a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Akiért az Elkésett dal szól

somogyvari lead

Száz éve született Somogyvári Rudolf kétszeres Jászai-díjas színművész. Katonacsaládból származott, eredeti neve Skoda Rezső volt. Nagyapja császári és királyi tábornok, apja is magas rangú katonatiszt volt, de őt nem különösebben vonzotta a katonai hivatás.

Titokban festőművésznek készült, gimnazistaként több sportágban is jeleskedett. Tehetsége és vonzó külseje végül a színészi pálya felé terelte: 1937-ben végzett az Országos Színészegyesület Színészképző iskolájában, s felvette a Somogyvári Rudolf nevet. A következő évben a Magyar Színházhoz szerződött, első jelentősebb szerepét Zilahy Lajos A szűz és a gödölye című darabjában játszotta. Jó megjelenése, feszes játéka, mindig kifogástalan modora hamar népszerűvé tette. 1939-től Pécsett, Miskolcon, Debrecenben, majd huzamosabb ideig Szegeden szerepelt. Innen ismét a fővárosba vitt az útja, és 1942-ben az Andrássy úti Színház (a mai Bábszínház helyén) tagja lett. Itt együtt játszhatott Csortos Gyulával, akivel hamarosan életre szóló barátságot kötött.

Budapest, 1960. október 15. Somogyvári Rudolf Hamlet, dán királyfi szerepében William Shakespeare Hamlet című darabjában a Szigligeti Színházban 1960. október 15-én. A művet 1960. október 14-én mutatták be Berényi Gábor rendezésében. MTI Fotó: Molnár Edit
Hamlet szerepében a Szigligeti Színházban 1960-ban (MTI Fotó: Molnár Edit)

A második világháború idején katonai szolgálatra hívták be, 1945 tavaszán szovjet hadifogságba esett, előbb Baskíriába vitték, majd egy kijevi hadifogolytáborba került. Baskíriában a helyi Nemzeti Színház helyreállításához rendelték ki, innen eredt az ötlet, hogy a táborban fogolytársaiból színjátszó kört alakítson. A „társulatnak”, amely operetteket, vidám darabokat adott elő, Somogyvári volt a lelke, a betanításon túl díszleteket rajzolt, jelmezeket tervezett, rendezett is, és társait színészanekdotákkal szórakoztatta. Csak 1949-ben térhetett haza, itthon a Vidám Színház, a rövid életű Úttörő Színház, majd a Petőfi Színház tagja lett. A számos sematikus szerep mellett Don Carlost, Napóleont, a Svejk Lukás főhadnagyát is eljátszotta, s emlékezetes alakítást nyújtott A kőszívű ember fiaiban Baradlay Jenő szerepében. Az 1956-os forradalom eseményei mélyen érintették, őszintén hitt a társadalmi változás lehetőségében, a forradalom bukását elkeseredetten és megrendülten vette tudomásul. Nézetei miatt 1960-ban a Petőfi Színház felbontotta szerződését, s vidékre, a szolnoki Szigligeti Színházhoz „száműzték”. Szolnok ebben az időben afféle színházi büntetőszázadnak számított, itt játszottak azok a pesti színészek, akik valamilyen „politikai hibát” követtek el. Köztük volt Mensáros László is, akivel hamar összebarátkozott. Az irredenta könyveiről hírhedtté vált Somogyvári Gyula írót a rokonának tartották, emiatt is meghurcolták, hiába bizonygatta, hogy semmi közük egymáshoz, hiszen a Somogyvári neki csak művészneve.

Somogyvári Rudolf és Hacser Józsa Illés Endre: Türelmetlen szeretők című drámájának egyik színpadi jelenetében a Jókai Színházban. MTI Fotó: Keleti Éva
Somogyvári Rudolf és Hacser Józsa Illés Endre: Türelmetlen szeretők című drámájának egyik színpadi jelenetében a Jókai Színházban (MTI Fotó: Keleti Éva)

Három év múlva került vissza Budapestre, Kazimir Károly szerződtette a Thália Színházhoz. Közben a televízió is felfedezte magának, számos tévéjátékban, televíziós produkcióban kapott szerepet. 1969-ben megvált a Tháliától, és a Vígszínházhoz szerződött, melynek haláláig tagja maradt. Markáns, elegáns megjelenése miatt pályájának kezdetén főként hősszerelmeseket alakított, később egyre inkább karakterszerepekben tűnt ki, hősöket és intrikusokat egyaránt kiválóan játszott. Szerepet kapott többek között Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékában, Somerset Maugham Színház című darabjában, az Eljő a jeges című O,Neill-drámában, Csehov Három nővérében, Gorkij Barbárok című darabjában. A Lev Tolsztoj kisregénye alapján írt Gyurkovics színműben, a Kreutzer szonátában a kisemmizett, megalázott férfi emlékezetes alakítása volt utolsó színházi bemutatója. Filmezni igen korán, még 1937-ben kezdett, a második világháború után több kiváló rendezővel dolgozott együtt. Legemlékezetesebb alakítása Legéndi Antal volt Gertler Viktor Gázolás című filmjében, de láthatták a nézők a Csigalépcsőben, az Egy szerelem három éjszakájában, a Szakadékban és a Mérsékelt égövben is.

Somogyvári Rudolf (b) és Agárdi Gábor színészek játszanak Gárdonyi Géza: Egri csillagok című regényéből készülő film forgatásán, a tárnoki burgonyatárolóban. Rendező: Várkonyi Zoltán, operatőr: Széchenyi Ferenc MTI Fotó: Patkó Klári
Somogyvári Rudolf és Agárdi Gábor színészek Gárdonyi Géza: Egri csillagok című regényéből készülő film forgatásán, a tárnoki burgonyatárolóban. Rendező: Várkonyi Zoltán, operatőr: Széchenyi Ferenc (MTI Fotó: Patkó Klári)

Sokat szinkronizált, kellemes, sajátos színezetű orgánumán számos külföldi színész szólalt meg magyarul, Vittorio Gassman szinkronizálásáért kétszer is díjat kapott a debreceni szinkronfilm szemlén. Sőt a Mézga család különös kalandjai című televíziós rajzfilmsorozatban is az ő hangján jelentkezett a jövőből a család köbükunokája, MZ/X. Kétszer jutalmazták Jászai Mari-díjjal, először 1956-ban, majd 1968-ban, 1976-ban Ajtay Andor-emlékdíjat kapott. A művész 1976 nyarán egy angliai turistaút során rosszul lett, s hazaérkezése után azonnal kórházba került. Életét több műtéttel sem sikerült megmenteni, 1976. szeptember 27-én meghalt, még hatvanadik születésnapját sem élte meg. Az ő emlékére született az LGT Elkésett dal (S. R. emlékére) című dala, amely a Mindenki másképp csinálja című lemezen látott napvilágot, majd később Presser Gábor Szent István körút 14. című musicaljében is helyet kapott.

MTI

• Publikálva: 2016.11.30. 11:19 • Címke: évforduló