a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

Az ország tükre

Sajtókonferencia az OSZK-ban

sajtokonferencialead

A Budapesti Történeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár közös konferenciája december 7-én és 8-án. 

A Budapesti Történeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár Az ország tükre. Képes sajtó Magyarországon. 1780–1880 című közös kiállításához kapcsolódóan december 7-én és 8-án konferenciát rendeznek, amelyen neves akadémiai intézeti, egyetemi, könyvtári, múzeumi kutatóknak a szakemberek és a nagyközönség számára egyaránt érdekes előadásai hallhatók majd. Részletes program itt olvasható.

A konferencia a tárlat által felvetett téma szélesebb körű elemzésének kíván teret nyitni, a képes sajtót mint komplex kulturális jelenséget középpontba állítva. Az előadók a téma számos aspektusát vizsgálják: a korabeli divatképek, a nyomor és bűn ábrázolásai, a vasúti ábrázolások, művészeti karikatúrák, tájképek által a kor története elevenedik meg. A XIX. századi magyarországi képes sajtó eddig csak szórványos kutatásoknak volt tárgya, annak ellenére, hogy a képi ismeretközlésnek ez az egyik legfontosabb médiuma a korszakban. Ízig-vérig tudományközi terület, amely éppen úgy része a sajtótörténetnek, mint a művészet- és művelődéstörténetnek. Az ezredforduló medialitásközpontú kutatásainak, képtudományának olyan centrális témáit is érinti, mint a kép–szó viszonyok, médiaarcheológiai és narratívakutatások, az eredetiség vagy a művészet piaci vonatkozásainak problematikája. Mindezek mentén jól megragadható a képi ábrázolás identitásformáló ereje a korban, valamint a kollektív emlékezet megkonstruálásában és a közösségi kultuszokban játszott szerepe egyaránt. Értelmezését új szempontokkal gazdagíthatják a kultúratudomány vagy társadalomtörténet sajátos kérdésfeltevései.

ország kis tükre

A konferencia nyilvános és ingyenes, a közönség mindkét nap részt vehet a kapcsolódó kiállítás tárlatvezetésén. A kiállítás látogatói felfedezhetik, hogy elődeink számára hasonló jelentőségű lehetett az első képes újságok kézbevétele, mint a mai kor nemzedékének az internet használata.

Azokra a kérdésekre, mint például, „Hogy néz ki egy vulkánkitörés? Milyenek a busmanok? Hogyan használták a búvárharangot? Ismerjük-e Széchenyi István igazi képmását? Miért jobb egy női fejedelem, mint egy férfi? Hogyan lincselték meg Lamberg grófot 1848 szeptemberében a pesti hajóhídon? Milyen volt a pesti lacikonyha főztje?” ma a választ egyszerűen megtaláljuk az interneten, olvashatunk és képeket nézhetünk róla, de a XIX. században a képes újságok megjelenéséig csak elképzelhették – sokszor természetesen teljesen tévesen – az olvasók a leírtakat.

A kiállítás a magyarországi képes sajtó első évszázadának lenyűgöző gazdagságú képanyagából válogat. Munkácsy Mihály, Lotz Károly, Székely Bertalan művei révén a magyar művészi grafika első aranykora rajzolódik ki. Majd háromszáz metszet, rajz, festmény és szobor mellett technikai kuriózumok és kultúrtörténeti érdekességek láthatók a tárlaton.

Az Ország Tükre – A képes sajtó Magyarországon 1780–1880
Kiállítás a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában.
Megtekinthető: 2012. szeptember 20-tól 2013. január 20-ig.

Forrás: OSZK

• Publikálva: 2012.12.01. 12:00 • Címke: konferencia, múzeum, kiállítás, program, könyvtár