a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

75 évvel ezelőtti Rodolfo-filmre talált a Hangosfilm.hu

hangosfilm_leadEgy 75 évvel ezelőtt készült, korábban nem ismert filmfelvételre bukkant a Hangosfilm.hu. A két évvel ezelőtt indult, hivatalosan most bemutatkozó filmtörténeti portál ma a Jameson CineFest Filmfesztiválon teszi közzé azt a korábban nem ismert felvételt, amelyben Rodolfo, a bűvész szerepel.

Az 1941-es rövidfilm egyetlen fennmaradt tűzveszélyes nitrokópiája, amelynek címe Mágiától a bűvészetig, Ausztráliában magántulajdonban van. Gyártója az egykori Kovács és Faludi Filmlaboratórium egyik alapítója, Kovács Gusztáv, akinek kalandos és gazdag életútja csak nemrégiben vált ismertté a filmtörténészek számára – mondta Kurutz Márton, a Hangosfilm.hu vezetője az MTI-nek. A film létezéséről úgy szereztek tudomást, hogy Kovács Melbourne-ben élő lánya jelentkezett a szerkesztőknél és megosztotta édesapja teljes hagyatékát a Hangosfilm oldalain. Számos fontos információ és életrajzi adat mellett rengeteg filmtörténeti jelentőségű fénykép és film digitalizált másolata is előkerült.

kovacs_gusztav
Kovács Gusztáv (forrás: Hangosfilm.hu)
   
Kovács Gusztáv a kópiát 1948-ban kézipoggyászként vitte magával, amikor lányával együtt kivándorolt. A film többi példánya és negatívja minden bizonnyal akkor semmisült meg, amikor filmlaboratóriumát 1945-ben a Kommunista Párt lefoglalta és az igazgatót eltávolította vállalkozása éléről. Pedig Magyarországon elsőként ő fogott hangosfilm készítésébe: A Füst, avagy a négy jómadár című filmje 1930-ban egy évvel előzte meg a hivatalosan első magyar hangosfilmnek tartott Kék bálványt. De nem csak producerként és rendezőként tevékenykedett három évtizedes pályafutása alatt: a tízes években Korda Sándor kedvenc operatőre volt, oldalán részt vett a magyar filmtörténet első nagy sikereinek elkészítésében. Az ő kamerája rögzítette 1916-ban az első magyar Jókai-filmet, a Mire megvénülünket is, amelynek kópiája csodálatos módon szintén fennmaradt.
   


A most előkerült filmanyag teljes, csupán a bevezető szinkronszöveg hiányzik. Ennek oka, hogy a film külföldre szánt változata az a kópia, amit Kovács magával vitt külföldre. A gyártás éve az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság, azaz a filmcenzúra 1941 májusi jegyzőkönyvéből derül ki, amelyben a megadott filmhossz is megegyezik a most előkerült 13 perccel.

A film forgatása idején Rodolfo már nem volt teljesen ismeretlen, országos népszerűségét azonban csak a háború után érte el. Polgári neve Gross Rezső volt, és a zsidótörvények meggátolták a filmszereplését. Rodolfónak a film felvétele két munkaszolgálata közé esett, ennek ellenére ismert és foglalkoztatott művész volt, aki ekkoriban a Moulin Rouge és a Royal Varieté közönségét szórakoztatta esténként. Noha játékfilmen csak egy ízben szerepelt (Dalolva szép az élet, 1950, Tanielli bűvész szerepében), nagyon sok filmfelvétel maradt fenn művészetéről, amelyek közül ez a legkorábbi. Ahogy az a későbbiekben szokásává vált, ebben a filmben is beavatja közönségét trükkjeinek hátterébe, noha szokatlan módon szavak nélkül teszi mindezt.

rodolfo
   
A film péntek késő délutántól szabadon hozzáférhető a YouTube-on, a tűzveszélyes eredeti tekercset azonban hivatalos úton és biztonságos körülmények között kellene hazaszállítani, restaurálni, valamint biztonsági filmszalagra másolni, hogy méltó helyre kerülhessen a budapesti filmarchívum polcain.
   
A Hangosfilm.hu 2014 szeptemberében indult filmtörténeti adatbázis, amelynek szerkesztői többnyire civil filmrajongók. Az önkéntes alapon működő munka célja a magyar filmtörténet 1945 előtti korszakának teljes körű alapkutatása eredeti dokumentumok, források és alkotói hagyatékok segítségével, valamint a kutatási anyag és dokumentumok szabad elérésének biztosítása.

mti/mandarchiv.hu

• Publikálva: 2016.09.16. 09:30 • Címke: restaurálás, hangosfilm