a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Macskássy Gyula-emléknap az Örökmozgóban

Macskássy_lead

Az Örökmozgó Filmmúzeum február 25-én, a hónap utolsó szombatján vetítéssel és beszélgetéssel egybekötött emléknapot szentel animációs klasszikusunknak.

Macskássy Gyula a harmincas évek elején kezdte pályafutását, és noha Magyarországon már jóval korábban is születtek animált filmkísérletek, mégis őt tartjuk a magyar animáció atyjának. Személye és munkássága folytonosságot jelentett a világháború előtti és az államosítást követő filmgyártás időszaka között. Első magánstúdióját Halász Jánossal (azaz a szintén száz éve született John Halasszal) és a később karikaturistaként dolgozó Kassowitz Félixszel közösen alapította. A ’48-as államosítást követően a már kizárólag Macskássy Gyula vezetésével működő animátorstábból (köztük például Dargay Attilával) néhány év átmeneti állapot után megszületett a Pannónia Filmstúdió, amely pár évtizeddel később az animáció fellegvárává nőtte ki magát.

Az Örökmozgó Filmmúzeum február 25-én, a hónap utolsó szombatján vetítéssel és beszélgetéssel egybekötött emléknapot szentel animációs klasszikusunknak. Délelőtt a gyerekeknek kedveskedünk néhány örökzöld mesefilmmel – köztük az első színes rajzjátékfilmmel, a Kiskakas gyémánt félkrajcárjával.

A kiskakas gyémánt félkrajcárja (1951)
A kiskakas gyémánt félkrajcárja

Az este folyamán válogatást mutatunk be a rendező reklám- és egyedi rövidfilmjeiből. A harmincas és negyvenes években készült tárgymozgatásos hirdetések szenzációs technikai igényességükkel és a hirdetett termék köré kanyarított frappáns kis történeteikkel fogják garantáltan elvarázsolni a mai nézőt (is) – legyen szó hashajtó tablettáról, röviditalról vagy egy pakli cigarettáról. Már a Pannónia Filmstúdió égisze alatt készültek a Várnai György karikaturistával közösen jegyzett egyedi filmjei, amelyek megnyitották a magyar animáció számára az utat a külföld felé. A Ceruza és radír, a Párbaj, a Romantikus történet, vagy az egy évtizeddel később született sztoikus hangvételű egyperces filmecskék felnőtteknek szóló „mesefilmek” voltak, amelyek az emberi esendőséget finom iróniával, megértő humanizmussal tálalják.  

tizdekahalhatatlansag1966.jpg
Tíz deka halhatatlanság

És hogy megtudjuk, ki is volt valójában a magyar animáció atyja, akit életében is kivételes tisztelet övezett, a vetítések után egy nyilvános esti beszélgetésre hívunk mindenkit. Egykori kollégákkal és filmes szakemberekkel próbáljuk meg felidézni, megismerni az idén száz éves Macskássy Gyula személyét, munkásságát, hatását a magyar animációs filmművészetre.
Vendégeink lesznek Dizseri Eszter, az egykori Pannónia Filmstúdió „krónikása”, Mata János, Richly Zsolt és Szoboszlay Péter, Macskássy Gyula egykori filmrendező kollégái. A fiatal, illetve pályakezdő generációt Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs szakvezetője fogja képviselni, aki ugyan nem ismerhette személyesen Macskássyt, a tanszék által 2002 óta szervezett Kiskakas Filmnapok mégis Macskássyék első színes rajzjátékfilmje után kapta a nevét. Orosz Márton művészettörténész, a korai animációs film kutatója Macskássy filmtörténeti jelentőségéről beszél majd.

macskássy_felnőtt

Program

Délelőtt farsanggal egybekötött Macskássy-matiné
(a vetítések kezdete: 10.00, 12.00, 14.00, a filmek hossza összesen 65 perc)

  • A kiskakas gyémánt fél krajcárja (1951)
  • Két bors ökröcske (1954)
  • A telhetetlen méhecske (1958)
  • Uhuka, a kis bagoly (1969)

A jelmezben, álarcban érkező gyerekeknek a belépés ingyenes. A vetítések után egyórás művészeti foglalkozást tartanak a gyerekeknek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanár szakos hallgatói és Itahasi Haruko Napocska japán-magyar animációs filmes.

18.00 Macskássy reklám- és rövidfilm-összeállítás
(a filmek hossza összesen 70 perc)

  • Boldog király kincse (Nikotex-reklám)
  • Két kicsi szem (Artin hashajtó-reklám)
  • A szerencsés flottás (Zwack Unicum-reklám)
  • Izzó szerelem (Tungsram-reklám)
  • Estétől reggelig (Darmol hashajtó)
  • Hamupipőke mesés mosása (Radion mosópor)
  • Okos lány (1955)
  • Az egér és az oroszlán (1957)
  • Ceruza és radír (1960)
  • Párbaj (1960)
  • Romantikus történet (1964)
  • Kíváncsiság (1970)
  • A rács (1970)
  • Szobor (1971)
  • Az öreg (1971)
  • Tíz deka halhatatlanság (1966) 
    + Egy újonnan felfedezett Orion reklámfilm!

19.30 Macskássy-kerekasztal
Meghívott vendégek: Dizseri Eszter, Mata János, Szoboszlay Péter, Richly Zsolt, Fülöp József, Orosz Márton; moderátor: Orosz Anna Ida

Macskássy Gyula képtár (Filmkultúra)
Dizseri Eszter: A Ceruza és a Radír (Filmkultúra)


A magyar animáció képről képre I. – Macskássy Gyula

• Publikálva: 2012.02.13. 15:56 • Címke: macskássy gyula, örökmozgó, animáció, ajánló

Kapcsolódó videók

video
Ugrás a videó oldalára

Kapcsolódó dokumentumok