a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

​Filmsztár a söntésből

szabogy_leadEgy méltatlanul elfeledett magyar filmvígjáték – így jellemezte Szabó Győző kedvenc magyar moziját, a Gyula vitéz télen-nyáron című filmszatírát az Örökmozgó filmklubjában.

A film a humor egészen csípős válfajával a korabeli (és a mindenkori) médiaműködést ostorozza, amelyben a közönségakarat veszi fel a kesztyűt a fentről irányított tévévezetéssel.

A kortárs színész, akit a Libri Kiadó és a MaNDA hívott meg az Egy moziban a szerzőmmel című filmklubba, nem véletlenül ezt az 1970-ben készült alkotást választotta a MaNDA filmarchívumából. Amellett, hogy állítása szerint – és nem kételkedünk hinni neki – a médiaipar ma is a filmben látottakhoz hasonlatosan működik, sajátos párhuzam fedezhető fel a filmbéli főhős és a saját élettörténete közt. (Habár Prohászka Feriről messze nem tudhatunk meg annyit, mint a népszerű színész drogmámorban töltött életszakaszáról az idén megjelent Toxikoma című önvallomásából.)

szabo_gyozo
Nem a megszokott úton vált színésszé

A Kisképzőn játék- és rajzfilmkészítő–grafikus szakon végzett Szabó Győzőből nem a megszokott úton vált színész, ahogy a film a filmben főszereplője, Prohászka Ferire is egy söntésben találnak rá a tévések, hogy Gyula vitézt faragjanak belőle. A nép fia a középkori kosztümös sorozattal egy csapásra a képernyő sztárjává válik, és az élete óhatatlanul összeér a valósággal. A filmbéli szerelmeséhez hasonlóan a rajongó asszonyok is gyertyát gyújtanak este, hogy meglátogassa őket, a kocsmabéli cimborák küldöttséggel érkeznek, hogy ne álljon át a török hódítók oldalára. De ami a cselekmény szempontjából kulcsfontosságú, hogy a sorozat következtében eluralkodik a magyar médiafogyasztókon a törökellenes láz, ami nyílt utcai atrocitásokba torkollik. A sorozatot be kell szüntetni, hangzik a verdikt, és a sorozatból ki kell írni a főszereplőt, Gyula vitézt…

szabo2
Beszélgetés egy méltatlanul elfeledett filmről és a közelmúltban megjelent könyvről

Valami hasonlót élhetett át Isaura, a Rabszolgasors című brazil szappanopera főhősnője, mondja Szabó Győző, akinek a felszabadítására gyűjtöttek a nézők a nyolcvanas években, vagy a Dallas-szerkesztőség, amikor Bobby halálát követően a nézők mély depresszióba zuhantak. Az 1970-ben készült filmvígjáték klasszis színészi alakításokkal (Kállay Ferenc, Koncz Gábor) és a máig aktuális médiakritikus felhangjaival marad Szabó Győző favoritja és minden bizonnyal az Örökmozgóban összegyűlt nézők kedvence is lett.

OAI

• Publikálva: 2012.10.03. 17:04 • Címke: játékfilm, örökmozgó, program