​Nagy útra indultak a véméndi cigányok

Meg tudná valaki mondani, hogyan terjedhetett el az a véméndi cigányok között 1920-ban, hogy Oroszországba kell menni? Mert felöltöztek, ahogy tudtak, és családonként csináltattak egy csoportképet a tanítóval az útlevélhez. És vélhetően el is indultak azokban a zavaros időkben, amikor még nem voltak biztosak a határok és még az sem dőlt el, hogy a bolsevikoké lesz a szent orosz föld.

Arra, hogy a baranyai falu cigányai miért forgattak a fejükben kivándorlási terveket, a fotókon viselt ruházatuk alapján nem nehéz rájönni. Hogy aztán mi módon szerezhettek tudomást arról, hogy éppen Oroszországba kell menni, azt már nem nagyon lehet kideríteni. Talán egy titokzatos vándor beszélt arról, hogy Leninék arrafelé az ígéret földjét hozzák éppen létre, ahol minden ember egyenlő lesz, és egyformán, szükségletei szerint részesedhet a rendelkezésre álló javakból. És a véméndi cigányok úgy gondolhatták, hogy jobb az ilyen helyekre az első között megérkezni, felkerekedtek hát, maguk mögött hagyva a nyomort és a megaláztatásokat.

Rögzíteni akart egy erre érdemes világot

A 20. század elején persze jól is lehetett élni a dél-baranyai községben. Ahol 1916-ban úgy döntött Hernai Béla tanító úr, hogy lefényképezi a falu lakosságát. Az 1882 németet, a 255 szerbet és a 105 magyart. A cigányokról, mint le nem települt elemekről, ekkoriban nem vezettek nyilvántartást. Persze, a tanító úr is német volt, Hesz Bélának hívták még 1884-ben, születésekor. A székesfehérvári tanítóképző elvégzése után magyarosított, arra gondolva, hogy végül is a Magyar Királyság alkalmazottja. 1905-ben érkezett a faluba, 1925-ben ő lett az iskola igazgatója, és végig közszeretetnek örvendve, 1964-ben ott is halt meg. A Néprajzi Múzeum kiállításán látható, 9x12 centiméteres üveglemezekre (700 darab!) készült fotódokumentációja, az első világháború idején készült, 1916 és 1920 között.


A régi Véméndet elsodorta az idő és a történelem

A tanító úr valamit tényleg megérezhetett a világégés – ami 105 véméndi életét követelte –  Magyarországra nézve iszonyú következményeiből, és rögzíteni akart egy erre érdemes világot. És valóban, a szerb megszállás 1921 után elvitte a szerbeket, a zsidókat a háború, a németeket meg annak végkifejlete. 1947. szeptember 8-tól 14-ig, a nyárvégi kánikulában pedig 1000 sváb várta az indulást marhavagonban a falu vasútállomásán, miközben a portát már mások járták, a tehenek már másnak adták a tejet. A régi Véméndet elsodorta az idő és a történelem, csak az emberek emlékezetében és Hernai tanító úr fényképein maradt meg belőle valami.

Mindenkinek megvolt a viselete

Mondjuk Schwarz Tibi, akit valamiért német kislánynak öltözve kapott le a tanító úr, talán Buchenwaldban végezte, mert a véméndi zsidók oda kerültek. Szánkovity Lázó, Nikola és Ivánovity Nenád gyújtatlan cigarettával ácsorog a kamera előtt. A 16-18 éves legénykék a kivonuló szerbekkel mentek el az új országba. A térségre jellemző sváb viseletbe öltözött Mausz Erzsébet kisgyermekével Kanadába vándorolt ki, mert azért minden németnek sem ment jól. Mindenkinek megvolt a viselete, de az is, hogy mi legyen a kezében, amikor a tanító úr udvarán, egy thonet-széken ülve, vagy arra állítva, annak támaszkodva rögzítették alakját, vonásait. A német lányok és asszonyok imakönyvet és rózsafüzért tartottak, a legények kezében, még ha nem is dohányoztak, akkor is cigaretta volt. A svábok nyaranta papucsot hordtak, a magyarok nem engedtek ekkor sem a csizmából.

Mennek, mert valaki megígérte, hogy egyszer nekik is lesz becsületük

Mint az 1917-es sorozás nemzetiszín szalaggal díszített kalapban feszítő legényei, Varga József Csiga, Fazekas (Emse) János és Vörös István (Pápó Pista), akik csizmában indultak meghalni a hazáért. Schmidt Bálint már 5-6 éves korában katonaruhába bújt, és ez is lett a végzete, hiszen a második világháborúban esett el. Aztán faluba kerülő és a gazdáknál dolgozó 40 orosz hadifogolyról is készültek képek, no meg a katolikus és a szerb templomok harangjainak búcsúztatásáról, amikből ágyút öntöttek. És itt vannak a véméndi cigányok, köztük a vajda családja is. Akinek azért van kabátja, pocakja és csizmája, de egy másik csoportképen bizony nem volt mivel eltakarni az egyik fiúcska micsodáját. Aki talán még most is úton van elszánt tekintetű apjával és elgyötört anyjával. Mennek, mert valaki megígérte, hogy egyszer nekik is lesz becsületük, neki meg még nadrágja is, mert úgy kerek a világ, nem így csórén, szélfútta bögyörővel.

Pálffy Lajos

Véménd 1916–1920 – Egy falusi tanító fotográfiái
Néprajzi Múzeum 2013. március 22. – 2013. szeptember 8.

• Publikálva: 2013.04.10. 12:20 • Címke: kiállítás, fotó, történelem