Kempelen Farkas: csak némi kenyér és a lelki béke?

Szinte hihetetlen, hogy mennyi minden fér bele egy életbe, ha a 280 esztendeje született Kempelen Farkasnak megadatott 70 évet nézzük. Ami saját korában meglehetősen soknak számított. Ettől függetlenül minden tekintetben fantasztikus polihisztori pályafutás ez. Egy olyan emberé, aki szerint a boldogsághoz elég némi munkával szerzett táplálék és a lelki béke.

A korban egy ilyen kiteljesedő élethez azért némi szerencse, vagy az isteni gondviselés is szükségeltetett, mert az orvostudomány még mindig nem tudott mit kezdeni a járványokkal, no és a háborús évekből is több volt, mint az olyanokból, amikor nyugodtak a fegyverek. A szerencse és a gondviselés mellett Kempelen fantasztikus pályafutásához kellett a szülők (az ír Kempelen Engelbert és a pozsonyi nagypolgári ivadék Spindler Anna) előrelátása: a nagyobbik fiú, János katonai pályára került, Farkas pedig pozsonyi, győri, bécsi és római stúdiumok után a hivatalnokira. A jogi, filozófiai, matematikai, fizikai és rézmetszői tanulmányok bölcsész és jogi diplomát eredményeztek, a 21 éves fiatalember fogalmazóként indul a bécsi apparátusban, de megszerzett és karban tartott tudása (magyarul, németül, latinul, olaszul, angolul és franciául is tudott és beszerezte a kor tudományos könyveinek javát) révén a tanácsosságig száguldott a ranglétrán.

A Nemzeti Táncszínházat is az ő tervei alapján építik át színházzá

Mária Teréziától, majd II. Józseftől olyan fontos megbízatásokat kap, mint a magyarországi sókamarák ellenőrzése (1758), majd igazgatása (1766). Egy év múlva már a bácskai betelepítések királyi biztosa, ahol a falvak alapítása mellett selyemmanufaktúrákat is létrehoz. És ha már Délvidék, akkor közreműködik a Száva és a tenger közötti csatornarendszer megtervezésében is. Emellett a Várszínház terveivel is részt vesz a romos budai vár újjáépítésében, lovakkal működtetett szivattyúval pumpálja fel ide a vizet, Pozsonyban hajóhidat épít, zálogházat alapít, és itt is megoldja a vár vízellátását. Megtervezi a schönbrunni szökőkutakat, rendbe szedi a Burg könyvtárát, megszervezi 1777-ben a nagyszombati egyetem Budára költöztetését és mobil betegágyat készít a himlős Mária Teréziának. Mindezek mellett gőzgéppel és gőzturbinával is kísérletezik, angliai utazásán James Wattal is értekezik. Írógépet konstruál a vakoknak, de végül két zseniális szerkezetével, a beszélőgéppel (1773) és a sakkozó törökkel (1769) vonul be a történelembe.

A beszélőgép

Előbbi szerkezeten, ami gyakorlatilag egy mesterséges tüdő, gégefő és szájüreg, 22 évig dolgozik. A több nyelven tőmondatokat előállítani képes masinához 500 oldalas leírást is készít, amelynek révén a fonetika tudomány atyjának is tartják. A légsűrítéssel működő szerkezetet e leírás és a saját kezűleg készített gyönyörű metszetek alapján többek között a Műegyetemen is megépítették. Már korában is sokkal híresebb volt - 10 nyelven jelent meg róla könyv, tudósítás -  másik konstrukciója, a Mária Terézia megrendelésére, szellemes játéknak szánt sakkozógép. Amiben ma már köztudottan egy ember volt elrejtve, aki állítólag az olajmécses (Kempelen a füstöt a turbán tetején vezette ki) adta világosság mellett egy kis táblán sakkozott, melynek figurái talán a török kezével és előtte lévő táblával voltak összekötve. A szerkezetről sajnos nem készített leírást, a sakkozó török a Berlint, Drezdát, Párizst és Londont érintő, 1782 és 1784 között zajló bemutatók után világkörüli útra indult, ahol elveszett. (Egyesek szerint 1864-ben, egy philadelphiai múzeummal együtt égett porrá, miután a Broadway közönsége egy dollárért megnézhette, hogyan is működik.) A szekrénybe több kiváló sakkozó is belebújhatott, hiszen a török csak néhány partit vesztett, miközben az előkelőségek sora mellett játszott Napóleonnal, Nagy Frigyessel, II. Katalinnal és Edgar Allan Poe-val is. (Napóleon állítólag csalni próbált, a török először csak figyelmeztetően felemelte a kezét, majd amikor a császár nem hagyta abba, lesöpörte a bábukat. Az uralkodó pedig értékelte a határozottságát.)

A beszélőgép rekonstruálva

Hogy aztán mindezek mellett mikor volt még ideje arra, hogy verseket, zeneműveket és drámákat is írjon (pl.: Perseus és Androméda), vagy olyan szintem művelje a rézmetszést, hogy a bécsi művészeti akadémia a tagjai közé válassza (1789), azt nem lehet tudni. Az biztos, hogy nem ült órákat a tévé előtt, no és a közösségi oldalakat sem piszkálta az okostelefonján. Inkább a boldogság mibenlétét foglalta mondjuk imígyen versbe:

„A boldogsághoz nem kell sok biz’ám,
Sőt nagyon kevés, kettő kell csupán:
A kenyér és a lélek nyugalma.
A munka adja meg a napi kenyeret,
S ki uralkodik vágyai felett,
Lelkének nyugalmát megtarthatja.”

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2014.01.23. 14:18 • Címke: technika, évforduló, művelődéstörténet