a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Beszéljünk a filmekről!

Dokumentumfilm-sorozat

dokuleadA legfrissebb, legérdekesebb magyar dokumentumfilmek egy helyen.

2013. november 26–28. között dokumentumfilm-sorozatot tartunk az Örökmozgó Filmmúzeumban. Célunk az, hogy a legfrissebb magyar alkotások közül néhány közönség elé kerülhessen. A vetítéssorozat szervezőereje a dokumentumfilm-készítés gyártási lehetőségeinek megmutatása. Emellett igyekeztünk mind tematikailag, mind műfajilag a legszélesebb választékot nyújtani: interjú- és riportfilm, követő dokumentumfilm, játékfilmes formában történő ismeretterjesztés, portréfilm egyaránt látható lesz.

A filmvetítéseket beszélgetés követi az alkotókkal. A filmklub házigazdája Boronyák Rita, a MaNDA és Filmintézet munkatársa. A sorozatra bérlet váltható, ára: 2000 Ft. A fennmaradó helyek függvényében az előadások előtt jegy váltható, ára egységesen 750 Ft.

doksibrosi

Program

November 26. 17 óra
A tartótiszt,
rendező, riporter, producer: Varga Ágota
A tér, 
rendező: Gyarmathy Lívia

November 26. 20 óra
A vitorlázó, rendező: Kollmann András
Apolka, rendező: Pozsgai Zsolt

November 27. 16 óra
Börtön rap, rendező: Papp Bojána
Özvegy a keresztelőn, rendező: Putz Attila

November 27. 16 óra
Plusz egy dimenzió, rendező: Kroó András
Stigma, rendező: Petényi Katalin

November 28.  18.30 óra
A kétszer született gyermekek, rendező: Pataky Csaba
Privát Mészöly, készítették: Dér Asia, Gerőcs Péter

Köszönjük az NKA-nak, az MTVA-nak, a Duna Televíziónak és a Budapest Banknak, hogy a filmek vetítését engedélyezte.

mandarchiv.hu

• Publikálva: 2013.11.14. 15:09 • Címke: program, dokumentumfilm, örökmozgó

Kapcsolódó dokumentumok