​Csigaházak és elefántcsonttornyok

Az biztos, hogy csak kellő tisztelettel nyomhatjuk le a kilincset egy eltávozott művész műtermének ajtaján. Ahogy szeretteink hátramaradt terei és tárgyai iránt sem viseltetünk közömbösen, úgy némi meghatottság mellett tesszük meg az első lépéseket ismert művészek magánbirodalmában. Ahol még száradnak az utolsó képek, az üveg alján maradt egy kis vörösbor, a hamutartó csikkekkel van tele.

A műtermek csigaházak és elefántcsonttornyok. Általában nincs Wertheim-zár az ajtón, de a magyar valóság elmúlt évtizedeiben megannyi jobb sorsra érdemes művész számára jelentették a biztonságot, a saját világ kiépítésének lehetőségét, a menedéket.

A Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású kiállításának két erőteljes fundamentuma van. Mindenekelőtt Kondor Béla műterme, amelyből, mint a tárlat egyik fotóján látható is, a temetkezési vállalat emberei „tepsiben” vitték el az elgyötört testet 1972. december 12-én. Hála Istennek, hogy ami a Bécsi út 1-ben utána maradt, az nem a szemétben landolt, hanem értő kezek gyűjtötték össze és őrizték meg nekünk. Nélkülük nem lenne tudomásunk az MNG kiállításának gerincét adó, haláláig ismeretlen műtermi fotósorozatáról (A Csend I–XII.; A Katasztrófa I–XIX.), amelyeket a kísérleti fotóhasználat jelentős korai példájának tartanak a kiállítás rendezői. Kondor a hatvanas évektől készített vékony faszilánkokból és zsírpapírból különleges struktúrájú, az első emberi repülő szerkezetekre (pl. a Wright testvérek gépére) hajazó maketteket, amelyekkel mint ikonográfiájának alapelemeivel rajzain és festményein is találkozhatunk. Ezek a precíz kis munkák, amelyekből négy ki is van állítva, erőteljes fényhatások mellett vannak fotózva és a kor fotótechnikai lehetőségeivel alakítgatva. Eme önálló alkotásként is megálló fotók mellett természetesen Kondor festményeiből és grafikáiból is kerültek a falra.

Kondor Béla: A Katasztrófa I–XIX. sorozatból

Kondoré mellett egy másik meghatározó festőnk munkahelye is megmarad már az idők végezetéig. Csernus Tibor jól érezte, hogy folyamatosan fotóznia kell párizsi műtermét, annak alakulását, a benne megforduló modelleket. Csernus egyrészt markáns megvilágításokkal fényképezte igazán festői aktjainak és csoportképeinek modelles beállításait. Emellett ő is különös szenvedéllyel viseltetett a makettek iránt. Diáin fel is tűnnek különféle repülőgépek, gőzgép és egy tengeralattjáró is, amelyet hosszan fotóz celofánból formált viharos tengeren. (Kondorhoz hasonlóan Csernus is az utolsó percig dolgozott, műtermi hagyatékát az egyik legnagyobb magyar művészeti alapítvány vásárolta meg, feldolgozása jelenleg is tart.)

Altorjai Sándor Szigligeten (részlet Erdély Miklós felvételeiből)

A tárlat másik pillérét két, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum által kölcsönzött BBS-film adja. 1978 októberében, egy esztendővel Altorjai Sándor önkéntes halála előtt barátja, Erdély Miklós egy kamera társaságában meglátogatta a 13 éve Szigligetre visszavonult művészt. A vágatlan, hang nélküli felvételeken bepillantást nyerhetünk az ekkora már erősen leromlott állapotú Altorjai intim tereibe, zavarodottság jeleit mutató tevékenykedésébe. A másik, Mátis Lilla által jegyzett filmen a kamera a halott Hajnóczy Péter lakását járja körbe, elidőzve a könyveken, a falra applikált újságkivágásokon, a borosüvegeken és gyógyszeres dobozokon. Többször, és nem véletlenül visszatér egy Pijacy feliratú plakátra, valamint az asztal rendetlenségére. Mert Hajnóczy is úgy távozott, hogy tudta, lenne még dolga, csak a szervezet volt már gyenge és bizonyos szempontból az akarat.

Jovánovics György/Liza Wiathruck: Holos Graphos (19. Drummond-fény), 1972

Ugyan már ez a két jól elkülöníthető rész is rengeteget ad a kiállítás látogatóinak, a rendezők még további helyszínekkel és szereplőkkel is kiegészítik az általuk négy fejezetre bontott tárlatot. A Kondort, Csernust és a két filmet tartalmazó egységek után a műtermet, mint referenciapontot, motívumkészletet mutatja be. Itt került a falra többek között Jovánovics György, azaz Liza Wiathruck híres Holos Graphosa, Gémes Péter és Baranyay András fotogrammjai mellett Maurer Dóra MaNDÁ-tól kölcsönzött, Triolák című kísérleti filmje is. Végül „nem műtermekként”, ideiglenesen belakott sufnikként más alkotók mellett Szabó Dezső saját maga által barkácsolt stúdiójáról készített fotóit és Szacsva y Pál igazán látványos projekcióit láthatjuk.

Szacsva y Pál: Reprojekció XXXIII., 2001

A Magyar Nemzeti Galéria április végéig látogatható kiállítása olyat vállalt 50 év műtermi kísérleteinek, a műterem jelentésváltozásainak ezen időszakra eső bemutatásával, ami kurátort próbáló feladat. Csak gratulálni tudunk az ötletért és a megvalósításért!


Csörgő Attila: Gömb-örvény 1., 1999

Pálffy Lajos

Világmodellek – Műtermi kísérletek és dokumentumok Kondortól napjainkig
Magyar Nemzeti Galéria
2012. november 30. – 2013. április 28.

• Publikálva: 2013.01.30. 13:01 • Címke: ajánló, kritika, képzőművészet