Örök csillag a filmművészet egén: Ingrid Bergman

A természetes szépség megtestesítőjeként robbant be az amerikai filmgyártásba, hogy hihetetlen sikereket érjen el. Különleges, önmagát mindig vállaló nő volt a filmvásznon és az életben egyaránt.

1915. augusztus 29-én látta meg a napvilágot Stockholmban, születése után két évvel elvesztette az édesanyját. Apja, a festőművész Justus Bergman nevelte, aki később a sikeresebb üzlet reményében fotóstúdiót nyitott. Ő volt az első, aki felismerte lánya tehetségét. Tánc- és drámaórákra járatta, mindent megadott neki, amivel sikeres színészi pályát kezdhetett. Az atyai támogatást csak 13 éves koráig, édesapja haláláig élvezhette. Ezután rokonok nevelték.

Ők azonban már nem támogatták a lány színészi ambícióit, ugyanis szerény és szégyenlős természete miatt nem ismerték fel a tehetségét. Szerencséjére azonban apja egyik régi barátja adott neki egy rövid statisztaszerepet. A fiatal nőt a forgatáson lenyűgözte a filmkészítés világa. Első visszaigazolását akkor kapott a szakmától, amikor tizennyolc évesen felvették a színiiskolába. Már elsőévesen próbafelvételre ment a Svensk Filmindustriba, ahol Gustav Molander meglátta benne a lehetőséget. Első filmje a The Bridge of Monks volt: elkészülte után ugyan szerette volna folytatni a tanulmányait, azonban a filmezés világa és a pénzszerzés lehetősége elcsábították a főiskoláról. Még az iskola első évében ismerkedett meg Petter Lindstrommal, akivel 21 évesen, 1937-ben össze is házasodtak. Ekkorra Ingrid Bergman már hatodik filmjében, az Intermezzoban szerepelt, és a sajtó is elismerte tehetségét – a film pedig utat biztosított neki a nemzetközi hírnév felé.

Casablanca

A berlini UFA próbafelvétel-lehetőséget ajánlott neki. Mivel édesanyja német származású volt, a nyelvet anyanyelvi szinten beszélte, de csak egy filmet készített el a stúdióval, a The Four Companions címmel, mivel nem rokonszenvezett a nácikkal. Az események hirtelen felgyorsultak körülötte: megszületett első gyermeke és Hollywood is érdeklődni kezdett iránta. 1939-ben, 24 évesen Los Angelesbe utazott, hogy az egyik legbefolyásosabb producerrel, David O. Selznickkel találkozzon, aki úgy döntött, hogy természetességével kell berobbannia Hollywoodba. Első filmszerepét a tengerentúlon angolul újraforgatott Intermezzoban kapta. A forgatás ideje alatt távol volt családjától, azonban ahogy végzett, hazarepült Svédországba. A második világháború már javában zajlott, ezért Selznick kérte, térjen vissza az Államokba. Bergman lányával együtt érkezett vissza Amerikába, míg férje Svédországban maradt. A forgatások előtt színházi szerepet is vállalt, New Yorkban például Molnár Ferenc Liliom című darabjában játszott.

Akiért a harang szól

Közben férje is csatlakozott hozzá, és Bergman innentől kezdve nyolc éven keresztül meghatározó alakja volt az amerikai filmgyártásnak. Ekkor készült filmjei a filmművészet örök darabjai. 1942-ben Humphrey Bogart oldalán nyújtott feledhetetlen alakítást a Casablancában. 1944-ben jelölték először Oscar-díjra az Akiért a harang szól című Hemingway-adaptációban Maria szerepéért, itt Gary Cooper volt a partnere. Első Oscar-díját (összesen hétszer jelölték) az 1944-ben készült Gázláng című filmbeli alakításáért kapta. Az emblematikus szerelmi melodrámák révén óriási sztár lett. Élete mégis fordulatot vett: Roberto Rossellini Róma nyílt város című neorealista filmje akkora hatással volt rá, hogy filmszerepre ajánlkozott a rendező bármelyik filmjében. Rossellininek tetszett az ötlet, el is készítették első közös filmjüket, a Strombolit. A találkozás és a közös munka mindkettőjük életet megváltoztatta: Bergman házassága válságba került, és a színésznő nem is akart segíteni a helyzeten. Inkább Rómába utazott és hét évig ott is maradt. A közös munka során kölcsönös vonzalom alakult ki kettejük között. Kapcsolatukkal a sajtó is sokat foglalkozott, ugyanis azzal, hogy mindketten házasságban éltek, óriási botrányt okoztak. A helyzetet csak súlyosbította, hogy a színésznő állapotos lett. Egész Amerika haragudott rá, és duplán hűtlennek bélyegezte. Úgy gondolták, hogy nemcsak a férjét, hanem az őt befogadó és híressé tevő Amerikát is megcsalta.

1950-ben világra hozta első közös gyermeküket, Robertinot. A következő öt év nem volt szakmailag gyümölcsöző számukra: közösen készített filmjeik sorra megbuktak. A színésznő 1952-ben ikerpárnak adott életet (egyikük, Isabella Rosselini később maga is híres színésznő lett), de 1956-ban elváltak útjaik. Újra színházban szerepelt, Párizsban a Tea and Sympathy című darabban. Itt, a Paris does strange things című film forgatása közben találkozott későbbi és egyben utolsó férjével, Lars Schmidt-tel. Filmjeivel újra óriási sikert ért el a sajtóban és a szakmában egyaránt (Anasztázia, A tolakodó, A csavar fordul egyet – tévéfilm Henry James regényéből). Amerika hivatalosan is megbocsátott neki.

Ingrid és Ingmar Bergman

Életében a nagy törés 1973-ban következett be, amikor mellrákot diagnosztizáltak nála. Műtétje után újra kamera elé állt, és szerepet vállalt a Gyilkosság az Orient expresszen című filmben, amiért – a Gázláng és az Anasztázia után – megkapta harmadik Oscar-díját. Utolsó filmjét, az Őszi szonátát Ingmar Bergmannal forgatta.

A betegség kiújult, 67. születésnapján férje oldalán halt meg Londonban. Nemcsak Amerika, hanem az egész világ gyászolta. A természetes szépség és az igazi nőiesség megtestesítője volt a 20. század közepén. Olyan tehetséges színésznő volt, amilyenre minden kornak szüksége van, akit érzelmei vezettek, de mindig tudatosan irányította pályáját. Igazi ragyogó csillag a filmművészet egén.

Dienes Franciska

• Publikálva: 2012.08.28. 15:02 • Címke: filmtörténet, évforduló