„​De a homokóra csak pereg, pereg…”

90 éves lenne Záray Márta

„1953. június 15-én Jani teljesen váratlanul azt mondta:
– Nálad vannak a papírok?
– Milyen papírok?
– Hát a lakásbejelentő és a személyi igazolvány.
– Igen, de miért?
– Mert holnap lesz az esküvőnk.”

Ilyen egyszerűen kezdődtek a magyar könnyűzene legendás párosának, Záray Mártának és Vámosi Jánosnak a „boldog évei”, „ketten az úton” így indultak el. E rövid idézet Sárdi Enikő Záray Márta halála évében írt, Nekünk találkozni kellett című könyvéből származik, amely Záray Márta szemszögéből és hangján meséli el életük történetét – s mivel a könyv a művésznővel való beszélgetések alapján készült, valóban hiteles memoárnak tetszik. Aki e pár sor alapján úgy gondolná, hogy Záray tehetetlen szemlélője volt csupán életének, nagyon nagyot téved. A visszaemlékezés soraiból és Záray más megszólalásaiból is egy talpraesett, temperamentumos, csupaszív énekesnő alakja tárul elénk. 1926. augusztus 28-án született, ma lenne 90 éves.

Záray Márta, Zsoldos Imre zenekarvezető és a zongorista próbálnak a Rádió Bródy Sándor utcai stúdiójában, 1957-ban (MTI Fotó: Lónyai Mária)

Gyerekkora helyszínét, Tatabányát dalban is megörökítették, a Tatabányai lányban. Gyerekkori emlékeit itt S. Nagy István formálta dalszöveggé, Wolf Péter zenéjére. Záray a Tatabányába olvasztott Bánhidán született. Ahogy a dalszövegben is szerepel, a „nyolcasi félsoron” laktak, egy olyan utcácskában, amelynek csak az egyik oldalán álltak házak, mögöttük erdővel és szántóföldekkel, a másik oldalon már a csillék jöttek-mentek a bányából felhozott szénnel.



Édesapja tatabányai, édesanyja budapesti volt. Márta volt a legkisebb a családban, két bátyja volt, akik közül Pubinak becézett, Géza nevű testvéréhez ragaszkodott igazán, aki később, 25 évesen, egy Kijev környéki hadifogolytáborban halt meg. Záray Márta szülei tisztes jómódban éltek, apja főaknász volt, nem fényűző, de kellemes körülményeket tudott biztosítani családjának. Záray idillinek festi le gyerekkorát, de a felhőtlen, játékos éveket kiskamasz korában tönkretette imádott édesanyja rákbetegsége, tömérdek szenvedése és halála. Utána „mostoha” került a házhoz, akit ő is eleve elutasítóan fogadott, s a családi béke örökre elveszett.


forrás: hangosfilm.hu

Márta igyekezett önálló életet kezdeni, gyerekkora óta meglévő énekesi tehetségét is kamatoztatva. 1946-ban végezte el az Országos Színészképző Iskolát, ahol Pethes Sándor osztályába járt, aki hamar megkedvelte az elveihez ragaszkodó, egyenes természetű, céltudatos kislányt. Tanította Ascher Oszkár is, míg az énekórákat Babits Vilma tartotta. Osztálytársa volt Németh Marika, a későbbi neves operett-primadonna és Fülöp Kálmán, aki később dalszövegíróként a tánczenei szférában szerzett nevet magának, egyebek mellett a Szeretni kell… című dallal.

1962-ben otthonukban, hazatérve egyhónapos NDK-beli vendégszereplésükről (MTI Fotó: Keleti Éva)

Győrbe szerződtették a Kisfaludy Színházhoz, de Záray Márta Budapesten vagy Tatabányán képzelte el a jövőjét. Nem fogadta el az ajánlatot, hazatért Tatabányára, az imádott városba, ahol egyébként 2013 óta emlékpark őrzi a nevét. Végül Budapesten próbált szerencsét, ahol az általa már a színiiskolában megismert Turán László zongorista indította el az énekesi pályán, az ő tanácsára tett énekesi vizsgát 1950 februárjában, rég dédelgetett álmát valósítva meg ezzel. Később az EMKE szerződtette, a híres szórakozóhelyen énekelt, este tíztől reggel négyig tartott a munkaideje, s alkalmanként 35 forintot kapott a fellépésekért. A Szabó kvartett és a Tabányi zenekar is kísérte.

Új nagylemez készül 1977-ben (MTI Fotó: Potsmann János)

Itt ismerte meg örök szerelmét, Vámosi Jánost is, akivel három év után összeházasodott, s akiről a cikkünk elején leírt jelenet után, a házasságkötő teremben tudta meg, hogy Wéber Jánosnak hívják. Vámosi Jánossal 1957-től kezdtek duett felvételeket készíteni, először Szepesi György tanácsolta nekik, hogy lépjenek fel közösen, dalt is ajánlott nekik. Az Úgy koppan az eső eredetijét Szepesi a melbourne-i olimpián hallotta. A dalhoz G. Dénes György írt magyar szöveget.



A duett sikeres lett, amelyet az ötvenes-hatvanas évek fordulójától számos lemezfelvétel, rádióműsor, később televíziós felvételek egész sora is igazolt. Az egészen egyéni, líraian bársonyos hangú énekes, Vámosi János is – akit nem tartok túlzónak „magyar Sinatrának” nevezni – készített továbbra is önálló felvételeket, melyek ragyogó példája Megáll az idő című albuma, úgy Záray Márta is megállta a helyét önálló énekesnőként is. A beat előtti, klasszikus könnyűzene olyan kiváló képviselőihez hasonlítható repertoárja és stílusa, mint Hollós Ilona, Sárosi Katalin, vagy a fiatalabbak közül Mikes Éva és Szántó Erzsi. A szó eredeti értelmében táncdalnak nevezhető könnyed, olykor bolondos, olykor szívhez szóló kis melódiák aranykora volt ez.



Már a hetvenes években kezdődött nagy sikerű nagylemezeik sora, megszületett a Záray-Vámosi jelenség, régi slágereket rögzítettek lemezre – és rengeteg új, közös táncdaluk is született. Az idősödő, tűzön-vízen át összetartó, egymást szellemesen ugrató házaspárt egy ország szerette meg. Ekkorra a könnyűzene erősen átalakult, a beat előtti sztárok egy részét mellőzték, míg mások az inkább középkorú közönséget megszólító nagylemezeik révén őrizhették meg sikereiket. Úgy hírlik, a lemezgyár szigorú vezetője nem reménykedett nagy sikerben, a házaspárt már „öregnek” tartotta a másodvirágzáshoz – a valóság fényesen cáfolta. A közönség imádta őket – az 1977-es albumukon például óriási sikert aratott Farkas Nándor és ifj. Boros István szerzeményével, a Homokórával, míg az incselkedő, tréfás dalokat olyan felvétel példázta, mint Wolf Péter és Szenes Iván műve, a Te vagy az én legnagyobb hibám.



Záray Márta nevéhez sok-sok feldolgozás is kötődik, mint a Besame mucho, amelyet a magyar közönség elsők között Karády Katalin előadásában ismerhetett meg – Szeretlek én, jöjj vissza hozzám –, de a magyar változatot később nemzedékek ismerték meg Záray hangján. S persze említhetnénk a rengeteg közös felvételt, amelyek közül egy összefoglalja mindet: S. Nagy István és Máté Péter műve, a Köszönet a boldog évekért az 1982-ben megjelent nagylemezük címadója lett.



Férje 1997-ben bekövetkezett halála után Záray Mártát is ritkábban láthattuk, de nem vonult vissza teljesen. Mozgásszervi betegsége miatt már csak ülve énekelt, párját elvesztve megtört, távozóban volt, de a közönség és a szakma is itt tartotta és szeretettel halmozta el. 2001 március végén halt meg.

1986-ban (MTI Fotó: Záray Péter)

A pályájukat a háború után, de még a beat térhódítása előtt kezdő nemzedéket méltatlanul ítélik meg azok, akik úgy gondolják, a magyar könnyűzene az Illéssel és az Omegával kezdődött, s esetleg ha a háború előtt akadt néhány előadó, aki a jazz színterén ihletőnek tekinthető. Valójában Záray Márta, Vámosi János és nemzedéktársaik sem szakították meg a könnyűzene hagyományát, sőt: virtuóz zenészek sokaságával énekelve adtak hozzá egy színt a palettához. A zenés szórakozóhelyek világát vitték át az 1957-től éledező magyar televíziózás műsoraiba is, melynek ők az első sztárjai. Szórakoztató művészek voltak, akik a könnyűzene nem lebecsülendő, eredeti funkciójának akartak megfelelni, s ezt professzionalizmussal és teljes odaadással meg is tették. Kikapcsolódást és örömet adtak, s ezért mindmáig hálás a közönségük, korfestő dalaik pedig éppúgy örökségünk részei, ahogy amerikai vagy olasz kortársaiké a hazájukban.
 
Képes Gábor

• Publikálva: 2016.08.28. 08:00 • Címke: táncdal, évforduló