​Olasz filmtörténet a fiókban

Október 21-én a Francia Intézetben a Jules és Jim vetítésével zárult a Bikácsy Gergely filmkritikus 75. születésnapja alkalmából rendezett eseménysorozat. A film után az ünnepelttel Szomjas György, Báron György és a közönség beszélgetett.

A filmet egy meglehetősen rossz állapotú kópiáról vetítették, de a vendégek megegyeztek abban, hogy volt bizonyos bája a kopott, esős kópiának. Szomjas György megjegyezte, hogy a Bolond Pierrot egy héttel korábbi vetítésén egyenesen zavarta a felújított kópia rikító színessége. Sokkal illúziót keltőbb egy ilyen kopott, régi kópia, mert több titkot hordoz. A Bolond Pierrot furcsa volt élénk színeivel, pontosan kidolgozott, mégis kicsit mesterkélten ható arcszíneivel. Báron György szerint az egész új hullám legnagyobb operatőrét, Raoul Coutard-t kellene megkérdezni erről, aki ma is él, 92 éves (éppen a rendezvény után nem sokkal halt meg – a szerk.). Báron György felidézte, amikor 1995-ben egy párizsi Pathé-kiállításon Coutard-ral készített interjút a Cinématheque Française-ben, ahonnan elküldték őket, senkit sem érdekelt, hogy az új hullám emblematikus operatőréről van szó, végül egy szomszédos kocsmában forgattak. Bikácsy már nem is csodálkozik, hogy Párizs közepén egy filmszakmai helyen Coutard-t nem ismerik. Ő maga először 1964-ben egy KISZ küldöttség tolmácsaként járt Párizsban, majd 1967-től szinte minden évben (Truffaut halálhíre is egy Párizs-Budapest járaton érte), aztán Róma utazó lett belőle – de az utóbbi években ott sem volt, sőt, tíz éve filmet sem néz, csak ha a tévében régi fekete-fehér filmet adnak.


Képgaléria (fotó: Major László)

Szomjas György generációjának indulására talán a legnagyobb hatással a francia új hullám volt. 1964 januárjában a Magyar Filmtudományi Intézet rendezett egy legendás francia filmhetet a régi Filmmúzeumban, amelyre mindhárman élénken emlékeztek: az Astoriáig állt a sor, noha a filmek elkészültük után két-három évvel Magyarországon még teljesen ismeretlenek voltak. A Kifulladásig, a Zazie a metróban, az Éli az életét akkor volt látható először magyar moziban. Szomjas számára mind közül a Kifulladásig volt a legfontosabb, a Hamu és gyémántra rímelt, noha a két film teljesen két külön világból és korszakból való. „Létre kell hoznunk 2-3 Vietnámot a nagy Hollywood-Cinnecitta-Moszfilm birodalom szívében” – idézte Godard-t. Ezt érezték meg ők, akkori fiatalok ezekben a filmekben: a szabad lélegzetet és a kört, amiből ki akartak törni. Bikácsy Godard magyarországi látogatását idézte fel 1991-ben, amikor a rendező a Francia Nagykövetség fogadásán kisebbfajta botrányt kavart azzal, hogy nem volt hajladó tudomást venni a francia nagykövetről. Báron György viszont egy másik látogatására emlékezett, amikor Godard 1980-ban magával hozta tízéves hallgatás után elkészült filmjét és levetítette a szakmának, utána kérdezni is lehetett tőle, ráadásul aznap volt az ötvenedik születésnapja, ezért tortával is meglepték – a tortát aztán Jeles András vitte haza.


Az 1964-es Francia Filmnapok műsorfüzete (letölthető pdf)
Bikácsy Gergely itt írt erről a filmhétről

A csapongó beszélgetésen szó esett arról, hogy hogyan ismerkedett össze hirdetés útján Godard és Anna Karina, hogy túl sokat beszélnek-e Godard filmjeiben, hogy Bresson az igazi zseni, két tanítványa (Truffaut és Godard) csak tehetséges – vagy éppen fordítva. Vélemény véleményt, sztori sztorit követett, de a végén mindig ugyanoda kanyarodott vissza a beszélgetés. Nevezetesen, hogy miért nem néz filmet, miért nem utazik és miért nem ír az ország egyik legjobb filmkritikusa, egy nemzetközi összehasonlításban is számottevő (ha nem a legjelentősebb) francia filmtörténet szerzője. Az ismételten feltett kérdésekre Bikácsy annyit válaszolt, hogy az 1991-ben megjelent Bolond Pierrot moziba megy kötetével lezárult „francia filmtörténeti korszaka”, bár még ezután is sok kritikát írt a Filmvilágnak, elsősorban Rohmerről. Az Amélie csodálatos élete óta nem nézett francia filmet. Rómába kezdett el járni, ebből született Saját Róma (2005) című kötete. Ma már egyik városba sem jár, meglehetősen prózai okokból – amit a szerény és szemérmes ünnepelt nem akart kifejteni, de ki lehet találni. És hogy miért nem ír? Mert meglehetősen elveszi a kedvét, hogy megírta az olasz filmtörténet Bolond Pierrot...-ját is, amit nem ad ki egyetlen kiadó sem. Mostanában kritikaírásra is csak ritkán kérik fel, de nem is csodálkozik ezen, amikor az ország egyik legismertebb filmkritikusa egy vezető napilapban éveken át úgy írt, hogy nem tartotta szükségesnek megemlíteni a rendező nevét...

A beszélgetést teljes hosszban az alábbi felvételen lehet megnézni. Talán eljut egy filmszerető könyvkiadóhoz is, aki tenni is hajlandó annak érdekében, hogy az olasz filmtörténet ne maradjon a fiókban.

Löwensohn Enikő

• Publikálva: 2016.10.31. 15:44 • Címke: örökmozgó