a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Az Arany Medvéért versenyez Enyedi Ildikó új filmje

berlinaleMagyar film versenyez az Arany Medvéért a februári Berlinalén. A hivatalos versenyprogramjában lesz a világpremierje Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, a Filmalap támogatásával készült, fanyar humorú szerelmesfilmjének. A magyar bemutatóra sem kell sokat várni: a filmet március 2-ától forgalmazza a Mozinet.

Magyar film versenyez az Arany Medvéért a februári Berlinalén. A nagy presztízsű fesztivál hivatalos versenyprogramjában lesz a világpremierje Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, a Filmalap támogatásával készült, fanyar humorú szerelmesfilmjének. A magyarországi bemutatóra sem kell sokat várni: az új Enyedi-film március 2-ától már országosan látható lesz a Mozinet forgalmazásában.

Az 1951-ben alapított berlini filmfesztivál a filmművészet és a filmszakma egyik legfontosabb nemzetközi eseménye. A Berlinale az év első A-kategóriás filmes világtalálkozója, Európa legnagyobb nézőszámú filmfesztiválja, tavaly 337 ezer mozijegyet adtak el a vetítésekre. Magyar alkotás utoljára 2012-ben szerepelt a Berlinale versenyébe, akkor Fliegauf Bence – a szintén az Inforg-M&M Film gyártásában készült – Csak a szél című filmje többek között a zsűri nagydíját, az Ezüst Medvét nyerte el. A február 9-én kezdődő 67. Berlinale első versenyfilmjeit ma hozták nyilvánosságra a szervezők. A zsűri elnöke Paul Verhoeven (Elemi ösztön, Robotzsaru, Elle) forgatókönyvíró-rendező lesz.

A Testről és lélekről mellett Aki Kaurismäki finn rendező Toivon tuolla puolen, az amerikai Oren Moverman The Dinner és a brit Sally Potter The Party című új filmje, továbbá a román-német-francia koprodukcióban forgatott Ana, mon amour, a Beuys című német dokumentumfilm, a portugál-francia Colo, Alain Gomis szenegáli rendező Felicité című munkája, a lengyel Angieszka Holland Pokot című filmje, valamint egy chilei alkotás, az Una Mujer Fantástica látható majd a mezőnyben

Enyedi Ildikó instruálja Morcsányi Gézát és Borbély Alexandrát (MTI Fotó: Kallos Bea)
Enyedi Ildikó a forgatáson Morcsányi Gézával és Borbély Alexandrával (MTI Fotó: Kallos Bea)

Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, Érdemes művész filmjeivel több, mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el korábban, szerepelt Cannes-ban (Az én XX. századom, Arany Kamera díj a legjobb elsőfilmnek), Velencében (Bűvös vadász, Tamás és Juli), Locarnóban (Simon mágus, a Zsűri különdíja) és más meghatározó fesztiválokon. Legutóbbi munkája az HBO-n nagy sikerrel játszott Terápia című sorozat volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett.

A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, ez az első film főszerepe. A férfi főszereplő igazi felfedezés, Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót, így meghatározó alakja a magyar kortárs irodalmi életnek. A filmben olyan kitűnő színészeket láthatunk még többek között, mint Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin. A Testről és lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában, a Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika (Konyec, Kaméleon, Pánik, Csak a szél, Csicska), Muhi András (Rengeteg, Dealer, Womb – Méh, Csak a szél), valamint Mesterházy Ernő (Konyec, Liliom ösvény), operatőre Herbai Máté (A nyomozó, Utolsó idők, Kút). Magyarországon forgalmazza a Mozinet.

Sajtóközlemény

• Publikálva: 2016.12.15. 12:40 • Címke: berlinale