a rovat írásai
Elment Nepp József is
Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.
Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!
Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.
Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém
A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.
Halálos séta a Károly-híd korlátján
Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.
Magaskultúra az Urániában
Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.
Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját
Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.
Meglesz a szobor Piedone szülinapjára
A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.
Világkörüli útra indul a Trónok harca
Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.
A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le
Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így
akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a
népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.
Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést
Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.
Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet
Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.
Nekem muszáj volt leszámolnom a múlttal
85 éve született, tíz éve hunyt el Fehéri Tamás (1927–2002)
Hatévesen kezdett fényképezni, két év múlva kis laboratóriumot rendezett
be magának. 1949-ben vették föl a főiskola operatőr szakára, Nádasdy
Kálmán osztályába, a mesterségre Illés György tanította. Az ő évfolyamuk
harcolta ki, hogy legyen esti tagozat, mert nappal dolgozni akartak.Ő is rengeteg munkát vállalt, még diszpécser is volt a Mafilm-telepen. Nagy élet volt a filmgyárban akkor, sok film forgott, s ők osztották be, ki, mikor hány embert kapjon, hova kell őket küldeni. A főiskola után Török Vidor mellett kezdett segédoperatőrként. Játékfilmet akart forgatni, mégis a híradóhoz szerződött, mert ott önállóan dolgozhatott. A munkának nem volt feltétele a párttagság, ám kétségtelenül előnyt jelentett, hogy elkötelezett pártember volt. Élete végéig vállalta akkori önmagát, nem érezte szégyennek, hogy fiatalon úgy gondolta: 1945 után új, jobb világ kezdődött, amelyben nem lesz fasizmus. Karrierje töretlennek látszott: az anyagai megfeleltek, jól tudott angolul, németül, oroszul, ami abban az időben nagy előnynek számított.
Török Vidornak nagyon finom érzéke volt a kamerához, még ahhoz az operatőr-generációhoz tartozott, akik a felvevőgép hatalmas méretei, nagy súlya miatt valósággal akrobatái voltak a szakmájuknak. Az újjáépült Erzsébet hídról forgattak, Fehéri vitte Török után az akkumulátort, s Vidor egyszer csak elindult egy 25 centis pallón a Duna felett. Fehérinek nemigen maradt választása, ment utána, s nagyon igyekezett bátor maradni. Hildebrand Istvántól is sokat tanult, például azt, hogyan kell fahrtkocsi nélkül, „lábbal fahrtolni” kamerával, amikor a „könnyű” kézikamera hét és fél kiló volt. Az egyik külföldi eseményen nyolc órán át volt Fehéri vállán a kamera, amelynek nem volt szabad megmozdulnia. Különleges trükköket dolgozott ki a rezzenéstelen képért: be a levegőt, forgatni, nem lélegezni.
Borzasztó nagy lesz a dísztribün. (Protokoll szerint, 1979, részlet)
A korszak a fennmaradt jó sztorik dacára nem volt kedélyesnek mondható a filmesek számára sem. A háború után hiány volt szakemberekből, mert a régiek közül sokakat nem engedtek dolgozni, külföldre pláne nem küldték őket. Így ugrott be Török Vidor helyett Fehéri, s jutott el rendkívül fiatalon első külföldi útján Egyiptomba az Aranycsapattal (A piramisok országában, 1954). Nagyon sok történet forog közszájon arról az időről, amikor az operatőri munka komoly fizikai kihívást jelentett, s amikor a helyszínre magnót és lámpát is kellett vinniük a felvevőgép mellé. Fehériék legendássá vált operatőri, technikai találékonysággal konstruáltak ugyan a kamerára egy lámpát, ám a két hatalmas akkumulátorból, amely azokat működtette, nem tudtak kisebbet varázsolni. Amikor Mongóliába küldték forgatni, 120 kiló volt a túlsúlya a magával vitt technikának. Háromszor is át kellett szállnia, s mindannyiszor leszámolta szépen a tizenöt csomagját, minden megvan-e.
1960 után dokumentumfilmeket, útirajzokat is készített, amelyeket egyre gyakrabban rendezőként is jegyzett, állandó operatőre Fifilina József volt. Ekkorra megváltozott a gondolkodása. A folyamat kezdete, mint oly sok fiatal kommunista társa számára, neki is a Rajk-per volt, az zökkentette ki először a hitéből. A forradalom, a megtorlások és a Nagy Imre-per után továbbra is szocialistaként gondolkodott, de a rendszert egyre erősödő kritikával tudta csak szemlélni. A fordulat nála is a Balázs Béla Stúdió filmeseinek hatására történt. Fehéri tudatosan eldöntötte: meg kell próbálnia túllépni a nemzedékükbe rögzült öncenzúrán. Így történt, hogy a huszonéves Gazdag Gyula, Dárday István és társaik lettek az érett férfikorban lévő Fehéri példaképei.
Töretlen karrierje az 1970-es években annál döcögősebb lett, minél több kritikus hangvételű filmet készített. Ő akkoriban úgy érezte, kettős életet él. A fizetéséért híradókat gyártott, alkalmazottnak tekintette magát, s azt csinálta, amit elvártak tőle. Jutalmul saját témákat vihetett: elsősorban a kulturális események érdekelték, azokba egyéni színeket, látásmódot tudott vinni. Szokatlan szemszögekkel kísérletezett, sose oda állt, ahova a fotósok vagy a többi operatőr. Dokumentumfilmjeiben ellenben társadalmi problémákat tárgyalt, s vívta az akkoriban szokásosnak tekinthető harcait a stúdióvezetőkkel, amelyek során szinte minden snittért meg kellett küzdenie.
A híradó szerkesztősége heti egy minisztériumi bemutatás mellett önállóan dolgozhatott. A ma abszurdnak ható, minden részletre kiterjedő cenzúra kijátszására már-már gyerekes csínyeket vetettek be: amikor olyan snittet csempésztek az anyagba, amelyről feltételezték, hogy a főszerkesztő ki fogja dobatni – szegény ember az utcán, ehetetlen étel az üzemi étkezdében –, akkor az elfogadó vetítésen rumlizni kezdtek: valami véletlenül leesett, vagy összevesztek, hogy elvonják a cenzor figyelmét. Bokor László főszerkesztősége idején olyan filmeket is készítettek, amelynek a témája is tabut sértett. Kigúnyolták a protokollt, az üres, formális eseményeket (Protokoll szerint, 1979), a katonai esküt (Eskü, 1983). Az óvatos Bokor javaslatára a stáb bemutatta a katonai vezetőknek a filmet, akik sokkal toleránsabbaknak bizonyultak, mint a saját filmes főnökeik. Ugyanez volt érvényes az akkori minisztériumi főigazgatóságra is: kényesebb témák esetében többször előfordult, hogy hozzájuk menekültek védelemért a stúdióvezetéssel szemben. A felsővezetők nagyobb hatalommal képviselték az aczéli direktívát, hogy a külföld felé mutatni kell: Magyarország más, itt azért meg lehet szólalni. Fehéri és állandó munkatársai erre az alkotói vonalra álltak rá. A kultúrpápa, Aczél György gondosan ügyelt rá, hogy kitüntetéseket is kapjanak, de mindig tudják, hol a határ.
Fehéri Tamás történetei (lásd a vele készült Filmkultúra-interjút) olyan filmes közeget elevenítenek meg, amelyben nagyon nehéz lehetett nem cinikussá válni. Jó példa a társadalmi kommunikációs skizofréniára, az intézményesült kettős beszédre az, amit a hangalámondás szerepéről fölelevenített. Minden filmes tisztában volt azzal, hogy az alámondás segítségével a képanyagnak milyen könnyű más jelentést adni, s ezt az átértelmező gesztust a híradókban, kisfilmekben gyakran alkalmazták is. A képek meghazudtolásának az utóhatása az lett, hogy a filmes szakma hosszú évtizedekig bizalmatlanul kezelte az alámondott szöveget használó filmeket, mert manipulációt sejtett. Ez a görcs csak a fiatal filmes generáció vallomásos dokumentumfilmjeinek hatására, a 90-es évektől kezdett lassan oldódni.
1987-ben nevezték ki stúdióvezetőnek, ekkor vették föl a Fórum Film Stúdió nevet. 1991-ben megszűnt a stúdiórendszer – azaz a stúdiók adott összeg fölötti szabad rendelkezési joga – , helyette központi pályázati szisztéma állt föl. Az új rendszerben állami alapítványok (MMA, MTFA, NKA, ORTT, illetve a külön miniszteri keret) finanszírozták a dokumentumfilmezést. Ugyanebben az évben szakítottak a MOVI-val, alapítvánnyá alakultak, s Fehéri formálisan nyugdíjba ment. Valójában haláláig dolgozott, s említett utolsó interjújában is büszkén emlegette, hogy a Spektrum csatorna megvette öt filmjüket – igaz, az ellensúlyozás kedvéért rögtön hozzátette, hogy azok közül egyik sem jutott be a magyar filmszemle versenymezőnyébe. A Buglya Sándorral karöltve vezetett Fórum Film a dokumentumfilmes szakma egyik legnívósabb műhelyévé vált, s Fehéri Tamás rendkívül büszke volt „botcsinálta” (ahogy mondta) produceri működésének eredményére: mások, főként az utánpótlásnak tekintett fiatalok rendezői sikereire.
| Fehéri Tamás gondolkodásmódjának, helyzetfelismerő képességének, humorának, (ön)iróniájának érzékeltetésére, emberi tisztességének illusztrálására álljon itt egy hosszabb vallomása az említett utolsó interjújából: (A sikerről és a bukásról) „A Protokoll szerint (1979) című filmem. Ott maga a téma trafált telibe. Az egész film 11 perc. Abban az időben a Báthory utcában voltak a kontrollvetítések, mert Kádárnak az volt a rögeszméje, hogy a pártközpontban nem engedett vetíteni, az nem szórakozóhely, szokta mondogatni. Egy másik anekdota szerint Kossuthot szívott, és az emberei a Kossuth papírjába márkás dohányt töltöttek... Minden pénteken volt vetítés Kádárnak, Aczélnak és a sleppnek: lement a híradó meg egy játékfilm. Szabó B. István, a filmfőigazgató, aki nagyon rendes, toleráns ember volt, betette az én filmemet vetítésre, mert meg akarta nézni. A gépésznek nagyon tetszett, és egy gépész (nagy úr!), ezt vetítette le a híradó helyett, csak úgy. Ijesztő helyzet lehetett volna, de Kádár pont akkor valami akciót indított a reprezentáció csökkentésére. Az egész filmet úgy fogta föl, mint adalékot ahhoz, hogy az emberei feleslegesen játsszák az eszüket. Így kezdődött a film karrierje: amikor kiderült, hogy Kádárnak tetszik, mindenki veszettül elkezdte nézni a Házban. A Hungarofilm akkori igazgatója, Dósai Pista is megnézte, odavolt a gyönyörtől, hát még hogy Kádárnak is tetszett. Export, fesztivál, minden az ő kezükben volt. Az oberhauseni válogatóknak megmutatta, nekik is megtetszett, és meghívták Oberhausenbe. A nyitó gálán, amikor a protokoll lezajlott, és tele volt az 1500 személyes mozi, azt mondta az oberhauseni fesztiválszervező: van itt egy film, ami kicsit rólunk is szól, arról, ami most zajlik, de azért nem egész olyan. És akkor lement a megnyitó után. Végigröhögték és -tapsolták. Szerencsés volt a kópia is: angol feliratos, német hangalámondásos, mindenki értette. A megnyitón elképesztően jó hangulat keletkezett ebből, s a film nagydíjat is nyert. 2000 márkát kaptam, amit hazacsempésztem. Mondták, be ne jelentsem sehol, mert akkor kötelező átváltani... Akkor őrületes magyar aratás volt. Ezt a filmemet szerettem. Az önéletrajzi filmem, az Egy filmriporter emlékiratai, talán bukásnak is mondható, mert semmi visszhangja nem volt. A tévé '89-ben valamikor éjjel leadta. Én most megint megnéztem... Ez az én őrületem volt, minden barátom kinevetett érte. Úgy éreztem, le kell számolnom a múltammal. Mind röhögtek rajtam, hogy micsoda?, nem találtál ki semmit, nem csináltál úgymond semmit?! Volt egy másik őrületem. 1957-ben engem küldtek ki híradózni az Obersovszkyék peréről. Ez az egy olyan híradó volt, ami engem nyomott. Azzal, hogy én azt a pert bemutattam, részese lettem valaminek. A 80-as évek vége felé kinyomoztam Gyulát, és bocsánatot kértem tőle. Elsírta magát, hogy vele még ilyen nem fordult elő. Ő nem értékelte úgy, mintha én részese lettem volna az elítélésének. Kérdezte, mit adjon nekem. Mondom, hadd csináljak rólad egy portréfilmet. Azt mondta, amíg én nem csináltam meg, senki másnak nem hajlandó kötélnek állni. Ez így is lett, nagyon szép filmet csináltunk róla még a Máriássy Ferkóval, többször lement (Egy halálraítélt vallomása, 1989). Most már nem megy le, mert tizenötöt csináltak azóta. Ez '89-ben volt. Nekem muszáj volt leszámolnom a múlttal. Nagyon keserves volt végignéznem az egész életemet az archívumban.” (tovább a teljes Filmkultúra-interjúhoz) |
Boronyák Rita