a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

75 éves lett a legjobb d'Artagnan

maichael york leadMichael York angol filmszínész, akit a Forsyte Saga című tévésorozat, a Kabaré és A három testőr című filmek révén ismer a közönség, március 27-én lesz hetvenöt éves.

Apja katonából lett üzletember, anyja muzsikus volt. A jóképű fiú kiskorától színész akart lenni, jellegzetes vonásait egy gyerekkori balesetnek köszönheti: a háztetőről leugorva akarta kipróbálni, tud-e repülni, és törött orra bizonyította, hogy ezzel a képességgel nem rendelkezik. Már tizenévesen szerepelt egy darabban, s még középiskolásként a West End a világot jelentő deszkáira lépett a Hamlet egyik kis szerepében. Az Oxfordi Egyetem angol szakát végezte el, tagja volt az egyetemi színjátszó körnek, és játszott a világ egyik első első ifjúsági színházában. Nem sokkal a diplomaosztó után, 1965-ben ajánlatot kapott a Laurence Olivier vezette Nemzeti Színháztól, ahol Franco Zeffirelli a Sok hűhó semmiért című Shakespeare-darabban rendezte, a BBC legendás tévésorozatában, a Forsyte Sagában Jolyont alakította. A filmvásznon is Zeffirelli irányítása alatt, A makrancos hölgyben debütált Elizabeth Taylor és Richard Burton oldalán. Az olasz rendező következő Shakespeare-adaptációjából sem maradt ki, 1968-ban Tybald szerepét osztották rá a Rómeó és Júliában, 1971-ben a Zeppelin című kalandfilmben állt a kamera elé.

michael york
(Forrás: filmweb.pl)

A világ az 1972-es Kabaré című film bemutatója után ismerte meg, a nyolc Oscar-díjjal kitüntetett zenés alkotásban Liza Minelli partnere volt. Egy évvel később d'Artagnant alakította a Dumas regénye alapján készült A három testőr, avagy a királyné gyémántjai című filmben, majd az 1974-es folytatásban is (A négy testőr, avagy a Mylady bosszúja), s tizenöt évvel később elkészült a sorozat harmadik része is, A testőrök visszatérnek címmel. Szerepelt a gyilkosság az Orient expresszen című krimiben, a Logan futása című sötét sci-fiben, majd a Dr. Moreau szigete című horrorban, végképp meggyőzve a kritikusokat arról, hogy a legkülönbözőbb karakterek megformálásra képes. Azóta hosszú és változatos pályát futott be a filmvásznon, a tévében és a színházban is. Szíve visszahúzta a színházhoz, 1979-ben a Bent című Broadway-produkcióban Richard Gere szerepét vette át. A nyolcvanas évek elején a musicallel is megpróbálkozott, de a Kis herceggel csúnyán megbukott. Nagy sikere volt viszont a Váratlan utazás című tévésorozatban. A kilencvenes években a filmvásznon a Szőr Austin Powers, Őfelsége titkolt ügynöke című filmmel és folytatásaival egy teljesen új nézői réteget, az Omega kóddal pedig egy újabb nemzedéket célzott meg. Különleges hangja miatt a hangoskönyv-készítők is versengenek érte, több mint hetven felkérést kapott a Zsoltárok könyvétől a pszichiáter Carl Gustav Jung Emlékek, álmok, gondolatok című művéig, Grammy-díjra is jelölték a Kincses szigetért, számos tévésorozat, így a Ben 10 és a Simpson család karaktereinek kölcsönözte hangját.

Íróként és előadóként is sikeresnek bizonyult, 1991-ben kiadta önéletrajzát, tanulmányokat írt a filmkészítés témakörében, előadásokat tartott Shakespeare-ről, Kipling költészetéről és a színjátszás történetéről. Eddigi utolsó filmjét 2011-ben mutatták be a Sundance Filmfesztiválon, a Malom és kereszt című lengyel-svéd alkotást az idősebb Pieter Bruegel egyik képe ihlette. Idén kezdte forgatni új filmjét The Quantum Heist címmel. Munkásságáért többek között megkapta a Brit Birodalom Érdemrendjét, és csillaga van Hollywoodban, a hírességek sétányán. York 1969-ben vett el egy amerikai fotóst, akivel egy forgatás alatt ismerkedett meg, házasságuk a mai napig tart.    
A színész már csak kisebb szerepeket vállal, mert egy ritka anyagcsere-betegségben, amyloidosisban, szenved, amelynek lényege, hogy több létfontosságú szervet is érintő zavar támad a fehérjeraktározásban. 2012-ben őssejt-átültetésen esett át, amely enyhítette tüneteit, azóta több rendezvényen beszélt nyíltan betegségéről és a minél korábbi felismerés jelentőségéről.

(mti)

• Publikálva: 2017.03.26. 20:28