a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Néző nélkül nincs mozi

Varga Balázs: Filmrendszerváltások

balazs_leadA könyv bevezetője szerint a kötet újdonsága az, hogy hasonló karakterű átfogó vizsgálat más magyar kulturális területről eddig nem nagyon született. Az olvasó azonban nem egyszerűen hiánypótló alkotást tart a kezében.

Az alcím – A magyar film intézményeinek átalakulása 1990-2010 – alapján talán nem gondolnánk, mennyire érdekfeszítő történetet kapunk. Varga Balázs alappozíciója a legteljesebb áttekintést nyújtó helyzet: a résztvevő megfigyelőé. Mint maga is említi, különböző szerepekben, tanárként, filmklub- és fesztiválszervezőként, kritkusként, szerkesztőként, a Filmarchívum munkatársaként, zsűrik és kuratóriumok tagjaként maga is részese és alakítója annak a szcénának, amelynek tágan értelmezett húsz évéről a tudós alaposságával és egy detektívregény izgalmasságával tudósít. Aki a Filmrendszerváltások olvastán nem kezd magyar filmeket nézni, az már vélhetően soha nem fog.

balazs

A szerző szintézisre törekedett: az intézmény- és gyártástörténet a sorvezető, ehhez kapcsolódva olvashatjuk egy-egy alkotó, illetve alkotás fogadtatásának elemzését, értékelését. A rendszerváltás óta eltelt két évtized filmes közéletének eseményeit pontosan köti mind a szocializmus állami filmgyártásához (stúdiórendszer, állami ellenőrzés), mind pedig napjaink filmkészítési, finanszírozási gyakorlatához (Magyar Nemzeti Filmalap, Médiatanács). A szerző célja a filmkészítés teljes „ökoszisztémá”-jának megjelenítése. Elsőrendűen a finanszírozás, a gyártás és a forgalmazás tényeire támaszkodik, melléjük helyezve a látogatottsági adatokat és a filmek díjait. Az önmagában is tiszteletreméltó, hatalmas munkával összeszedett és ellenőrzött adatok (támogatási összegek, dátumok, helyszínek, díjak, nézőszám) a szerző sorai nyomán élettel telnek meg, hiszen alkotókra, filmekre bontja le azokat. A kanonizáció tényekkel nehezebben megfogható kérdéseit is a gyakorlatban vizsgálja, amikor finom érzékkel követi azt a dialektikát, ahogyan a hivatalos elismerés érdeklődést kelt, illetve megfordítva: ahogyan a szakma elismerése díjakat generál, nézőket vonz. A korszakolást szükséges, noha nem elégséges eszközként használja, a kanonizáció kérdéskörére egyebek (Filmszemle, filmhetek, díjak adatainak elemzése) mellett a Saul fia szolgál példaként.

balazs
A miskolci Jameson CineFest könyvbemutatóján a szerzővel Muszatics Péter beszélgetett (forrás: Jameson CineFest)

Az olvasó valóban hiánypótló alkotást tart a kezében, amely Kelet-Európai filmes trendjeit és a kereskedelmi televíziózás és az internet által generált kommunikációs robbanás eredményezte változásokat (pl. a mozizás háttérbe szorulása) egységben tudja láttatni. A szerző szerteágazó tudását kiérlelt, jó ritmusú mondatokban adja át olvasójának, úgy műveli a tudományt, ahogyan leginkább érdemes: közérthetően és kristálytiszta logikával. Alapállása a tacitusi „harag és elfogultság nélkül”, ami, bízzunk benne, termékeny talajra hull a sokfelé szakadt magyar filmes közéletben.

balazs
(forrás: Jameson CineFest)

A szerző nem álszerény, nem jelenti ki, hogy ő „csak” egy néző, ugyanakkor minden sorát áthatja az a tudás, hogy filmes könyvet a nézőnek érdemes írni, ahogy filmet is csak a nézőnek érdemes készíteni. Kinek másnak, kérdezhetnénk, ha addigra nem lennénk tisztában azzal, hogy az „ökoszisztéma” azt is magában foglalja, hogy a nézőszám (nem) minden. A sok izgalmas gondolatmenet közül emeljük ki azt, ami a magyar filmkészítés egyik legsúlyosabb problémáját taglalja. A lengyel és cseh filmgyártásnak sikerült elérnie, hogy képes a saját belső piacán jól szerepelni, a hazai gyártású filmekre e két országban kíváncsi a közönség. A lényegében fél évszázada szerzői és művészfilm-központú magyar filmes életben a populáris filmeknek alacsony volt a presztízse, s ebben az utóbbi évtized lassú változásai még nem tudtak számottevő változást elérni. „A kortárs magyar filmkultúra minden ága erős legitimációs konfliktusokkal küzd. Míg a szerzői filmekkel kapcsolatban gyakran az a kritika, hogy nem felismerhető bennük a kortárs Magyarország (mert nem ebben a közegben, hanem gyakran valamilyen elvont vagy áthelyezett kelet-európai térben játszódnak), valamint nem eléggé szerethetők, addig a populáris filmekkel kapcsolatban a kényszeres sémakövetés és a szűk merítés (témában, hősökben, sztoriban, műfajban) a zavaró. Mindkét esetben abba ütközünk, hogy oly sok magyar film nem tud igazán itthon lenni. Akkor pedig miért és hogyan várjuk, hogy a nézők is felismerjék magukat benne? (182. o.)”

Az „ökoszisztéma” elemzésének végeredménye tulajdonképpen nem meglepő: nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a filmfinanszírozáson múlna, milyen minőségűek lesznek, milyen sikereket érnek el a magyar filmek bel- vagy külföldön. A „tudomány mai állása szerint” sincsen recept a jó és sikeres műalkotásra, ugyanakkor a szakmai mozgásokat követő és értő törvényhozással (filmtörvény, szervizmunkák elősegítése, a filmes oktatás és sajtó kiemelt támogatása) optimalizálni lehetne olyan filmek létrejöttének körülményeit, amelyek így itthon is otthon lehetnének.

Varga Balázs: Filmrendszerváltások
L’Harmattan, 2016

Boronyák Rita

• Publikálva: 2016.12.01. 14:56 • Címke: film