a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

Készülődjünk az adventra!

adventleadKiállítás, verseny, bemutató és ArtEtno vásár a Néprajzi Múzeumban

November 23. és november 25. között a Magyar Virágkötők Szakmai Egyesülete és a Néprajzi Múzeum ismét megrendezi hagyományos advent előtti virágkötészeti programját. A virágkötő mesterek és tanítványok kompozíciói bemutatják az aktuális karácsonyi díszítési trendet. Az adventi ArtEtno vásár bemutatókkal, ünnepi ötletekkel, kellékekkel és késztermékekkel várja a látogatókat. A látogatók ötleteket kaphatnak az ünnepi dekorációhoz, hogy saját kreativitásukra támaszkodva meghittebbé tehessék az ünnepet.

A rendezvény részletes programja:

advent1

November 23. péntek

11.00 óra Ünnepélyes megnyitó
Közreműködik: Musica Rediviva kamaraegyüttes

10.00 A 2014. évi Euroskills virágkötészeti válogató verseny
10.00 Első versenyfeladat: Adventi ajtókoszorú készítése
11.30 Második versenyfeladat: Esküvő karácsonykor – menyasszonyi csokor készítése
12.30 Meglepetés feladat
15.00 Eredményhirdetés

16.00 Karácsony három felvonásban
I. felvonás: Erdei karácsony
Martincsek-Hrisztov Athene bemutatója

Mit vegyek fel karácsonyra? Performance
Somody Beáta, mozaikruha-készítő iparművész

advent2

November 24. szombat

11.00 Mi kerül a karácsonyi asztalra Lengyelországban?
A Budapest II. és XVIII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat bemutatója

12.00 Süssünk kalácsot kerámiaformában! Ezt sütheted karácsonyra!
Kozák Éva, fazekas, a Népművészet Mestere bemutatója

13.00 Süssünk és díszítsünk együtt mézeskalácsot!
Mézga Mézes és Bodnár Kata bemutatója

14.00 Virágkötészeti bemutató

15.00 Karácsony három felvonásban
II. felvonás: Édes, illatos karácsony
Martincsek-Hrisztov Athene bemutatója

16.00 Virágkötészeti bemutató

16.00 Solymosi Tari Emőke vezetése a Lajtha kiállításban

17.00 A Musica Rediviva kamaraegyüttes koncertje

advent3

November 25. vasárnap

11.00 Hogyan öltöztessük a lakást kékfestőbe karácsonyra?
Süssünk, főzzünk kékfestőben! – Tóth Ildikó, kékfestő népi iparművész bemutatója

Mit vegyek fel karácsonyra? Performance
Somody Beata, mozaikruha-készítő iparművész

12.00 A szeretet, az ajándékozás és az ünnepek szimbólumai
Kósa Klára, reneszánsz kerámiaművész bemutatója

13.00 Mi kerül a karácsonyi asztalra Lengyelországban karácsonykor?
Budapest II. és XVIII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat bemutatója

14.00 Virágkötészeti bemutató

15.00 Karácsony három felvonásban
III. felvonás: Csillámporos karácsony
Martincsek-Hrisztov Athene bemutatója

16.00 Virágkötészeti bemutató

Belépőjegyek:
1400 Ft felnőtteknek,
700 Ft nyugdíjasoknak, diákoknak

• Publikálva: 2012.11.22. 14:02 • Címke: múzeum, program