​A művészi gobelin újrateremtője: Ferenczy Noémi

Nem túl gyakori, hogy egy família több tagja ugyanabban a művészeti ágban jeleskedjen. Akadnak azért kivételek: gondoljunk csak a Bach-családra, vagy a festőművész Markó Károlyra és gyermekeire. Még ritkább, hogy a leszármazottak hasonlóan magas színvonalú alkotásokat hozzanak létre, mint a család első művésze. Ilyen ritka kivétel a Ferenczy-család.

Ide született 1890. június 18-án Ferenczy Noémi, ikertestvérével, Bénivel együtt. Az ikrek, bátyjukhoz, Valérhoz hasonlóan, bár más-más műfajban, de örökölték felmenőik alkotótehetségét. Édesapjuk, Ferenczy Károly a nagybányai művésztelep egyik alapítója, vezéregyénisége, a huszadik századi magyar festészet meghatározó alakja volt, aki etalonként állt gyermekei előtt. Édesanyjuk, Fialka Olga szintén jó kvalitású festőművészként indult, később a család kedvéért és érdekében hagyott fel az alkotómunkával. Valér festőnek indult, ám később az apja művészete iránti elfogult tisztelet miatt saját hangját egyre inkább a grafika területén, elsősorban a rézkarcművészetben találta meg.

Ferenczy Béni és Noémi édesapjuk, Ferenczy Károly festményén

A Ferenczy család hétköznapjait, sőt egész életvitelét a művészet határtalan tisztelete jellemezte. A gyermekek fejlődését és későbbi életét, művészi magatartását alapjaiban határozta meg a család, elsősorban az apa rendíthetetlen hite a művészet küldetésében, hatásában, és az, hogy ezen elv állhatatos szolgálatának mindent alárendelt. Ehhez társult az édesanya kiemelkedő műveltsége és határtalan családszeretete mellett a gyermekeket körülvevő otthon is: a kitűnő festmények, a gazdag könyvtár és természetesen a nagybányai művésztelep légköre és hangulata. Fontos tényező volt még, hogy családi utazásaik során lehetőségük nyílt arra is, hogy európai képtárakkal, épületekkel, tájakkal és múzeumokkal is megismerkedhessenek.

A legenda szerint Ferenczy Károly elsősorban Valér fiában látta művészi örökösét, Bénit mérnöknek szánta, leánya jövőjét viszont háziasszonyként képzelte el, és kezdetben úgy tűnt, ez így is lesz. Noémit ugyanis eleinte nem vonzotta a művészet mint hivatás, bár attól nem zárkózott el, hogy divattervezést tanuljon. Erre lehetősége is nyílt Bécs, Firenze, München és Párizs divatszalonjaiban. A nagy változás viszonylag későn, 21 éves korában történt. 1911-ben egy párizsi utazás során megnézte a Musée des Arts Décoratifs gyűjteményét, és szinte villámcsapásszerűen beleszeretett az arras-i műhely gobelinjeibe. Felhagyva a divatszalon-látogatással azonnal beiratkozott a párizsi Manufacture des Gobelins-be, a világ akkori egyik leghíresebb szövőműhelyébe. Hihetetlen gyorsasággal és elszántsággal egy év alatt kitanulta a szövés mesterségét. Ebben segítségére volt egy öreg francia szövőmester, akitől magánórákat is vett.

Teremtés című alkotása

1912-ben érkezett haza Nagybányára, és egy év múlva már el is készült első gobelinje, a Teremtés, amely azonnal érett művészről tanúskodik – annak ellenére, hogy az említett egy évet kivéve nem részesült rendszeres művészeti képzésben. Önállóan alakította ki sajátos, teljesen egyéni formavilágát, stílusát. Gobelinjei kiemelkedő minőségű és színvonalú egyedi műalkotások, sem hazánkban, sem külföldön nem lehet hozzá hasonló kvalitású alkotót találni. Már korai munkáiban is megmutatkozott zsenialitása. A kor híres művészettörténésze, Tolnay Károly (Charles Tolnay) így jellemezte művészetét: „kezében a modern gobelin archaizáló, dekadens formanyelve természetessé és monumentálissá vált: felemelte azt a 'nagy művészetek' rangjára.”

Ferenczy Noémi 21 évesen egy életre elkötelezte magát a szövőszék, a gobelinkészítés mellett. Így vall erről naplójában: „Az én számomra a gobelin annyi, mint szónoknak a beszéd, az írónak a betű, a szobrásznak az agyag; én gobelinben tudom csak elmondani a mondanivalómat.”

S valóban: miután rátalált, egész hátralévő életét a gobelin határozta meg. Rövid életű házassága is csak ideig-óráig térítette el hivatásától. Napi nyolc-tíz órát töltött a szövőszék előtt, és ezalatt semmilyen ürüggyel nem lehetett megzavarni vagy felállítani onnan. Családi öröksége volt a munka mélységes tisztelete, a következetes szorgalom. Emellett természetesen testvérével Bénivel együtt zseniálisan tehetséges is volt. Munkáit mindig maga tervezte. Legtöbbször nagyszámú vázlatot, kartont festett és rajzolt, majd az első csomótól az utolsóig maga készítette kárpitjait, önmaga számára is az alkotómunka végsőkig tartó belső feszültségét teremtve meg. A középkori mesterek munkamódjához hasonlóan az első pillanattól a befejezésig egy kézben tartotta a művet, ami teljes autonómiára, a mondanivaló, a művészi szándék maradéktalan megvalósítására adott lehetőséget.

Menekülés Egyiptomba

Munkássága és művei következtében lett a huszadik század gobelinművészete önálló műfajjá, és emelkedhetett fel a grand art kategóriájába. Egész életműve egyenes vonalú, töretlen fejlődésről tanúskodik. Már első munkája, az említett Teremtés meghozta számára a nemzetközi elismerést. Monumentalitást, lírai érzékenységet, új hangot, színeket, formai megoldásokat, harmóniát vitt bele a műfajba, és ezt az általa teremtett gazdagságot és színvonalat mindvégig meg tudta tartani, kárpitjaiba bele tudta szőni.

Egy- vagy többalakos kompozícióin a húszas évektől kezdődően az ember, az emberi munka áll a középpontban. Ez igaz a harmincas években keletkezett művekre is, annak ellenére, hogy ezekben esetenként hangsúlyosabban van jelen a természet, a növényi ornamentika, olykor kihagyva, olykor líraibbá oldva az emberalakokat. De a monumentalitás, a jelképiség, a formai plaszticitás mellőzése, a gobelint igazán nagy művészetté varázsló síkhatás minden munkáján megtalálható. Az állítás egyaránt igaz a líraibb, olykor önarckép jellegű művekre (Szövő nő, Múzsa, Bárányos), mint az erőteljes jelképiséget hordozókra (Magvető, Pék, Két munkás, Felvonulás, Béke). Művészetének egyedi, hangsúlyos jellemzője még a kárpit bordűrjének tudatos használata, amellyel keretbe foglalta és felerősítette műveinek hatását.

1916-tól rendszeresen kiállított. Családi tárlatokon, a nagybányaiak bemutatkozásain, testvérével, Bénivel, majd önálló hazai és külföldi bemutatókon folyamatosan szerepeltek munkái, amelyeknek jelentős része külföldi köz- és magángyűjteményekbe került. 1930-ig Erdélyben, majd haláláig Budapesten dolgozott. Hatalmas és egyedi tudását, művészi világnézetét tanárként is megpróbálta tovább adni – bátran kijelenthetjük, hogy új textilművész-nemzedéket nevelt fel. Tevékenységével felejthetetlen érdemeket és örökös helyet szerzett a hazai művészet panteonjában.

Tragikus hirtelenséggel, alkotóereje teljében, váratlanul ragadta el a halál a szövőszék mellől, 1957. december 20-án.

Pihenők az erdő szélén

Művészetét számos cikkben, tanulmányban, könyvben méltatta a hazai és külföldi művészettörténészek sokasága – a már említett Charles Tolnaytól, Farkas Zoltánon, Kállai Ernőn, Zádor Annán keresztül Bodnár Éváig, Pogány Ö. Gáborig, Cseh Miklósig és a legutóbbi években a teljes életművet alaposan és értően feldolgozó Pálosi Juditig.

Ferenczy Noémi csodálatos alkotásai mellett abban is különleges volt, hogy művészetének lényegét saját maga tudta a legjobban elmagyarázni: „A gobelin könnyebbsége éppen a nehézségében van, mert a hosszadalmas, lassú munka révén olyan gazdagság kerül bele, amire festve nem is lehet jutni, mert az átfesthetőség mégis mint kibúvó, mindig megvan. A ’most vagy soha’ révén az ember megtanulja magát a végsőkig összeszedni, és ennek az összeszedésnek a fokozásán múlik minden. Talán zavarja az embereket az egyértelműsége, hogy semmi sem maradhat eldönthetetlenül a gobelinen. Ez talán a lényeges ellentéte a festészettel, mert a mesterségben van, hogy mindent meg kell csinálni egyformán és határozottan – nem mint a festésnél, ahol lehetségesek az elnagyolt részek vagy a más módon festettek. A jó mű kivívja a saját pozícióját előbb-utóbb, mégha a popularitásnak semmi kelléke nincs meg nála.”

Ferenczy Noémi minden gobelinje megérdemelten kivívta magának saját pozícióját a művészetek hazai és egyetemes történetében egyaránt.

Szívesen laknék együtt közülük bármelyikkel!

LL.

• Publikálva: 2012.12.14. 12:39 • Címke: nők, évforduló, képzőművészet