a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Vidéki ámde grand a csúcson – a Szőke András-jelenség

szoke_leadÖtvenéves az underground stílusú filmgyártás fenegyereke. A szentesi színésznövendék–humorista több mint három évtizednyi munkával elérte, hogy stílus, műfaj, brand kapcsolódik a nevéhez.

Bár filmjei többségét már stúdiórendszerben, részben profi infrastruktúrájával forgatta, ő ma is amatőrfilmesnek tartja magát, és erősen ragaszkodik ehhez az imázshoz. Nem a semmiből jött azonban. Legalább két fontos intézménytörténeti vonulat segítette őt indulásában és pályája későbbi szakaszában is. Az első az a színházi szakközépiskolai hálózat, amelyet még Várkonyi Zoltán, a Színművészeti Akadémia rektora kezdeményezésére hoztak létre az ország különböző részein az 1970-es évek közepén. Az öt műhely közül a szentesi volt a legaktívabb, a legkitartóbb és a legeredményesebb. Innen indult el több sikeres színész, köztük Ternyák Zoltán, Gáspár Sándor és Tibor, illetve Szőke András is az ő elválaszthatatlan társával, Badár Sándorral. A másik vonulat az amatőrfilmes mozgalom, amely különböző műhelyekben bontakozott ki. A legfontosabb a Szomjas György vezette Kőbányai Filmstúdió, ahol Szőke András 1981–87 között tevékenykedett; illetve a Közgáz Vizuális Brigád, ahol Czabán György, Dóka Tibor, Ganczer Sándor, Kövesdi Gábor, Pálos György alkotótársaként filmezett 1990 után.

A vidékiek friss szemléletet vittek a filmezésbe; az amatőrfilmesek pedig azt a kísérletező gyakorlatot folytatták, amelynek korábban a Balázs Béla Stúdió adott terepet. Az „amatőrök” még a BBS alkotóinál is merészebbek voltak. Konvenciók nem kötötték őket, és a nyolcvanas években, a szocialista rendszer felgyorsult lebomlásának időszakában kellőképpen elengedhették az indulataikat és a fantáziájukat. Mivel a pártállami rendszer a szovjetek árnyékában megdönthetetlennek tűnt, bezártságban és az anyagi–szellemi korlátok között az értelmiség bizonyos rétegeiben dezilluzionált, mondhatni reményvesztett életfelfogás vált uralkodóvá. Ennek az egyik markáns jelensége a vidéki underground, amelynek épp Szőke és társai a legismertebb képviselői. A falu mint peremvidék is izgalmas pusztulásesztétikát tett megvalósíthatóvá a filmeken. A szegénység, az elmaradottság, az elszigeteltség csak erősítették azt az érzést, amely országos szinten nyomasztotta az embereket a vasfüggöny mögött. A tanyák, faluvégek, lerobbant vasútállomások a céltalan, nemegyszer alkoholista figurák kitűnő mozaikdarabjai lettek az apokaliptikus hangulat mozgóképes megteremtésének.

Azt, hogy mi vonzó a pusztulás esztétikájában, azt neves filozófusok sem tudták kellőképpen megmagyarázni. Szőke András filmjeiben azonban van valami plusz, ami a káoszt vonzóvá tette: a sajátos képi és verbális humor. Nem mindig harsány ez a humor, az egyszerű emberek is értik, de az igényesebb nézőket is elszórakoztatták a helyenként szellemes beköpések, a meglepő és mulatságos filmnyelvi megoldások, szándékos konvenciószegések: ugrás, ismétlés, dekomponáltság, kiszólások a nézőhöz stb. Míg az underground általában megmaradt a saját fogyasztói szubkultúrájában, addig Szőke András stílusa és brandje megtalálta az utat a szélesebb közönség felé.

Első sikere a 69 című kísérleti film, amelyet 1985-ben forgattak super8-as technikával, a Kőbányai Amatőrfilm Stúdióban. A film, melyet Szőke rendezőként és operatőrként is jegyez, a Magyar Országos Amatőrfilm Szemlén nagydíjat kapott, 1987-ben pedig a Balázs Béla Stúdió 35mm-re is felnagyította. A közönségsikert a Vattatyúk (1989) hozta meg számára, amelyet a Hunnia Filmstúdióban 35 mm-re is felnagyítottak, ennek köszönhetően kerülhetett országos moziforgalmazásba.

A Szőke András által rendezett filmek mindig a már említett dezillúziós életérzésre, illetve valamiféle vicces apokaliptikus vízióra építenek. Ezekhez keresnek megfelelő helyszíneket: tanyát, értelmi fogyatékosok otthonát, rozzant vasútállomást és hasonlókat; eszüket elivó, korlátolt figurákkal együtt. Mindezt általában valamilyen jelentéktelen bűnügyi esetbe, illetve annak megmosolyogtató, megoldatlan, amatőrfilmes felderítési kísérletébe ágyazzák. Ezek az emberek nevetségesek, de nem taszítóan röhejesek. Áldozatok, akik szánalommal, együttérzéssel vannak bemutatva. Már csak azért is, mert a rendező is beáll közéjük, és kellő iróniával, kívülről szemléli önmagát is. Mint egy kis falusi szakács, suszter, vagy a cirkuszból kamaszkorban adoptált bohóc besétál fütyörészve a képmezőbe, és eggyé olvadva a környezetével, egy vidéki, enyhén iszákos, de pillanatnyilag épp józan bakter stílusában súlyos életbölcsességeket mond – gyakran egyenesen a kamerába nézve.

Hogy mennyire érvényesek a szentenciái, az kontextus kérdése is. Amíg a rezonőrfigura nem lép túl a faluvégi jófej parasztbölcsességén és tapasztalatvilágán, addig rendben lévőnek tűnik. Amikor azonban a nemzet és az ország közösségének méreteiben gondolkodik, akkor már nem feltétlenül érvényes a posztszocreál dagonyából kivirágzó világvége-vízió. Joggal lehet lesajnálni a létező szocializmust, indokoltan lehet viccesen óbégatni a rendszerváltás utáni periféria-szituáción is, de azért épp Szőke András nem volt sikertelen ebben az utóbbi időszakban sem. Több mint 30 filmet rendezett, ugyanennyiben szerepelt is – és nem csak amatőr produkciókban (lásd a lenti filmográfiát.) Badár Sándorral reklámfilmeket is készített egy neves kábelszolgáltatónak. Mindketten keresett kabarészínészek a standup comedy műfajában. Ezenkívül Szőke tradicionális wellnessközpontot üzemeltet olyan szolgáltatásokkal, mint kínai jóslás, borfürdő, csokoládémasszázs és hasonlók. Mindezt népes csapatával teszi Taliándörögdön, a lakhelyén, több filmje apokaliptikus vízióinak forgatási helyszínei közelében, ahol a meséi szerint a fű se nő.

Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele (1999) című filmjének fő tézise, amelyet Szőke varázslóként és rezonőrként is megfogalmaz a „mogyorókról”: „Soha nem tudtak a jelenben boldogan létezni, mert mindig a múlt foglalkoztatta őket.” Pedig a múlt a jelen és a jövő záloga. Közös múlt és közös jövő víziója nélkül nincs közösség és nemzet. Még a sokat idézett és vitatott, Ernest Renan által megfogalmazott nemzeteszme is tartalmazza a közös múltra (mitológiára és történelemre) való építkezést: „Közös dicsőséggel rendelkezni a múltban, közös akarattal a jelenben.” A nemzeti mítoszokról pedig a következőket írja Hoppál Mihály néprajztudós: „A hagyományokat őrző és konzerváló mitológiai rendszernek identitáserősítő szerepe van. Ez ma a legfontosabb társadalmi ereje a hajdan volt mitológiáknak.” A mitológiai és egyáltalán a múlt megerősítése Szőkénél hiányzik, sőt azt ő el akarja törölni. Ezért tette nevetségessé az egész honfoglalásmítoszt a balkáni román zenére nemi szervüket (mogyorójukat) vakargató, Kárpát-medencében honfoglaló, gyáva, impotens, pocakos, nagyokat szellentő olyan „ősmogyorókkal”, mint Árkád, Adilla, Keve, Löhöl.

Szőke nagyon is tudja, hogy a nemzetet összetartó közösségmítosztól idegeníti el a nézőit az infantilis, néhol trágár humorral. Ebben a filmben maga is kifejt egy ezzel ellentétes tézist: „Közösség nélkül nincs hit. De ha nincs hit, akkor nincs jövő.” Tudja, elismeri, hogy ő maga bohóc, azonban úgy lép fel, mint meszes, vagyis tanító bohóc, aki tudja, megmondja és sugallja az igazságot. Csakhogy ő nem fehér bohóc, hanem a szintén mulatságos, de mindent tagadó Auguste-típusú pojáca. A mindent tagadás pedig nem alkalmas közösség, jövő és hit építésére. Szőke becsületére legyen mondva, hogy tévedési lehetőségét maga is elismeri a Helyfoglalás… vége fele: „Bohóc vagyok, és amikor a porondon vagyok, mindig sikerül a varázslás, de nem nélkülük. Nem hazudok. Helyettük szembesítem őket. Ők azt mondják, hogy javítsak, gyógyítsak. De néha én is hibázok. Így lett a gyógyszerből méreg.”

Szőke gyógyszeréből nem mindig lesz méreg. Amikor nem markol nagyot, és nem az egész nemzetet oktatja ki identitási és nemzetstratégiai kérdésekben, akkor szellemes, empatikus humora szerethetően nézhetővé teszi bohózatjellegű faluvégi szatíráit. Stílusa addig érdekes és értékes, amíg el tudja hitetni, hogy ő valóban csak egy kisvárosi amatőrfilmes, aki kölcsönkapott „fakamerával” vette fel a LÓbádzsetből forgatott kísérleti blődlifilmjét – hogy a Boldog lovak (1995) visszatérő szójátékát idézzem.

Deák-Sárosi László

• Publikálva: 2012.10.15. 10:50 • Címke: kritika, évforduló

Magyar játékfilmek