Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.
Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.
A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.
Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.
Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.
Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.
A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.
Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.
Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így
akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a
népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.
Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.
Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.
A martfűi rém történetéhez nem lehetett „kisasszony-zsebkendővel” hozzányúlni – hangsúlyozta Sopsits Árpád filmrendező, akinek a sorozatgyilkosságból forgatott zsigeri thrillerét november 10-től vetítik a magyar mozik.
Sopsits Árpád a sajtóvetítést követően elmondta: noha gyilkosságok, valamint a hosszú ideig sikertelen nyomozás részleteinek ábrázolásakor az eredeti jegyzőkönyvekre és peranyagra támaszkodtak, mégis elsősorban fikciót készítettek. Nem azt tartom fontosnak, hogy mennyi a valóság és a fikció a filmben, hanem az, hogy a néző el tudja-e fogadni a vásznon látottakat működő valóságként – fűzte hozzá. Elmondása szerint az 1970-es években találkozott először a történettel, amikor a rádióban mint Magyarországon egyedi bűncselekmény-sorozatról beszélt a per védőügyvédje. Mint fogalmazott, elsősorban az elhallgatások keltették fel a figyelmét, azok a részletek, amelyeket a műsor érezhetően igyekezett kerülni. Akkor persze nem lehetett filmben feldolgozni a magyar igazságszolgáltatás végzetes hibáját is magába foglaló történetet, ma már viszont hozzáférhető az ügy dokumentációja.
Hajduk Károly a főszerepben
A Magyar Nemzeti Filmalap összesen több mint 530 millió forintos támogatásával készült A martfűi rém valós eseményeken alapul. 1957-ben brutálisan megöltek egy nőt a Szolnok-közeli településen. A gyilkosságért elítéltek egy férfit, pár évvel később azonban újra megrázó halálesetek történtek. Egy frissen végzett ügyész rájön, hogy a börtönben ártatlan ember bűnhődik, ám az 1956-os forradalom utáni politikai tébolyban nehéz megtalálni az összefüggéseket és újra felvenni a nyomozás fonalát. A fővárosi Puskin Moziban rendezett sajtóbemutatót megelőzően néhány nappal a gyilkosságok helyszínén, Martfűn is levetítették a filmet. Sopsits Árpád elmondta, nagy visszaigazolásként élte meg, hogy a helyiek – akik között többen saját emlékeket őriznek a bűnügyről – elfogadták a vízióját a történtekről. Hozzátette azt is: az első gyilkosságért ártatlanul elítélt Kirják János leszármazottai megköszönték a filmet, úgy érezték, valamilyen szinten rehabilitációt jelent az alkotás a férfi számára, akit a hatóságok sosem kárpótoltak a börtönben eltöltött évekért. Ehhez a történethez nem lehet „kisasszony-zsebkendővel” hozzányúlni, azt akartuk, hogy a néző érezze a gyilkosságok borzalmát – hangsúlyozta a rendező, aki három évet dolgozott az elsőként a 32. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon október elején bemutatott filmen. Sopsits Árpád az általa ismert „legszelídebb színésznek” nevezte a sorozatgyilkost alakító Hajduk Károlyt, akit elmondása szerint ezért választottak a szerepre.
A film trailere
Hajduk Károly, aki első alkalommal a hétfői vetítésen látta a kész filmet, úgy fogalmazott, hogy a legbrutálisabb jeleneteket látva is elsősorban „praktikus emlékek” idéződtek fel benne a forgatásról. Mint például, hogy mennyiszer kellett felvenni egy jelenetet, mire a kés úgy csillant, ahogy azt elképzelte a rendező és az operatőr. Ugyanakkor a film egyik legmegrázóbb jelenete, amelyben egy 13-14 éves lány meggyilkolását játszották el, igazi „kínszenvedés” volt – fűzte hozzá. Sopsits Árpád kitért arra is, hogy nagyon büszkék a film éjszakai jeleneteire, amelyeken nagyon sokat dolgoztak Szabó Gábor operatőrrel. Mivel úgy látták, hogy a közeli képek alkalmatlanok az atmoszféra megteremtésére, nagytotálokkal dolgoztak, ez azonban nagyon felszerelés- és időigényes módszer. A martfűi forgatás 49 napjából 35 ezekre az éjszakai jelenetekre ment el. Szabó Gábor úgy fogalmazott: mivel nem digitális technológiával, hanem hagyományos, a digitálisnál jóval kevésbé fényérzékeny filmre forgattak, szükség volt többek között elővilágosító stábra is, de így sokkal jobban kézben tudták tartani a film noir stílusú vizuális világot. A martfűi rém producere Ferenczy Gábor és Tőzsér Attila, a vágó Kovács Zoltán volt. A filmben Hajduk Károly mellett többek között Jászberényi Gábor, Bárnai Péter, Trill Zsolt, Balsai Mónika, Anger Zsolt és Szamosi Zsófia láthatóak. A forgalmazó a Big Bang Media.
MTI