a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

A Testről és lélekről berlini diadala

berlinaleA kevéssé „emberbarát″ mai társadalom bezárkózásra és védekezésre ösztönzi az embereket, de a zárt felszín alatt kincsek vannak, ezt mutatja fel a Testről és lélekről című alkotás – mondta Enyedi Ildikó, a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) a legjobb filmek járó Arany Medve díjjal kitüntettet munka rendezője szombaton a német fővárosban a díjátadó után tartott sajtótájékoztatón.

A Testről és lélekről egy vágóhíd gazdasági igazgatója és egy minőségellenőr – egy középkorú férfi és egy fiatal nő – kapcsolatát mutatja be. A két félénk, visszahúzódó személyiséget az köti össze, hogy ugyanazt a visszatérő álmot álmodják; szarvasok egy erdőben, és szeretik egymást. Enyedi Ildikó kiemelte, hogy filmjében nincs semmi ezoterikus és önmagáért való stílusmutatvány. Azt akarták elmesélni, hogy miként birkózik meg két ember egy helyzettel, amely arra kényszeríti őket, hogy kilépjenek megszokott, biztonságos, védett környezetükből és kockázatot vállaljanak az igazi, teljes életért. A vágóhíd a mai társadalom modelljét képviseli, de nem egy „lekoszlott kelet-európai hely″, hanem „takaros, tiszta, jól szervezett, automatizált, ám embertelen munkahely″, ahol egyáltalán nem fontos, hogy mi történik a benne dolgozó emberekben. Ez a helyszín jó kiindulópont annak megmutatására, hogy miért annyira zárkózottak az emberek; a környezetük miatt, amely nem ösztönzi őket arra, hogy teljes életet éljenek – mondta a rendező.

enyedi ildiko
Enyedi Ildikó (forrás: filmtett.ro)

A vágóhíd ellenpontja az álombéli erdő, ahol ugyan nehéz fennmaradni, mert kemény, hideg és táplálékban szegény, de lehetőséget ad a teljes életre. A vágóhídra hurcolt szarvasmarháknak pedig az erdőben élő szarvasok a szabad fivérei és nővérei – mondta Enyedi Ildikó. Bevallotta, hogy sírt a berlini premieren és úgy érezte, hogy a közönségből filmje hatására „az emberi melegség hatalmas hulláma″ áradt. A női főszereplőről, Borbély Alexandráról – a budapesti Katona József Színház társulatának tagjáról – elmondta: reméli, hogy a színházigazgatók felismerik, micsoda kincs van a kezükben. Enyedi Ildikó arról is beszélt, hogy a „félelmetesen abszurd″ környezetben a filmművészeknek a Magyar Nemzeti Filmalap a sziget, ahol szabadon dolgozhatnak és rendkívül értékes szakmai segítséget kapnak. Az alap nemzetközileg jegyzett rendezőket indított el és támogat a pályán – emelte ki Enyedi Ildikó, aki a Simon mágus után 18 évvel jelentkezett új nagyjátékfilmmel. Hozzátette: nagyon örül, hogy új munkájával beléphetett az alap támogatásával sikeressé vált rendezők közé.

testről

A Testről és lélekről az Arany Medve mellett a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is elnyerte a Berlinalén. A Magyar Nemzeti Filmalap vezetője, Havas Ágnes az MTI-nek azt mondta, hogy hatalmas elismerés ez a sok-sok díj. Nagyon örülünk, hogy megállíthatatlanul folytatódik a magyar filmek diadalútja a legfontosabb nemzetközi seregszemléken. Gratulálunk az alkotóknak! Nagyon büszkék vagyunk rájuk. Magyar alkotás eddig egyszer nyert Arany Medvét: Mészáros Márta Örökbefogadás című drámáját 1975-ben tüntették ki a Berlinale legfőbb elismerésével.Díjjal tér haza az idei Berlinale másik magyar nagyjátékfilmje, Török Ferenc 1945 című alkotása is: a szerzői filmek és innovatív zsánerfilmek legújabb tendenciáit felvonultató Panoráma szekcióban bemutatott dráma a harmadik díjat kapta a közönségszavazáson.

testről
(Forrás: filmtett.ro)

A Testről és lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában, a Magyar Nemzeti Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika, Muhi András és Mesterházy Ernő, operatőre Herbai Máté. Férfi főszereplője Morcsányi Géza, akinek ez az első színészi alakítása. A filmben látható többek között Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is. Az Arany Medve díjas alkotással nyitják meg február 26-án Budapesten a 3. Magyar Filmhetet, a magyar mozikban március 2-tól vetítik.

(mti)

• Publikálva: 2017.02.19. 07:38