A kaszás groupie és az almafák

​Werner Herzog 70

Aki egy kitörni készülő vulkán tetején forgat filmet, az nem éri meg a hetvenet. Mondanánk. Vagy tébolyult, vagy olyasvalamit tud, amit kevesen tudnak.

Így tett Werner Herzog 1976-ban. Meghallotta, hogy Guadeloupe szigetén kitörni készül egy vulkán, és mindenki elmenekült. Ő persze két operatőrével azonnal odasietett. A Soufriere vulkán árnyékában sebtében elhagyott világot és három öregembert talált, akik nem voltak hajlandók elmenni. Tökéletes szcéna egy Herzog-filmhez.

A bajorországi rendező-forgatókönyvíró-producer-színész-operarendező-író 1942. szeptember 5-én született Münchenben, és már néhány napos korában szembenézett a halállal: egy bombázás alkalmával betört a tetőablak szobájában és a szilánkok a kiságya köré hullottak, de rá nem. Első rövidfilmjét, a Heraklest egy 33 mm-es kamerával forgatta, amit a müncheni Filmiskolából lopott. Mint később elmondta, ezt nem lopásként, inkább szükségszerűségként fogta fel, azaz csak természetes jogával élt. Münchenben és Pittsburgh-ban tanult történelmet és német irodalmat, de tanulmányait nem fejezte be. Dolgozott gyárakban, volt hegesztő, parkolóőr, állítólag rodeó-lovas is, és egy időben televíziókat csempészett át a mexikói határon. Ő az egyetlen rendező, aki minden kontinensen forgatott filmet, és akinek sikerült „betörni” (tizenöt évre legalábbis) Klaus Kinskit, az excentrikus botrányhőst, akivel viharos kapcsolata sokszor igen komoly fenyítésekig és fizikai tettlegességig is eljutott.

A legkedvesebb ellenség, Klaus Kinski az Aguirre-ban

Filmjeiben lehetetlen álmok hajszolói, ember és természet reménytelen harca, tehetséges őrültek, csodákat átélt egyedek jelennek meg. Az Aguirre, Isten haragja forgatása közben belecsapott a villám egy repülőbe, amin ő is utazott volna, de mivel az utolsó pillanatban megváltozott az útiterv, lemondta foglalását. Egyetlen túlélő volt csupán, akiről később, 2000-ben dokumentumfilmet készített. A Fitzcarraldo őrült címszereplője egy hajót vontat át egy hegyen az őserdőben. Legutóbbi dokumentumfilmjében egy texasi börtön halálraítéltjeivel beszélget – ahogy ő mondja –, azaz soha nem interjúkat készít, hanem beszélgetéseket rögzít. Már az elején tisztázza: „Amit tettél, gyalázatos és undorító, de én emberként foglak kezelni.” És valóban, beszélgetéseiből kitűnik, igen sokat tud az emberi természetről, képes őszintén együttérezni, akár együtt is nevetni beszélgetőtársával, legyen bármennyire is zavarodott az illető.

A legutóbbi dokumentumfilm, az Into the Abyss hivatalos trailere

Egyértelmű, hogy nem mindennapi emberről van szó. Az életrajza is, mint legtöbb filmje, tények és legendák ötvözete. Saját bevallása szerint a róla keringő pletykák és legendák mulattatják, de eszébe se jutna cáfolni őket. Egy nemrégiben készült interjú bevezetőjében a Guardian írja róla: „[A halál] úgy tűnik, folyton követi, mint egy groupie.” Amikor az interjú során arról faggatják, mikor került legközelebb a halálhoz, elgondolkodva így válaszol: „Nincs jelentősége. Mindenki közel kerül hozzá, néha nagyon közel. Az életvitelemnek semmi köze hozzá. Egyszerűen nem félek. Ez a szó nincs benne a viselkedés-szótáramban.” 2006-ban a BBC-nek ad interjút, mikor a forgatás közben egy ismeretlen tettes légpuskával hasbalövi. Herzog folytatja az interjút, meg is mutatja a kamerának a vérző sebet, miközben nevetve mondja döbbent beszélgetőtársának: „Nincs jelentősége. Nem jelentős sérülés. Nem mindennapi dolog, de nem lepődtem meg.” Néhány nappal korábban Joaquin Phoenix, A nyughatatlan sztárja felborult kocsijával Los Angeles-ben, nem messze Herzog otthonától. Ahogy ott hevert az autóroncsban, kábultan és összezavarodva, valaki bekopogott az ablakon és meghallotta Herzog hangját: „Nyugodj meg.” Herzog ezek után kisegítette a roncsból, és távozott.

Mocskos zsaru - New Orleans utcáin

Egyik interjújában elhangzik, hogy sokat hangoztatott tanácsa kezdő filmrendezőknek a gyaloglás. Válaszában kifejti, hogy nem a sétára gondol, hanem a gyalogos utazásra, ami nagyobb távolságokat jelent: „A világ megmutatja magát azoknak, akik gyalogosan utaznak.” Így Herzog, aki 1974-ben Münchentől Párizsig gyalogolt, hogy meglátogassa jó barátját, a halálos beteg filmtörténészt, Lotte Eisner-t, abban a reményben, hogy az ettől meggyógyul. Eisner ezek után még valóban nyolc évig élt.

Több mint 50 filmet rendezett, írt, és általában saját maga tölti be a produceri posztot is. Maga mögött tudhat rengeteg operát, könyvet és díjat is, bár, mint mondja, a díjak nem érdeklik, az a kutyáknak és a lovaknak van kitalálva. Bárhogy is van, az az erő és elevenség, az az őszinte, bátor izgalom és csodálat a világ rejtett dolgai iránt, ami a filmjeiből sugárzik, az a nyugalom, ami a személyéből vagy akár a hangjából árad, tanúsítják: valóban nincs szüksége elismerésekre, ilyen-olyan földi díjakra az önbizalma növelésére: Herzog tudja a dolgát. És teszi is. Visszatérve a fentebb említett Guardian-interjúra: miután kifejti, hogy az emberiség valószínűleg hamarosan ki fog pusztulni, mint a dinoszauruszok, arra a kérdésre, hogy nem nihilista-e kicsit a hozzáállása, ennyit válaszol: „Luther Mártont egyszer megkérdezték, mit tenne, ha holnap eljön a világvége, ő pedig azt mondta,  még ma ültetne egy almafát. Ez nagyon jó válasz. Én elkezdenék forgatni egy filmet.” Ajánlom mindenki figyelmébe, aki a 2012-es világvége-jóslaton lovagol. Nyugi. Ültessünk almafákat.

Horváth Benjámin

• Publikálva: 2012.09.15. 07:00 • Címke: évforduló, filmtörténet