a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

​Makk Károly kapja idén a Jameson CineFest életműdíját

jameson cinefest leadA Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező nevéhez olyan, mára már klasszikussá vált remekművek fűződnek, mint a Liliomfi (1954), a Ház a sziklák alatt (1958), a Megszállottak (1961), az Elveszett Paradicsom (1962), a Szerelem (1971), az Egy erkölcsös éjszaka (1977), vagy az Egymásra nézve (1982).

Makk filmjeiben sorsok és történetek tucatjai elevenednek meg, a magyar múlt és jelen, a személyesen megélt történelem eseményei. A 90 éves Makk Károly nemzetközileg is elismert, a Liliomfi 1955-ös cannes-i premierje és a felújított Szerelem 2016-os Cannes Classics bemutatója egy világkarrier állomásait is jelölik. A Szerelem 1971-ben megkapta a zsűri díját (Prix du Jury) Cannes-ban, a Macskajátékot 1972-ben Oscar-díjra jelölték.

Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező, kiváló művész, a Magyar Mozgókép Mestere macskáját simogatja budapesti otthonában, 2010. december 20-án. Az 1945 utáni rendezőnemzedék legegyénibb hangú képviselője december 22-én ünnepli 85. születésnapját. MTI Fotó: Kallos Bea
Makk Károly budapesti otthonában, 2010-ben (fotó: Kallos Bea/MTI)

Makk Károly hosszú pályafutása során olyan magyar és világsztárokkal dolgozott együtt, mint Christopher Plummer, Maggie Smith, Michael Gambon, Darvas Iván, Krencsey Marianne, Törőcsik Mari, Pálos György, Psota Irén, Bessenyei Ferenc, Makay Margit, Cserhalmi György, Dajka Margit, Bulla Elma, Illés György, Tóth János, Szécsényi Ferenc, Déry Tibor, Örkény István vagy Bacsó Péter.

A CineFest sajtóközleménye

• Publikálva: 2016.09.02. 14:40 • Címke: cinefest