a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Akciófilm európai módra

Moziajánló: Ütközés

utkozes lead

Az utóbbi időben egyre több „Zs” kategóriás filmben tűnnek fel fényüket vesztett, leszállóágban lévő világ- és akciósztárok. Az Ütközés című film stáblistáján ott van Ben Kingsley és  Anthony Hopkins neve, de még mielőtt arra gondolnánk, hogy „már ezek is”, gyorsan elárulom: hát nem! Ez egy jó „B” kategóriás akciófilm, európai, nézhető mozi.

Amiben van egy jó adag szerelem, némi bölcsesség, no és kőkemény akciójelenetek, hogy azért ne legyen nagyon más, mint az Amerikában tökélyre fejlesztett séma. A történetet ezerszer láthattuk, csak a neveket kell behelyettesíteni: Casey, a fiatal amerikai drogdíler Kölnben, munka közben beleszeret honfitársába, Juliette-be, aki tanulni jött, de a pult mögött kötött ki. Amikor a lányt halálos betegséggel diagnosztizálják, és veseátültetéssel lehet csak megmenteni, elhatározza, némi pénzzel lenyúlja náciivadék Hagent (Anthony Hopkins), a legnagyobb német drogdílert, hogy ki tudja fizetni Juliette műtétjét.

utkozes

Az akció azonban nem a terv szerint alakul, Hagen emberei üldözőbe veszik Casey-t, akinek többször is hihetetlen módon sikerül megszabadulnia a makacsnak bizonyuló gyilkosoktól. De hát ez így túl egyszerű lenne, így van a filmben Hagen mellett egy társ/rivális is, a nem kevésbé őrült zenerajongó török Geran, akit Sir Ben hoz szinte tökéletesen.

utkozes

S ha már színészek, akkor itt van nekünk „az ebből a srácból lesz még valami” Nicholas Hoult főszereplőnek (A titánok harca, X-Men: Az elsők, és a ki tudja miért agyondíjazott új Mad Max) és a hamvas diák/csaposlánynak éppen, hogy csak elmenő Felicity Jones (Pókember 2. és az októberben nálunk is bemutatásra kerülő Inferno). Jó szakemberek mindketten, ha úgy hozza a szerencse, világsztárok is lehetnek, különösen Hoult, akinek a szemeiben van valami, amitől Hollywood is beájul majd talán. Az akciójelenetek, autós üldözések pedig egészen profik, mint mondjuk a Mátrix 2-ben. És ez nem is véletlen, hiszen a kidolgozásban olyan csapat jeleskedett, akiket láthattunk már dolgozni A sötét lovag: Felemelkedésben, az Eredetben, a Skyfallban és a Halálos iramban 6 vezetéses jeleneteiben. Nincs is CGI, az autók tényleg csúnyán összetörnek, azt a jelentet pedig, amikor Casey tizenakárhányat pördül a Citroën kombival, simán beletehették volna valamelyik nagy hollywoodi blockbusterbe is.

Summa summárum, jó kis mozi ez, nem is kellett volna az elején emlegetnem a „B” kategóriát. Olyan film, amire el lehet vinni a barátnőt is, mert ő is jól érzi majd magát.

Ajánljuk azoknak,
• akik barátnőjüket is elviszik a moziba
• akik elhiszik, hogy Európa is tud akciót forgatni
• akik hisznek a minden akadályt lebíró szerelemben

Nem ajánljuk:
• Hollywood nagy rajongóinak, azaz mégis, hogy csodát lássanak
• a vér fröcsögését és az agyvelődarabkák repülését kihagyni nem tudóknak


Ütközés
Collide
angol-német akcióthriller 2016, rendezte: Eran Creevy, szereplők: Nicholas Hoult, Felicity Jones, Sir Anthony Hopkins, Sir Ben Kingsley

bemutató: 2016. szeptember 8.
forgalmazó: Big Bang Média

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2016.09.07. 16:04 • Címke: moziajánló