a rovat írásai

Kultúrgyár lehet a szombathelyi volt 11-es huszárlaktanyából

Országos hatókörű kulturális logisztikai, valamint digitalizációs központ, egy „igazi kultúrgyár″ épülhet fel a volt 11-es huszárlaktanya műemléki védettség alatt álló épületeit is megújítva Szombathelyen –  közölte csütörtökön Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere.

Új felületen folytatjuk

Kedves Olvasó! Mindenek előtt köszönjük, hogy a kultúrával foglalkozó számos internetes oldal közül bennünket is érdeklődéssel lapozott. A MaNDA, mint közintézmény feldarabolása után e honlap kiadója a Forum Hungaricum Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság lett, feladata pedig az archívum gyarapodásának bemutatása, cégünk törekvéseinek ismertetése. Ezekhez a célokhoz egy új felületet készítettünk, ahol mindig elérhető lesz a most búcsúzó mandarchiv.hu is.

Visszabeszél a templom oldala

Hát, ha már egyszer eljutottunk Tihanyba, nem mehetünk el szó nélkül a félsziget legismertebb attrakciója, a visszhang mellett sem. Ami minden ellenkező híresztelés ellenére működik, és egészen pontosan hét egymás után gyorsan elhadart szót képes „visszamondani” a templom fala. Például azt, hogy „Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar!”

Ózdi intézményeink az Echo Televízió építészeti műsorában

Huszonhárom percben mutatta be az Echo Televízió a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. által működtetett két ózdi intézményt, a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkot és a Digitális Erőművet. Az október 14-én, szombaton adásba kerülő műsorban az építész tervező mellett megszólalt a két intézmény és a Forum Hungaricum vezetője is.

Munkát bőven adó szeptember

Sok szó esett már ezen a felületen a két világháború közti falu életéről. Megismerhettük a tisztségviselőket, a falu tekintélyeit és mesterembereit is. Csak még magáról a parasztról, a falu lakójáról nem nagyon esett szó. Pedig ők adták akkoriban az ország lakosságának legnagyobb részét. Nézzük hát meg, mit csinált a magyar földműves az esztendő hónapjaiban. Nézzük meg már csak azért is, mert ez is egy elsüllyedt világ, azok a tevékenységek, szokások rég a múlté lettek, amik meghatározták a falusi ember életét akkoriban.

A rekorder múzeumalapító korsója

Nem is ez a korsó az érdekes most nekünk, bár egészen szép darab. Hanem a megtalálójával, Dornyay/Darnay Bélával foglalkozunk most. Aki amerre járt, mindenütt múzeumot alapított. Emellett 11 évig áldozópap is volt, és piarista szerzetes.

Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg

A jó Károly Róbert királyunk pedig annyi mindent tett itt, hogy azt kár is lenne egy cikkbe belezsúfolni. Hogy aztán némi képet kapjunk a 14. század elejének magyarországi viszonyairól, nézzük csak meg jobban az első vegyesházi uralkodónk hatalomra jutását.

Finta Sándor és Walt Whitman

Hogy mikor találkozhatott a Túrkevéről induló szobrász, Finta Sándor Walt Whitman költészetével, azt nem lehet tudni biztosan. A Szabó Lőrinc, Babits és Füst Milán által is fordított verseit leginkább eredetiben, angolul olvashatta, hiszen 1923-tól New Yorkban élt. Az viszont biztos, hogy tetszett neki ez a fajta költészet, ezért is készülhetett el a túrkevei Finta Múzeum által most 3D-ben tanulmányozható kis éremmel.

Tihany elveszett várai

Gyulaffy kapitány uram Csobánca után illenék szólni Tihany váráról, pontosabban várairól is. Mert a félszigeten már 5000 évvel ezelőtt állt egy földsánc, s rómaiak pedig az átkelő védelmére őrtornyot emeltek, és ez így ment tovább egészen 1683-ig, amikor Tihany a töröknek mindig sikeresen ellenálló földvára a levegőbe repült. Vagy eltalicskázták.

Lármafa, véres kard, postáskisasszonyok

A két világháború közötti falu egyik fontos közintézménye volt az éppen idén 150 éves Magyar Királyi Posta által fenntartott és működtetett postahivatal. Ahol a távíróval párhuzamosan a telefon is működött, ahol fel lehetett adni a leveleket és a táviratokat. Amiket aztán „házhoz is szállított” a postás, akit kézbesítőnek is neveztek. Az első emancipált munkahelyek egyike volt, a postáskisasszony kezelte az elektronikus masinákat, de ki is hordta a leveleket, ha nem volt önálló kézbesítője a hivatalnak.

Szép szál ember volt ez a III. Béla

III. Béla királyunkról pedig csak jót mondhatunk, konszenzus van arról a történészek között, hogy az ő uralkodása alatt volt a legerősebb, leghatalmasabb az Árpád-ház. Magyarország pedig – legalábbis a királyi bevételeket tekintve – megelőzte Franciaországot és Angliát is.

MaNDA összes cikke »

Hortobágy DVD-bemutató

hortobagyleadNovember 20-án szerdán 16 órakor Georg Höllering Hortobágy című filmjének DVD-kiadványát mutatjuk be az Írók Boltjában. A beszélgetés résztvevői: Szekfü András és Veress József filmtörténész, Moldován Márton filmrestaurátor és Fazekas Eszter kiadványszerkesztő. Közreműködik Bálint András Kossuth-díjas színművész.

„1934-ben… egy osztrák filmművész jött a Hortobágyra. Két évig leste a napfelkeltét, várta a vihart, fényképezte a ménesek vad robogását, a puszta komor és titokzatos életét. Filmet készített számadók, csikósok, parasztlányok és gulyások egyszerű életéről. Megmutatott valamit; egy tájat, egy elfelejtett emberi közösséget. Egy darab Magyarországot. […] Egy osztrák jött, egy osztráknak kellett felfedezni azt a gazdagságot, amiben öntudatlanul éltünk.”

hortbelsokep

Szőts István, a modern magyar film megteremtője írta ezeket a sorokat Georg Höllering szép Hortobágy-filmjéről. A Hortobágy több szempontból is egyedülálló, különös sziget magyar film történetében. Szőts saját módszerének előképét látta benne. A harmincas évek mesterkélt díszleteiben készült fehértelefonos filmjeit hidegen hagyta a magyar vidék, a népéletet felfedező szociografikus mozgalom. Hölleringet viszont lenyűgözte az alföldi róna, a csikósok, juhászok életformája, a természet örök körforgása, a népszokások. Az első forgatási évben erről készített egyedülállóan szép természeti és néprajzi felvételeket csikósvágtákkal, állatszülésekkel és -halálokkal, majd felkérte Móricz Zsigmondot, hogy ezekhez a képsorokhoz írjon egy történetet.

video

Móricz Komor ló című elbeszélésében generációs és szerelmi konfliktusokon át rajzolódik ki a fő téma: a modernizáció, ahogy „a gépek megeszik a pusztát”. Höllering magukkal a csikósokkal, parasztokkal szólaltatja meg az életüket. A filmet Magyarországon a korabeli cenzúra csak jelentős csonkításokkal engedte bemutatni: éppen a legértékesebb részleteket távolították el. Ízléstelennek ítélték az lovak és gólyák párzási jeleneteit, a csikó születését és a ló temetését. Engedélyezték viszont Hölleringnek, hogy a teljes kópiát kivihesse külföldre. Höllering, 1967-ben Magyarországon járva, egy ilyen csonkítatlan kópiát ajándékozott a Filmarchívumnak. A jelenlegi digitális felújítás e teljes verzió alapján készült. A kiadvány extrái részletesen felrajzolják Höllering pályáját, Móricz, Hölllering és Passuth László kapcsolatát, a film keletkezésének és utóéletének kulisszatitkait; Andrew Hoellering, a rendező fia pedig apjára emlékezik.

hortdvd3d

Megjelent DVD-n

Hortobágy
fekete-fehér magyar játékfilm, 1936

video

rendező, forgatókönyvíró: Georg Höllering, író: Móricz Zsigmond, operatőr: Schäffer László, zene: Lajtha László, szereplők: Cinege Lajos, Cinege Jánosné, Kányási István, Szincsák Margit, Nagy Mihály, Sárkány János, Veres István, Kovács Imre, Kovács Imréné, Kelemen Lajos, gyártó: Höllering Film, Hunnia Filmgyár

hang: 2.0
felirat: angol, német
nyelvek: magyar
képarány: 4:3
hossz: 82 perc
korhatár: 12

extrák:
Georg Höllering és a Hortobágy (Szekfű András – Fazekas Eszter) 38’
Andrew Hoellering emlékezik 8’

mandarchiv.hu

• Publikálva: 2013.11.18. 11:55 • Címke: filmtörténet, film, manda, meghívó, dvd

Kapcsolódó írások

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

károly róbert
Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg – A 12 éves Caroberto a délvidéki Frangepánok, Subicsok és Babonicsok lefizetése után partra is száll Dalmáciában, és elindul Buda felé. Még tart a menetelés, amikor III. András hirtelen elhalálozik, így aztán Bicskei Gergely esztergomi érsek meg is koronázza valami sebtében előkerített koronával a 13 éves ifjút. Ez volt Károly Róbert első megkoronázása, amit még kettő követett.