a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Piszkos háború, tisztuló béke

Moziajánló: A klán

klanlead

Az argentin filmkészítés legjobbjainak alkotásai a közönségbarát műfajfilmtől a művészfilmig sajátos helyi színeikkel gyarapítják a világ filmkészítését. A társadalom a „piszkos háborún" és következényein szeretne leginkább túljutni, s jellemzően a nemzetközi díjakkal jutalmazott filmek (Oscar-díj: Szemekbe zárt titkok, 2009, r: Juan José Campanella), a Buenos Aires 1977 (Adrián Caetano, 2006), vagy jelen filmünk, a Velencében legjobb rendező díját elnyert A klán sötét háttere is ez. Kegyetlen szörnyetegekről szól, akik úgy néznek ki, mint akárki más, mint mi magunk. Családjuk van, sikeresek, boldogok, vasárnaponként templomba járnak.

Pablo Trapero a Buenos Aires-i Arquímedes Puccio és családja valós eseményeken alapuló történetét dolgozta fel. Amikor 1985. augusztus 23-án este a rendőrök behatoltak Puccióék jó környéken található házába, a szomszédok azt hitték, bizonyára kirabolták őket. Mi más köze lehetne e közkedvelt családnak a törvényhez? Könyvelő, üzletember apa, megbecsült tanárnő anya, öt gyerek, szép ház, lassú gyarapodás. Szépen éltek. Az apa, Arquímedes (a feledhetetlenül szuggesztív tekintetű, remek Guillermo Francella) gondosan felügyelte a gyerekek nevelését és iskolai előrehaladását, akik segítettek anyjuknak, Epifaníának (Lili Popovich) a házimunkában, s egymásnak a leckében. A legidősebb fiú, Alejandro, barátaiknak Alex (Peter Lanzani) rögbijátékos karrierje éppen felívelőben volt, ő maga egyre népszerűbb, aki életkorának megfelelően szerelmes lett, nősülni készült. Apja időnként kért tőle egy kis segítséget. Eleinte információt, majd tetteket is. És már benne is vagyunk a fiúval együtt a sűrűjében. A családfő ugyanis a katonai diktatúra idején a kémelhárításnál dolgozott. A teljhatalomhoz mind családi életében, mind munkájában hozzászokott férfi elbocsátása után továbbra is bennfentesként, exfőnökei hallgatólagos beleegyezésével házilagosan megépítette kis csapatát. „Mesterségének eszközeivel”: kínzással, emberrablással teremtette elő a megszokott jóléthez, majd gyarapodáshoz szükséges pénzt. 1983-85 között négy embert raboltak el, váltságdíjat követeltek értük, s miután a kétségbeesett rokonság fizetett, hidegvérrel megölték foglyaikat. Nem volt választásuk: a kisipari működésből következett, hogy ismerősi köreikből választottak áldozatot, akik fölismerték őket.

klan clan
Apák és fiúk

Alex szeretett volna szembefordulni pókerarcú, a kegyetlenségeket afféle átmenetileg szükséges kellemetlenségként értelmező apjával, de nemigen volt számára kiút. Mire ő és öccse, Daniel ráébredt, mire használta őket az apjuk, visszavonhatatlanul belekeveredtek a véres eseményekbe. Öccsük, Guillermo egy iskolai sportutazás lehetőségét kihasználva elhagyta az országot, soha nem tért vissza. A leépülőfélben lévő diktatúra rendőrsége korrupt is, gyenge is volt, sem az áldozatok rokonai, sem a kegyetlenségekből kiszállni akaró Puccio-gyerekek nem gondoltak arra, hogy érdemes volna hozzájuk fordulni. A katonai diktatúra az ellene lázadókat tömegesen, intézményesen raboltatta el, fennállásának hét esztendeje alatt megközelítőleg harmincezer embernek veszett nyoma. Hasonló rendszer a demokratikus átalakulás idején nem egyik napról a másikra tűnik el, hiszen a reflexek megmaradnak, amint azt Arquímedes Puccio sorsa is mutatja. Csupán utolsó rabjuk, egy hatvanöt éves üzletasszony családjának volt annyi mersze, hogy anyagi okokra hivatkozva húzzák az időt, s a rendőrséghez forduljanak. Az idős asszonyt egy hónap után sokkos állapotban ugyan, de élve kiszabadították. Az esemény nemcsak azt is jelezte, hogy Puccio magánakcióit a társadalmi-hatalmi változásokhoz idomuló egykori felettesei is megelégelték, hanem azt is, hogy időközben a korábban állami elnyomásra, kínzásra használt rendőrség demokratizálódási folyamata is megkezdődött.

klan
Peter Lanzani

Az ítéletek is tükrözték a társadalom tisztulási folyamatát. Halálbüntetés nem lévén az apa és Alex életfogytiglant kapott. A fiú a bírósági tárgyalás előtt leugrott a bíróság ötödik emeletéről, amit csodával határos módon túlélt. 2008-ban hunyt el a börtönben. Daniel viszonylag rövid büntetését letöltötte, majd eltűnt, feltehetően új személyazonosságot kapott. A legkisebb lány, Adriana hihetően nem tudott az emberrablásokról. Az anyát, Epifaníát és Silviát egyáltalán nem helyezték vád alá, ami háttéralkut sejtet, elképzelhetetlen ugyanis, hogy nem tűnt fel nekik a házukban hallható furcsa hangok, a jajgatás, és az annak leplezésére szolgáló hangos zene. A család még élő tagjai, Adriana és édesanyja napjainkban is ugyanabban a házban élnek.

a klan 

A filmfeldolgozáshoz köthető érdekesség, hogy San Isidrót, ezt a jómódúak lakta Buenos Aires-i városrészt a bemutató után ellepték az érdeklődők, akik a Puccio család házára kíváncsian jó katasztrófaturistákként selfie-kkel árasztották el a közösségi médiát. A városrész ismertetésében is szerepel a Puccio-család. A klán minden idők legsikeresebb argentin filmjének bizonyult, ami az argentin társadalom egészséges fejlődésének: a szembenézés, a tisztázás igényének kétségbevonhatatlan jele.

Ajánljuk:
• kiváló argentin színészekre kíváncsiaknak
• a bűn és bűnhődés-történetek tanulmányozóinak
• az argentin kultúra, a mindennapok, az ország történelme iránt érdeklődőknek
• bónusz: Pedro Almodóvar-rajongóknak – a film népes producergárdájának ő és fivére, Augustín is tagja volt

Nem ajánljuk:
• azoknak, akik nem reménykednek abban, hogy ha diktatúrák jönnek, akkor menniük is kell
• akik nem hisznek az emberi tisztességben
• akik azt gondolják, a gonosz, az valami más


A klán
El Clan /The Clan
színes, feliratos, argentin-spanyol thriller, 110 perc, 2015
rendező: Pablo Trapero, forgatókönyvíró: Esteban Student, Pablo Trapero, operatőr: Julián Apezteguia, vágó: Alejandro Carrillo, Penovi Pablo Trapero, zene: Sebastián Escofett, producer: Agustín Almodóvar, Pedro Almodóvar, Esther García, Hugo Sigman, Pablo Trapero
szereplő: Guillermo Francella, Peter Lanzani, Antonia Bengoechea, Giselle Motta, Lili Popovich

Bemutató: 2016. július 21.
Forgalmazó: Cirko Film

Boronyák Rita

• Publikálva: 2016.08.02. 00:42 • Címke: moziajánló