a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Cannes 70: két magyar rendező is versenyben

cannesleadKét magyar rendező filmje is meghívást kapott a május 17. és 28. között zajló 70. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjába: Mundruczó Kornél legújabb filmje az Arany Pálmáért versenyezhet, Kristóf György szlovák-magyar-cseh-francia-lett koprodukcióban készült első játékfilmjét, az Out című alkotás pedig a második legjelentősebb szekcióba, az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) című válogatásba került be – jelentette be csütörtökön Thierry Frémaux, a világ legjelentősebb filmes szemléjének művészeti igazgatója párizsi sajtótájékoztatóján.

Mundruczó Kornél Felesleges ember munkacímen készült alkotásának végleges címe Jupiter holdja lett, ami utalás Európára. A rendező ötödik alkalommal kapott meghívást Cannes-ba. A Jupiter holdja 17 játékfilmmel versenyezhet a fődíjért, de a lista még nem végleges.

cannes 70

Kristóf György első játékfilmje az Out az Un Certain Regard nevű válogatásban versenyez 15 alkotással. A film egy ötvenen túli férfi kelet-európai utazásának és útkeresésének története abszurd humorral elmesélve. A szlovák-magyar-cseh-francia-lett koprodukció készítésében számos magyar alkotó vett részt. A főszerepben Terhes Sándor látható, a film operatőre Pohárnok Gergely, a társforgatókönyvíró Horváth Eszter és Papp Gábor, az egyik vágója Dunai László volt. A kassai születésű Kristóf György a miskolci egyetem hallgatója volt, majd a prágai FAMU-n végzett filmrendező szakon, Out című filmtervével 2015-ben részt vett a cannes-i filmfesztivál Atelier elnevezésű filmtervfejlesztő fórumán. Az Out a KMH Film koprodukciójában készült a filmalap 44 millió forintos gyártási támogatásával, magyar koproducere Pusztai Ferenc, Taschler Andrea és Lovas Nándor volt. Az Out a Vertigo Média forgalmazásában június 15-től látható a magyar mozikban.

A díjátadó május 28-án este lesz. A nemzetközi zsűri elnöke idén Pedro Almodóvar spanyol rendező.

(mti)

• Publikálva: 2017.04.13. 13:24