a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

​Noé flamand bárkája

belgica_leadHa ráérzünk Felix van Groeningen filmjeinek egyedi mikrorealista módszerére, a mindennapok egészen új megvilágításba kerülnek az általa létrehozott műfaji kereszteződésekben. A melodráma eszközeit is bátran használó rendező most két testvér felnövéstörténetét mutatja be, amelynek egy komplett koncertfilm szolgál hátteréül.

Ezúttal nem merülünk annyira mélyre a kiszolgáltatottság világába, mint a Szarul állnak a dolgok esetében, a felhajtóerő is kisebb, könnyebb megrekedni a felemelkedés során. De ne riadjunk meg a semmitmondó magyar címtől, se a film hosszától. „Közönséges, elázott, posványos, otromba arcok” – írja Dimitri Vorhulst Semmivégre című regénye szereplőiről, melyből Groeningen magyarul mindközönségesen Szarul állnak a dolgok (2009) címet viselő, megrázó filmje készült. (A nemzetközi cím – The Misfortunates – jól mutatja, milyen messze rugaszkodott a magyar az eredeti De helaasheid der dingen-től.) A megjelenített közeg hasonló, csakúgy, mint a rendező-forgatókönyvíró szerencséje a magyar címadással: míg az eredeti cím (Belgica) országfilmet sejtet, a Szex, mámor és rock’n’roll kiüresedett hippi-lózungjai félrevezetőek, hiszen retro helyett kortárs történetet látunk. Az Alabama és Monroe-ért (The Broken Circle Breakdown) 2014-ben Oscarra jelölt, César-díjban részesült Groeningen ötödik játékfilmjének nem elsősorban amiatt járt volna méltányosabb eljárás, mert az idei Sundance-en a Belgica rendezői díjat nyert, inkább azért, mert a közhelyes cím az értelmezési tartományt is átformálja. „Rock ’n’ roll”-történetnek vérszegény volna, társadalmi látleletként azonban megérdemli a figyelmet.

belgica_poster

Jo (Stef Aerts) Belgica nevű kocsmája (önéletrajzi mintája a genti Charlatan volt) jó hangulatú, de kicsi és elhanyagolt. Amikor a bátyja, az autónepper Frank (Tom Vermeir) meglátja a helyet, rögtön beindul a képzelete, pár ötlettel micsoda jó zenés bulihely lehetne belőle. A közös cél újra összehozza a két fiút, akiket családi viszályok, apjuk brutalitása évekkel azelőtt elsodort egymástól. Némi tányércsapkodás árán Frank a feleségét, Isabelle-t (Charlotte Vandermeersch) is meggyőzi: nemcsak érdemes a Belgicába invesztálni, egyenesen így korrekt, hiszen az asszony megkapta, amivel foglalkozni akart, a kutyatelepet, ideje, hogy a férfi is olyasmibe foghasson, amiben fantáziát lát. Az épület bővítése nem zajlik bonyodalmak nélkül, de a nyitás után nagyon beüt az üzlet. Frank ötletei nyomán egyre több csapat játszik a Belgicában élő zenét, odavonzva az underground műfajok kedvelőit. Van ott a rockabilly-punktól az elektromos pszichedelián át az underground kortárs táncig minden, s e kavalkádnak az a legfőbb érdekessége, hogy valamennyi zenéjét a fantasztikus Soulwax írta.

belgica

Kis technikai kitérő: a hihehetlenül mozgalmas bulihangulatot Ruben Impens operatőr, Groeningen állandó alkotótársa két kamerával, valamint MoVi stabilizátorral rögzítette, amely intenzív mozgás közben is szinte mozdulatlanul tartja a kamerát. A módszerrel nem csak a technikai költségeken kurtítottak, hanem követhetőbbé is váltak a képsorok (szemben a hasonló filmekben látható elmosódott steadycam felvételekkel), s kevésbé fárasztják a szemet, ami bizony jelentős fegyvertény a több mint két órás játékidő miatt.

belgica4

A vendégek minden este zsúfolásig megtöltik a helyet. A siker kezdetben elfedi az ellentéteket. Frank az általa egyébként mélyen megvetett apjukhoz hasonlóan rosszul tűri a konfliktust, a problémamegoldást pedig agresszióval helyettesíti. Egyre többet iszik, drogozik, alig van otthon a feleségével, aki éppen második gyereküket várja. Az alkalmazottak a barátaik, nyílt titok, mikor éppen kivel van viszonya. Jo-t más fából faragták. Egy gyerekkori betegség miatt csak fél szemére lát, emiatt gátlásos, ugyanakkor fejlődőképes, gyakorlatiassága, okossága mind jobb üzleti érzékkel és problémamegoldással párosul. A testvérek között egyre gyakoribbak az összeütközések. Az öccse próbálja megértetni Frankkel, hogy a Belgica fejlesztése elengedhetetlen, profi módszerek kellenek. Az intuitív, szabad megoldások, amelyekben Frank annyira jó, s amellyekkel megalapozták a Belgicát, egy ponton túl anarchiát eredményeznek. Jo igyekszik Frank magánéletét is kezelhető mederbe terelni: kirúgja a pincérnőt, akivel a bátyjának komolyodni kezd a viszonya, s próbálja apjukkal is összebékíteni hajthatatlan bátyját. A könyvelő és Jo végül együttes erővel meggyőzik Franket, hogy mindenki jobban jár, ha két izomkolosszus mégiscsak kiszűri a gázosabb vendégeket. Hogy a kapitalizmus törvényei szerinti üzleti sikerrel mit veszítenek, az abból a jelenetből derül ki, amikor egyik legrégebbi barátjukat, a nem éppen kifogástalan külsejű Andrét nem akarják beengedni az ajtónállók. A Belgicából, ebből a mindenkit befogadó Noé bárkájából csupán válogatott közönség számára nyitva álló klub válik, trendi üzleti tervvel, emelkedő bevételt mutató színes grafikonokkal.

belgica5

Felnövéstörténetként értelmezve bizony keserű a tanulság: a tehetség csupán a beugró a küzdőtérre, érvényesüléséhez szükségesek a bizniszfogások, s a profi közeg aztán szőröstül-bőröstül fel is falja a nem elég erős embert. Groeningen összetett jellemábrázolási képességének egyik fontos vetülete, hogy Frank karakterében azt is megmutatja, a nonkonformista attitűd hogyan működik önigazolásként a senkire és semmire tekintettel nem lévő kicsapongás gyakorlatához. A korosodás bizony azzal is jár, hogy észre kell tudni venni, miből mikor kell kiszállni. A mikrorealista filmek a dokumentumfilmekhez hasonlóan kimondatlanul azt feszegetik, mi az a többlet, amiért a nézőnek megéri mások életére figyelnie a magáé helyett. A Belgica esetében, Groeningen korábbi filmjeihez hasonlóan, nem kérdés, hogy megéri a ráfordított időt. A filmet tizenöt ország vásárolta meg, a többiben a Netflixen lehet majd látni. Ez újabb bizonyíték arra, hogy az internet nemcsak a tévé, de a mozi funkcióit is átvenni készül.



Ajánljuk:
• a mikrorealista történetek kedvelőinek
• zenészeknek
• bulizni szeretőknek

Nem ajánljuk:
• rockos sztorira vágyóknak
• azoknak, akik azt gondolják, a művészfilm szükségszerűen unalmas


Szex, mámor és rock’n’roll
Belgica
rendező: Felix van Groeningen, forgatókönyvíró: Felix Van Groeningen, Arne Sierens, operatőr: Ruben Impens, vágó: Nico Leunen, zene: Soulwax, szereplők: Stef Aerts, Tom Vermeir, Stefaan De Winter, Dominique Van Malder, Ben Benaouisse, Boris Van Severen, Sara De Bosschere, Charlotte Vandermeersch

Forgalmazó: Cirko Film
Bemutató: 2016. augusztus 11.

Boronyák Rita

• Publikálva: 2016.08.22. 09:48 • Címke: moziajánló

Magyar játékfilmek