a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

Budapest Grand Hotelje és élő legendái

corinthialead

A Grand Budapest Hotelt nem Budapesten forgatta Wes Anderson, hanem Németországban; pedig állítólag járt Budapesten és megnézte az igazi Grand Hotel Budapestet is, amely az Erzsébet körúton található és számos ponton kötődik a filmhez, a mozihoz.

Ma a Corinthia Hotel Budapest nevet viselő (volt Royal szálló) épület Ray Dezső tervei alapján épült és 1896-ban nyitotta meg kapuit, a milleneumi ünnepekre készülve. Ekkoriban épült a Ferenc József-híd (ma: Szabadság-híd), a Nemzeti Szálloda és sok más budapesti szemet gyönyörködtető épületcsoda.

A szálloda 460 szobával nyitott és várta előkelő külföldi és magyar vendégeit. Hatalmas társasági élet folyt itt, délutánonként a cukrászdában a fiatalok gyülekeztek, az átriumban pedig már az esti élet folytatódhatott. Hamarosan megépítették a káprázatos báltermet is.

royalszalloda

A szálloda arról is nevezetes, hogy 1896 májusában a Lumière-testvérek itt tartották első vetítésüket Magyarországon. Az első világháború alatt a bálteremben hivatalosan is mozit rendeztek be, Royal-Apolló néven. Az első vetítésen Garas Márton Tetemrehívás (1915) című filmjét láthatta a közönség, amely Janovics Jenő kolozsvári stúdiójában készült. Később délelőttönként a családok háborús híradókat nézhettek itt, hátha felfedezhetik családtagjaikat, esténként pedig Chaplin filmjei segítségével igyekeztek elfeledkezni a háborúról.

1950-ben a Royal-Apolló mozi neve megváltozott Vörös Csillagra, ekkor már a Mokép üzemeltette. Közben a szálloda folyamatosan üzemelt, igaz, nem csak szállodaként. 1945 januárjától itt volt a Gestapo-központ, ekkor fő erősségüket a szobákba egyenként bekötött telefon jelentette, és az, hogy a szálloda saját generátorának köszönhetően szinte állandó volt a villany- és a melegvíz ellátás.

A második világháború után egy kis időre bezárták a mozit, majd újult erővel kinyitották 1956-ban. Bár még abban az évben egy tűzvész során leégett a mozibelső, de hamar újraépítették. A hatvanas években is pezsgett az élet, megváltozott közönséggel és produkciókkal: volt cigánybál cigányzenészekkel, a Csepel Művek dolgozói számára rendezett táncos mulatság és kéményseprő-bál is.

Royal Szalloda

Mindezek szemtanúja volt a szálloda egykori pincére, a mai ügyeletes igazgató, Meskál Tibor, aki már a hatvanas években is itt szolgált. Kalandos élete volt, a szállodát nagyon jól ismeri. New Yorkban és Ausztráliában is dolgozott, ahol a Sidney-i Operaházban az angol királynőt is kiszolgálta. Akkor tért vissza Magyarországra, amikor a máltai Corinthia-hotellánc tulajdonosa megvásárolta és az eredeti épülethez hűen felújította a szállodát. 

A patinás szállodában most képgalériánk segítségével is végigsétálhat, kísérőnk Meskál Tibor.

Bakk Ágnes

• Publikálva: 2014.03.21. 06:40

Kapcsolódó képgyűjtemény

Ugrás a galéria oldalára