedict Cumberbatch minden alakításában tud valami újat mutatni a közönségének, valami olyat, amit még nem láttunk tőle. Igen, ez a titka. És minket mindig ugyanannyira érdekel,  mint amikor először láttuk.

Benedict Cumberbatch 40 éves lett. Ennek örömére következzék négy alakítása, amellyel hatalmas élmény szerzett, és mindig mutatott valami újat. 2010 óta játssza Sherlock Holmes szerepét a BBC Sherlock című sorozatában, és  ezzel az alakításával lett egy csapásra az „Univerzum legnagyobb sztárja”. A sorozat rendkívül ügyesen helyezi a XXI. századi Londonba Sir Arthur Conan Doyle eredeti történeteit. Az, hogy Watsonnak blogja, Holmesnak pedig okostelefonja van, csak felpezsdítő adalék. A lényeg a két főszereplő kapcsolata, amely napjainkban is lebilincselően izgalmas. És most ahelyett, hogy tovább próbálnám magyarázni, miben rejlik a Sherlock kirobbanó sikere, egyszerűen csak elmesélném a hatását: én először két percet láttám belőle az interneten, Sherlock Holmes és Doktor Watson első találkozását. Holmes minden porcikájából vonzerő áradt, nem is tudom, hogy hirtelen mi tetszett benne jobban: a haja, a szeme, a keze, a járomcsontja vagy a különleges hangja. És emellett a karizmatikus, magabiztos alak mellett ott állt a bizonytalan, megtört Doktor Watson, Martin Freeman tökéletes alakításában. Olyan erőteljes jelenet volt, hogy azonnal tudtam: nekem ezt a sorozatot látnom kell.

 Cumberbatch és Watson szerepében, Martin Freeman

És aztán megismertem Benedict Cumberbatch többi munkáját is, például a Cabin Pressure-t, ami egy 2008-ban indult angol rádiójáték, egészen pontosan sitcom, és egy icipici légitársaság mindennapjait mutatja be. A rádiójáték kitalálója, John Finnemore brit színész, komikus, író okosan, jól és viccesen ír, ezért lesz a Cabin Pressure ellenállhatatlan. No meg azért, mert Benedict Cumberbatch karaktere, Martin nem is állhatna távolabb Sherlock Holmes lehengerlő figurájától. Martin, a légitársaság pilótája, kedves, segítőkész, vészesen önbizalom hiányos és mindig, mindenkinek meg akar felelni. A Cabin Pressure 2014 decemberében egy édesbús duplaepizóddal búcsúzott a közönségtől, de én a mai napig sokszor meghallgatom újra, és tudom, hogy nem vagyok egyedül. Benedict Cumberbatch rengeteg rajongót szerzett a sorozatnak világszerte.

Cumberbatch a Torontói Filmfesztiválon, 2013-ban

Az utolsó angol úriember című sorozat főszerepe Benedict Cumberbatch eddigi legkedvesebb szerepe, és egyik legjobb alakítása is. Többször nyilatkozta, milyen fontos számára, hogy megformálhatta Christopher Tietjenst. Ford Madox Ford brit író négykötetes regényciklusa, Az utolsó angol úriember, 1924 és 1928 között született, és nem sokkal korábban, az I. világháborút megelőző években és a háború alatt, 1908 és 1918 között játszódik. Az író maga is szolgált önkéntesként az I. világháborúban. Jelenleg világszerte arra emlékezünk, hogy 100 éve zajlott az I. világháború. Ezért is különösen megrendítő olvasni, ahogy Ford Madox Ford elsöprő erővel leírja, hogyan tépte darabjaira Angliát a Nagy Háború. Hogyan tört felszínre mindaz, amit a viktoriánus képmutatás elfojtott. A regényben azt követjük nyomon, ahogy a főhős, Christopher Tietjens, „az utolsó angol úriember” idealizált világa széthullik, ahogy rá kell döbbennie, hogy mindaz, amiben hitt, már nincs többé. A regény angol címe is erre utal: Parade’s end. Azaz: Nincs többé díszszemle, vége a parádénak. A regényben egyrészt konkrétan megjelenik, hogy nem tartanak már több katonai parádét, másrészt átvitt értelemben a képmutató látszatvilág összeomlik. Nincs több parádé.


Az utolsó angol úriember
teasere

Az utolsó angol úriembert akkor ismerte meg a világ, amikor a BBC és az HBO közösen sorozatot készített belőle. Az ötrészes produkciót 2012 nyarán mutatta be a BBC 2013 elején pedig az HBO. A sorozat forgatókönyvét Tom Stoppard, világhírű drámaíró írta. Rosencrantz és Guildenstern halott című darabja kultikus mű, amely nemzedékeket gondolkoztatott el a Hamletről. Az író nagy sikerű filmet is írt belőle, Gary Oldman és Tim Roth főszereplésével. A fiatalabb generáció Tom Stoppardot a Szerelmes Shakespeare Oscar-díjas forgatókönyvírójaként ismerheti. Az utolsó angol úriember tehát jó kezekbe került. Tom Stoppard remekül összefogta Ford Madox Ford áradó történetét. A sorozat főszereplője Benedict Cumberbatch lett. Stoppard már a Sherlock hatalmas sikere előtt őt képzelte el Christopher Tietjens szerepében, tegyük hozzá, jobban nem is választhatott volna. Benedict Cumberbatch csodálja, megérti és szereti Christopher Tietjenst. Egész alakítása feszültséggel teli, minden mozdulatában benne van Tietjens küzdelme, a mérhetetlen teher, hogy fönn akar tartani egy világot, amelyet már nem lehet. Azért a jelenetért pedig, amelyben a főszereplő a családi birtokon álló ősöreg fáról mesél a kisfiának, hogy a fiú el  tudjon aludni, külön rajongói köszönet jár. Az ilyen látszólag apró, de nagyon is fontos jelenetek teszik Benedict Cumberbatch alakítását igazán emlékezetessé.

2015 novemberében megkapta a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki kitüntetését, jeles előadóművészeti tevékenységéért

2015 rendkívüli év volt Benedict Cumberbatch számára. Megnősült, megszületett a kisfia, de ami a külvilág szempontjából a legfontosabb: augusztus közepétől október végéig szinte minden este színpadra állt, mint Hamlet, dán királyfi. Az előadásaira a jegyeket az első előadás előtt egy évvel kezdik el árulni, online kell sorba állni értük. És alighogy árulni kezdték őket 20 ezer ember állt be a sorba, órák alatt elfogytak a jegyek. Ez elképesztő és eddig soha nem látott érdeklődés egy színházi produkció iránt. De a színház falain belül végül minden hisztéria lefoszlott a darabról. Maradt Shakespeare gyönyörű szövege és gondolatai, valamint egy színész, aki őszintén el akarja mondani őket nekünk.

Cumberbatch és a Hamlet stábja

Benedict Cumberbatch nem világsztárként lépett a londoni Barbican Theatre színpadára, hanem gyötrődő emberként, aki a mindnyájunkat foglalkoztató kérdésekre keresi a választ. Játéka természetes volt, magával ragadó. És hogy ezek után mi jöhet még? Természetesen az, hogy Benedict Cumberbatch megint mutat valami újat. Novemberben kerül a mozikba a Marvel legújabb képregényfilmje, amelyben Benedict Cumberbatch lesz a Föld leghatalmasabb varázslója és védelmezője: Doctor Strange

Harcsa Borbála, a Kihagyhatatlan blog szerzője

• Publikálva: 2016.07.19. 10:29 • Címke: évforduló