Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.
Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.
A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.
Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.
Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.
Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.
A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.
Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.
Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így
akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a
népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.
Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.
Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.
Féltékenyeknek azért jó, mert itt nem teszi a kezét kedvesük vállára még véletlenül sem senki. A szentül józanoknak azért, mert nem látni részeg, illegő-billegő embereket, mivel mindenki kocsival érkezik. A filmrajongóknak azért, mert mindenki megvárja a film végét, és úgy megy haza. A régimódiaknak azért, mert lehet dohányozni a moziban úgy, hogy senkit nem zavarnak.
A nagy hidegre való tekintettel sem kaptam semmit, amit belsőleg kell magunkhoz venni, ha egy kis meleget szeretnénk. Illő polgári kikapcsolódásnak is mondhatnánk tehát mindazt, ami a Fővárosi autópiacnál történik. Erre erősít rá a technikai fejlődés is, amit akkor érzékelünk, amikor az FM 101.2-re tekerjük (állítjuk) a rádiót, és halljuk rajta a filmet. Így hűvösebb időben felhúzott ablaknál is élvezhető a mozgókép, s nem kell dideregni.
A veterán autók kedvelői sem csalódtak
Aztán aki a szép régi verdákért rajong, az itt láthat Zsigulit, Mercedest, Volkswagent… Mert bár nem veterán autókiállítás, mégis többen azzal jönnek, amit az értő közönségnek érdemes megmutatni. Emiatt mindenki kicsit türelmesebb, mivel a szervezők előre jelzik, nem biztos a 21 órai kezdés.
Gyülekeznek a nézők
Mintegy 150-200 jármű, mindegyikben 2-4 fő, ennyi látta péntek este a Dögkeselyű című magyar filmet, amelyet a MaNDA bocsátott rendelkezésre. Meglepetésképp a film előtt autós üldözés is volt: egy régi rendőrautó két régi taxit kergetett; mindhárom Zsiguli volt, ha jól emlékszem.
A filmet a MaNDA bocsátotta rendelkezésre
Legközelebb, szeptember 28-án a rokkerszív dobog újra, amikor a Kopaszkutyát lehet majd megnézni. A belépő 1500 Ft/fő, ehhez jár egy kis Totalcar-ajándék és egy adag pattogatott kukorica (helyben készült). Kapunyitás (Nagykőrösi útról): péntek, szeptember 28., 20.00. A vetítés kezdete: legkorábban 21.00, nagy érdeklődés esetén később.
Balogh Endre