a rovat írásai

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Tízezerszeres áron ment el a váza

A becsült ár tízezerszereséért és ezzel rekordáron, ötmillió svájci frankért (1,3 milliárd forint) kelt el egy bizonytalan korú kínai váza egy genfi aukción.

Hétvégén bárki bemehet a Képzőre!

A Magyar Képzőművészeti Egyetem idén is részt vesz a Kulturális Örökség Napjai szeptember 16-17-i programjában, amelyet Aranykorok emlékezete címmel hirdetettek meg a szervezők. Ezen a hétvégén az egyetem mindkét campusa látogatható lesz, ahol az érdeklődők ingyenesen vezetéseken vehetnek részt. A főépületben a Közös történetünk ‒ Hallgatói tettek a Képzőnek a Képzőről címmel a Barcsay Teremben és az Aulában megnyílt kiállítást is meg lehet majd tekinteni.

Kiállítást ajándékozott a Budavár testvérvárosának, Zentának

Megnyílt A zentai csata és a magyarországi visszafoglaló háborúk című kiállítás a Zentai Városi Múzeumban. Az emlékkiállítást a Budavári Önkormányzat ajándékozta testvérvárosának azért, hogy a 320 éves zentai csata nemzeti és világtörténelmi jelentőségét bemutassák és egy állandó tárlatot hozzanak létre a zentai Városháza toronyszobájában.

Művelődés összes cikke »

Sissi és Magyarország Kínában

mnm lead

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

A „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” című kiállítás több mint 150 eredeti műtárgyat tár a kínai közönség elé a pekingi Palotamúzeumban, hogy bemutassa, miként éltek az arisztokrata családok tagjai az elmúlt négyszáz esztendőben, a késő középkori és újkori Magyarországon, hogyan viszonyultak a Habsburg uralkodóházhoz.

mnm

Mindezt egy olyan nagy múltú intézmény mutatja be, amely saját története jogán is részese a kiállításnak, hiszen a Magyar Nemzeti Múzeumot éppen 215 éve alapította egy felvilágosult magyar gróf, Széchényi Ferenc. A múzeum alapításával Széchényi, illetve az adományozáshoz kapcsolódó arisztokraták, polgárok arra törekedtek, hogy a magyar kultúra, a magyar történelem egyetemes tárházát teremtsék meg. Az intézmény 21. századi történészei és kurátorai (Aczél Eszter, Kollár Csilla, Kovács S. Tibor, Vajda László) most is ezt az elvet követik, amikor az ázsiai nagyvárosban a magyar nemesség tárgyi emlékein keresztül az ország gazdag és fordulatos múltjáról beszélnek.

mnm

A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményeinek számos reprezentatív műtárgyából kínai-magyar együttműködés keretében megvalósított kiállítás kultúránk, történelmünk e szeletének megismertetésével merész és lendületes szellemi híddal íveli át a Kína és Magyarország közötti távolságokat. Sanghaj és Peking után 2018. január 3-tól a kunmingi Jünnan Tartományi Múzeumban, május 28-tól Hszianban, az agyaghadsereg birodalmában látogatható a „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században című kiállítás.

(mandarchiv.hu)

 

• Publikálva: 2017.09.27. 10:11