​Sárkány és Szilveszter

Manapság hajlamosak vagyunk arra, hogy a sárkányokkal kapcsolatos történeteket a bizonytalan földrajzi messzeségbe és a történelmi idők előtti korba helyezzük, mintegy jeleként annak, hogy nem valóságról, hanem mesés, legendás, képzelet szülte eseményről van szó csupán, amelynek semmi köze nem lehet a mi világunkhoz.

Az esetek többségében ez az eltávolítás, elhárítás azért sem okoz nehézséget, mert maguk a források is bizonytalanok a sárkányok élettere tekintetében. A kappadókiai Szent György legendáját például már a tizedik század előtt többen apokrifnek minősítették; az antiochiai Margit históriájában felbukkanó, és a megkínzott szentet elnyelő sárkánykígyót is hamar szimbolikusnak vélték a legenda magyarázói. Ezen értelmezés szerint a börtönében sínylődő Szent Margitot úgy nyelte el a sárkány képében megjelenő ördög, mint Jónást a cethal, de a pogány pap gyönyörű szép leánya a kereszttel diadalmaskodni tudott a kísértőn. És bár a történeti kutatások sok esetben igazságot szolgáltattak a legendák ködébe vesző szenteknek, a sárkányokat mindmáig nem „rehabilitálta” a tudományos közvélemény.

Antiochiai Szent Margit legyőzi a sárkányt. A XVI. századi fametszeten az elegáns Margit nyugodt mosollyal döfi át a sárkányok ismert altípusának, a kutyafejű sárkányoknak egy kifejlett példányát.

Hasonló a helyzet Szent Szilveszter pápával is, akinek történeti létezéséhez aligha férhet kétség. Igaz, hiteles élettörténetét sok mesés elem övezte, ennek azonban elsősorban politikai okai voltak. De míg a Donatio Constantini (Nagy Konstantin adománylevele, amelyben a Róma városa és a Nyugat-római Birodalom fölötti hatalmat átengedi a pápának; később hamisítványnak bizonyult) indítékát nem különösebben nehéz politikai motívumokra visszavezetni; vajon miféle aktuális hatalmi érdek késztethetett volna bárkit is arra, hogy a szent egyházfő hiteles élettörténetébe beiktasson egy sosemvolt sárkányt? Ebből is látszik, hogy újra kell értékelni a barlang sárkányának történetét.

Etióp sárkány Johannes Jonstonus (1603–1675) Természetrajzának egy kései, 1757-es heilbronni kiadásában.

Szent Szilveszter Miltiadészt követte Péter székében, s közvetlenül a konstantini fordulat után, 314-től uralkodott 335-ig. Valószínűleg maga is veszélyeztetve volt a Maxentius-féle keresztényüldözés idején, és bizonyára megvallotta hitét, hiszen egy lapsus (hitehagyó) aligha lehetett volna pápa. Talán erre utal a Jacobus de Voragine által kiszínezett legendájában az a rész, amelyik szerint egy Tarquinius nevű pogány bíró az üldözések idején keresztények bújtatásáért börtönbe záratta, ám a bíró rövid időn belül bekövetkező halála miatt – a szerencsétlen valamely kicsapongó lakomán megfulladt egy torkán akadt halszálkától – Szilveszter kisvártatva megszabadult.

Pápaként minden korábbi nehézségnél nagyobbat kellett megoldania, azt ugyanis, hogy a csaknem négy évszázadon át folyamatosan üldözött kereszténységet átalakítsa szabadon szerveződő egyházzá. A fizikai fenyegetettséget felváltotta a lelki skizma veszélye, a donatisták és az ariánusok eretneksége. Szilveszter pápa ugyan nem személyesen vett részt a Konstantin által összehívott Arles-i és niceai zsinatokon, mégis komoly sikert ért el követei révén, amit mi sem bizonyít ékesebben, mint hogy mind a donatisták, mind az ariánusok rövidesen marginalizálódtak, mára elenyészően kevés maradt belőlük.

A Nagy Konstantin megkeresztelkedésének tiszteletére uzurpált egyiptomi obeliszk napjainkban. Felirata: Constantinus per crucem victor a S. Silvestro hic baptizatus (Itt keresztelte meg a kereszt által győző Konstantint Szent Szilveszter).

Bár Szilveszter pápának egyetlen sora sem maradt fenn és életét sokféle bizonytalanság övezi, működésének kézzelfogható jeleit a legtöbb Rómába látogató turista mind a mai napig megcsodálja. A Nagy Konstantin által építtetett lateráni bazilikát, amelyik, mint felirata hirdeti, – a város és a világ minden templomának anyja és feje – Szilveszter pápa szentelte föl 324-ben. Sajnos a templomot jó néhányszor átépítették az elmúlt 1700 évben, ugyanis legalább két földrengés és két tűzvész pusztította el az eredeti épületet, jó néhányszor kirabolták a gótoktól és a vandáloktól kezdve mindenféle Rómába betörő katonák, falai azonban még így is megőriztek valamennyit az eredeti építményből. Sőt a XIX. században készült főoltára magába foglalja azt a faoltárt is, amelyiken még maga Szent Szilveszter pápa misézett 324-ben.

De Szilveszter szentelte föl Róma másik igen jelentős bazilikáját, a Szent Pál sírja fölé épített Basilica di San Paolo fuori la murát is, amely azonban 1823-ban teljesen leégett. Szilveszter pápasága alatt épült a régi Szent Péter bazilika is, ezt azonban 1506-ig teljesen lebontották; valamint a Szent Ilona által megtalált ereklyéket őrző Santa Croce in Gerusalemme templomot (a Palatium Sessorianum helyén épült, amelyet az építtető Heliogabalus császár nem kimondottan hízelgő sus sorianus, 'szír disznó' megjelöőlése után neveztek el), amely azonban szintén gyökeresen átalakult az utóbbi másfél évezredben. Néhány fontos részletet azonban valamennyi templom és palota megőrzött az eredeti építményből, és több mint valószínű, hogy hasonlóképpen van a legendákkal is.

Szent Szilveszter pápa elégedettnek látszik Hartman Schedel 1493-as Nürnbergi krónikájában. Valószínűleg már legyőzte a sárkányt.

Márpedig Szilveszter pápa sárkányos kalandját legalább ezer éve ismeri a világ. De hogy mi belőle fontos, az rajtunk áll. Jacobus de Voragine Arany legendája szerint annak idején a keresztségben nem részesült pogány papok jelentették Nagy Konstantinnak, hogy egy behemót nagy sárkány Rómát fenyegeti, mivel rengeteg embert fölfal barlangjában, amióta a császár megkeresztelkedett – Szilveszter pápa által. Nos, a ravasz ármány egyértelmű volt, a római pogány papok egyetlen szándéka a keresztség diszkreditálása lett volna. Nagy Konstantin értesítette is a pápát: oldja meg a lehetetlen helyzetet. Szent Szilveszter először megrémült a lehetetlen feladattól, ám egész éjszakai imádságában megjelent neki Szent Péter, és felszólította, ereszkedjen csak le bátran a sárkány barlangjába. A szent pápa nem is vonakodott, hanem útnak indult remegő papjaival. A barlang mélyén megtalálták a sárkányt, megkötözték, majd dolguk végeztével haza indultak. Útközben, a barlang tekervényes járataiban két holttestre bukkantak: a keresztényeket beáruló római pogány papok voltak, akik kíváncsiskodva nyomukba szegődtek, ám a sárkány leheletének gyilkos gőzeitől halál fiaivá lettek. Szent Szilveszter mindkettőt új életre hívta, és a barlang bejáratánál várakozó sokaság nagy megdöbbenéssel vette tudomásul a csodát.

Bár talán túlságosan is kézenfekvő Szilveszter üzenete, mégis aligha kerülhető el: itt az idő az új életre.

Szent Szilvesztert egyébként nem pompás bazilikában, hanem a kor szokásainak megfelelően a Priscilla-katakombában helyezték nyugalomra. Itt volt eltemetve Marcellinus és Marcellus pápa is, majd később Szent Celesztin és Vigilius pápák is. I. Pál pápa volt az, aki 761-ben átvitette elődje földi maradványait a szent tiszteletére alapított római San Silvestro in capite kolostorba.

Fáy Zoltán

• Publikálva: 2012.12.30. 07:00 • Címke: művelődéstörténet