a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Megvannak a Verzió díjazottjai

verzio_2016_lead

Aleksandra Rek lengyel rendező A cselló jobb oldalán című filmje kapta a legjobb diákfilm díját, a Havanna Tranzit című német-holland-kubai koprodukciónak a legjobb emberi jogi dokumentumfilmnek járó elismerést ítélték oda, míg közönségdíjjal az iráni Rohszareh Gaem Magami Sonita című alkotását jutalmazták Budapesten a 13. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm-fesztivál vasárnap esti zárónapján – közölték szervezők vasárnap este.

A nemzetközi szakértőkből álló zsűri a 200 ezer forintos elismeréssel járó legjobb diákfilm kategóriájában az elsőfilmeseket díjazta. Aleksandra Rek alkotása a minden akadályt legyőző akaraterőről szól. A történet szerint Dominik Polonski csellista a rák leküzdése után részlegesen lebénul és az egyik kezét nem tudja használni. Ez azonban nem tántorítja el: továbbra is gyakorol és koncertezik. A legjobb emberi jogi filmnek járó 150 ezer forintos díjat az idén Daniel Abma Havanna Tranzit című filmje nyerte. Az egyetemi hallgatókból álló zsűri indoklása szerint „A Havanna Tranzitot kiemeli a többi dokumentumfilm közül a téma figyelemreméltó vizuális reprezentációja. Mivel a transzszexuális emberek problémái nem mindennap szerepelnek a címlapokon, fontosnak tartjuk történeteik megjelenítését. Ezzel a döntéssel szeretnénk megerősíteni, hogy a transzemberek jogai, többek között az egészségügyi ellátás, a gyógyszerek biztosítása, a foglalkoztatás, az oktatás és más szociális támogatások az alapvető emberi jogok közé tartoznak.”

sonita
Sonita, az afgán rapperlány

A 150 ezer forintos közönségdíjat a nézők szavazati alapján az iráni Rohszareh Gaem Magami Sonita című alkotása kapta. A történetben egy bátor afgán lány zenei karrierje és jövője kerül veszélybe, amikor anyja úgy dönt, eladja feleségnek. Néhány drámai fordulat után maga a filmrendező veszi kezébe az ügyet, hogy megmentse a lányt a nem kívánt házasságtól. A 13. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál idei programjában szereplő 60 film több mint 30 országból érkezett Budapestre. Az idén először, november 17. és 19. között rendezték meg a Verzió+-t, amelynek keretében Pécsen, Székesfehérváron és Szegeden is tartanak vetítéseket a közönségnek.

MTI

• Publikálva: 2016.11.13. 20:58 • Címke: dokumentumfilm