a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

Ne Vásárolj Semmit Nap

A fogyasztás paradigmaváltásának lehetőségéről

perselyEgy nap, amikor felejtsük otthon a pénztárcánkat. Vagy dugjuk el. Hagyjuk el. Ne legyen pénztárcánk. Mottó: „Ha az emberek az állatok felett állnak, jobban kellene vigyázniuk a világra.” (Benjamin Hoff: Micimackó és a tao)

Pénzkereset és költekezés, vágyakozás és elengedés, kielégítés és újabb hiányérzet. Letelepedve erős hajlammal birtoklásra. Vándorolva kevesebb lehetőséggel nagy vagyon halmozására. Letelepedve egyre hatalmasabb területek művelés alá vonásával. Amíg a munka reggeltől estig tart, kevesebb a mód a pénzköltésre, talán a szükségletek sem ébrednek fel intenzíven.

A Ne Vásárolj Semmit Napnak semmi értelme! Fogyasztásmentes nap a kanadai Vancouverben volt először, 1992 szeptemberében. Hazánkban 2001-ben rendezték meg az első hasonló kampányt, november utolsó péntekén. Tíz év alatt nálunk is kinevelődtek az agyatlan zombi-fogyasztók, a „pénz nem számít” példányai, akik a plázák márkanév-csapdákkal aknázott folyosóin sodródnak az árban, ide-oda betérnek, majd ízlésüknek megfelelő javakkal térnek haza. Mások nem plázáznak, hanem tervezett logisztika nyomán városi csillagtúrákat szerveznek és barátaikkal, munkatársaikkal rendszeresen elmennek kedvenc-trendi helyeikre. Szemlélődnek, ismerkednek, beszélgetnek az eladókkal, a kismesterekkel. Közösségi szférák teremtődnek, a boltok élő helyekké lesznek, vásárlók és gyártók pedig barátokká. A piaci szereplők a hiányzó szemeket keresik a fogyasztói láncban. A kistermelők mellett igényesebbek a fogyasztók is: egyre nagyobb réteg vásárol egészséges élelmiszert; ha jó minőségű, egyre többen választanak magyar terméket, hazai tervezők használati és divatcikkeit, még ha drágább is, mint a külhoni. Volt ez valaha is máshogy? Baj, ha funkciók és igények, termékek és szükségletek egymásra találnak?

A Ne Vásárolj Semmit Napnak semmi értelme, hiszen lényege, hogy a krónikus túlfogyasztással foglalkozik: tudatos vásárlóvá szeretné nevelni a népet. Sajnos mára már a kiegyensúlyozott vásárló figurája is problematikus. Hibás minden birtokló gondolat, minden boltajtó-kilincs felé nyúló mozdulat? Ne fogyasszunk semmit sem? Így gyorsan elérkezünk fajunk mai létkérdéséig: a levegővétel önmagunktól való megvonása a legjobb módszer a bioszféra megmentésére! Visszafojtó önkorlátozás, tudatos önpusztítás, spirituális elkötelezettségű létmegvonás? Kárhoztassuk az orvostudományt, hogy oly sok emberi lény életben maradásáért felelős? Acsarkodjunk még többet és generáljunk újabb világháborút? Ha igényeinket minimalizáljuk is, életösztönünket, a visszatérésbe, a felépülés utáni újrakezdésbe vetett vágyunkat jóval nehezebben vagyunk képesek lenullázni. Sokkoljuk hát magunkat és környezetünket a végletekig, a végkimerülésig, a végső önmagunk ellen fordulásig? Hiába!

A Ne Vásárolj Semmit Napnak csak kell legyen valami értelme?! Lényege persze nem az, hogy pont ezen a napon ne vásároljunk semmit, hanem a szemléletváltás propagálása. Ha már gondolkodunk és cselekszünk, élnünk kell lehetőségeinkkel, gazdálkodnunk kell talentumainkkal is. Kölcsönkérünk, ingyen adunk, cserélünk. Alternatív pénzt használunk. Újrahasználunk, tárgyainkat átalakítva új funkciókkal telítünk. Rendezzük zilált családi és munkahelyi viszonyainkat. Rendezzük kapcsolatunkat önmagunkkal és isteneinkkel. Közben leragasztjuk a pénztárcánkat. Otthon felejtjük a pénztárcánkat. Eldugjuk. Elhagyjuk. Nincs pénztárcánk. Nem vesszük magunkhoz a fizetésünket. Ami vagyonunk van, azt elajándékozzuk. Magunkat is felajánljuk: nem dolgozunk, csak áldozathozatalként. Elhagyjuk anyagi igényeinket, nem hatnak ránk intellektuális ingerek sem. Zsákfaluba, ökofaluba, kommunába költözünk. Lemondunk önmagunk folytonosságáról: önmegtartóztatók leszünk az utódnemzés tekintetében is. Gyűjtögetünk, vadászunk, gazdálkodunk, önellátunk: ellátjuk feladatainkat elvárások nélkül. Testi-lelki sterilitással, tudatunkban a vadonnak kiszolgáltatott véglénység és a megtisztult barlanglakó misztikus figurájának dichotómiájában végül elfelejtjük, hogy nemrég még a fogyasztástól függött boldogságunk. Hogy nemrég még kultúraalkotó, de legalábbis kultúrafenntartó emberek voltunk. Kényszereink és szokásaink útvesztőjéből kikeveredve, ha magyarázatot nem is, de lelünk-e békét? Hiszen világunk miértje választalan marad. Öngyilkos, történelemhívő civilizációnk labirintusának kijárata a paradicsomba vezet. A reklámok, világképek és ökológiai lábnyomok nélküli meztelenségbe.

Mindez szélsőségesen élhetetlennek tűnik, hiszen a letelepedett ember társadalmi önszerveződése során olyan munkamegosztási rendszert alakított ki, melyben az önellátás lehetőségei fokozatosan háttérbe szorultak, és a tevékenységek, funkciók specializálódása következett be. Kereslet és kínálat, fel- és leértékelődő anyagi és szellemi javak folyamatosan változó mozgásában kultúrák születtek, szokásrendszerek hagyományozódtak. Nyelvek zsivaja, békés és agresszív kommunikációs kísérletek a kíváncsiság, a birtoklási vágy és a szerelem bűvöletében, rácsodálkozva közben önnön törékenységünkre és elmúlásunkra. Példaként: az édesipar megannyi vágyott termékének dömpingje előtt főleg aszaltunk és mézeztünk. Édes volt a tej, a savanyú alma, a szilvalekvár is cukor nélkül. Ízérzékelésünk naturálisabb foka ekkor még társult egy ünnepibb, a mindennapjainkat szertartásosabban megélő világtapasztalással, amelyben korlátozottabban érvényesült, lassabban legitimálódott minden, ami társadalmi környezetünk perifériáján létezett. A falusi lakosság nagy részét gyenge információcsere, mobilitási minimum és földhöz kötöttség jellemezte, de a városi ember sem utazott ok nélkül, holmi megyemegismerő turizmustól hajtva. A piacok, boltok, vásáros és búcsújáró helyek látogatása nagyjából ki is elégítette az emberek többségének információs és világlátó igényét. Mára rutinjainkat leginkább a tömegfogyasztás hálózata és a média generálja. Mára a világ lakosságának több mint a fele városlakó. Mára alapvetően az a kérdés: mihez vezet, ha mobilitásunk önkéntes vagy kényszerű csökkenésével világgazdaságunk mozgásai is lelassulnak? Milyen következményei lesznek, a globális hálózatok szétszakadásának? Mi történik, ha leállnak az olyan közszolgáltatások, mint a világítás, a fűtés vagy a vízszolgáltatás? Mi lesz velünk, városi lakossággal, ha nem találunk elégséges élelmiszert és ivóvizet a boltokban és a piacok standjain? Időben elkezdünk-e önként visszalassulni, megtaláljuk-e kultúránknak azon elemeit, amelyeket átmenthetünk egy másik, élhetőbb és éltetőbb jövőbe, hogy maradjon hagyományozandó alternatívánk?

Kispéter István

• Publikálva: 2012.11.30. 09:13 • Címke: művelődéstörténet