a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

​85 éves a magyar hangosfilm: kötet, kiállítás és konferencia

85_eves_hangosfilm_lead

A kék bálvány című, 1931-ben forgatott filmmel idén 85 éve indult el a magyar hangosfilmgyártás. Az évforduló alkalmából reprezentatív kiállítású, hiánypótló kötet jelenik meg hét tanulmánnyal és több száz korabeli filmplakát reprodukciójával; kiállítás nyílik, valamint konferenciát is tartanak. Az események központja és helyszíne Győr.

A magyar hangosfilm plakátjai 1931-1944 című, gyönyörűen illusztrált kötet hét tanulmánnyal és több száz plakát reprodukciójával nyújt képet a korszak filmgyártásáról és a filmek fogadtatásáról, így arról, hogy 1945 után hogyan (és miért nem) foglalkoztak ezzel a korszakkal. A helyi kötődés miatt tartalmaz két győri érintettségű tanulmányt is: az egyik a győri mozik történetéről ad alapos képet, a másik egy 1943-ben teljes egészében Győrben, külső helyszíneken forgatott film (Kettesben, rendezte: Cserépy Arzén) eddig ismeretlen kulisszatitkait tárja elénk. A könyvben több mint 500 plakátot sikerült reprodukálni, a kapcsolódó kiállításon pedig 160 filmplakátot mutatnak be eredetiben. Ezek túlnyomó része (mintegy 100 darab) az Országos Széchenyi Könyvtárból, míg 10 a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet Plakáttárából, további 50 magángyűjteményekből származik. A kiállítás kronologikus rendben tekinti át a filmtörténeti korszakot, az első teremben A kék bálványról, az első hangosfilm-sikerről Hyppolit, a lakáj-ról és a műfajteremtő Meseautóról szerezhetnek információkat az érdeklődők, majd időrendben haladhatunk tovább. Szó esik az 1939-es nagy cezúráról, amikor a zsidótörvények és az azt követő „őrségváltás” miatt sokan nem filmezhettek tovább, majd foglalkoznak a sztárkultusszal, a korszakban kedvelt műfajokkal, a vígjátékokkal, melodrámákkal, háborús filmekkel is. A tárlat részletesen bemutatj a korszak két két kiemelkedő filmjét, a 200. magyar hangosfilmet, a Dankó Pistát és az első részben színes magyar filmet, A beszélő köntöst. A kiállításon berendeztek egy győri termet, ahol megtekinthető a győri mozgóképkultúra történetét bemutató friss televíziós dokumentumfilm is.

gyor_filmplakat
A most megjelenő album címlapja

A XVI. Győri Könyvszalon első napján, november 18-án a kötetet konferencia keretében is bemutatják a Győri Nemzeti Színházban, a szerzők közreműködésével. A konferencia megnyitóján köszöntőt mond Fekete Dávid, Győr alpolgármestere, a győri Széchenyi István Egyetem tanársegéde, a kötet szerkesztője és társszerzője. Ezután három előadás következik: Az 1931-1944 közötti magyar hangosfilmgyártás mérföldköveiről és aktualitásairól Fekete Dávid beszél, majd Kurutz Márton, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet kutatója, a Hangosfilm-blog szerkesztője beszél a magyar hangosfilmek kalandos sorsáról. A blokkot Varga Katalin művészettörténész zárja A magyar hangosfilmkorszak plakátkultúrája című előadásával. A konferencián a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a szervező megyei könyvtár a baloghne@gyorikonyvtar.hu e-mail címre vár november 14-ig. A kötet a Szalon ideje alatt a helyszínen megvásárolható, illetve a könyvtár e-mail címén megrendelhető.

85 éves a magyar hangosfilm – A magyar hangosfilm plakátjai 1931-1944
A győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Múzeum kiállítása

gyor_filmplakat

A kiállítás létrejöttét az Országos Széchenyi Könyvtárral, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézettel és a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtárral együttműködésben folytatott hosszas kutatómunka előzte meg. Kapcsolódóan filmvetítésekre, tárlatvezetésekre is lehet jelentkezni.

Rómer Múzeum – Magyar Ispita
Győr, Nefelejcs köz 3. A kiállítás megtekinthető 2016. november 4. és 2017. március 31. között

LE

• Publikálva: 2016.11.07. 11:36 • Címke: filmtörténet, plakát, konferencia

Magyar játékfilmek