​Huszár Pufi a háborús Duna-korzón

Azokat a boldog békeéveket idézi az a rövidfilm, amivel mások mellett a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet hozzájárult az EFG első világháborús adatbankjához. A nem egészen kétperces anyagot a legendás budapesti Duna-korzón rögzítették, ahol pezseg az élet, a lassan egy éve zajló háborúra talán csak a feltűnően sok egyenruha emlékeztet.

A szakértők 1915-re datálják Dunaparti korzó címmel ellátott nyúlfarknyi filmet, amin a mai napig népszerű Duna-korzót, a szállodasorral, kávéházakkal kiépített pesti folyóparti sétányt lehet látni egy az öltözetek alapján tavaszi, esetleg kora őszi napon. A társadalmi élet, a szórakozás egyik legfontosabb intézménye, központja volt akkoriban is ez a Lánchídtól a belvárosi plébániatemplomig, vagy később az Erzsébet hídig tartó terület. Ahol az alsó középosztálytól felfelé mindenki megfordult, hogy sétálva gyönyörködjön a túlparti Várhegy látványában, a Dunán úszó hajókban, vagy egyszerűen csak a szép hölgyekben és fess urakban. A szórakozást, felüdülést az a hat kitűnő kávéház is szolgálta, amelynek teraszai a korzóra nyíltak. A kövezett sétaúton hosszú sorban a jellegzetesen hajlított karfájú, a tulajdonosról, a fémbútorgyáros Buchwald Sándorról elnevezett Buchwald-székek voltak lerakva, amelyeken némi fizetség ellenében megpihenhetett a sétáló. (Jegyet kellett vásárolni, amit öreg nénikék ellenőriztek. A Stefánián is fennálló abszurd helyzetet kevés pozitívnak értékelhető intézkedései között a tanácshatalom szüntette meg. Korábban Buchwald még azt tervezte, hogy a Városligetet is ellátja majd fizetős utcabútoraival.)

Dunaparti korzó

A rövidfilm szereplői ismeretlen civilek vagy különféle fegyvernemek katonái, tisztjei. Akik láthatóan minden gond nélkül sétálgatnak, csevegnek egymással. Az üldögélők között van 01:18-nál Huszár Pufi, vagy Puffy, a korszak legendás filmszínésze, akit Karinthy Frigyes is megörökített írásaiban. A számtalan filmben feltűnő 130 kilós nagyevő (és ivó) komikus a tengeren túl is sikereket aratott. Származása miatt 1940-ben elhagyta Magyarországot. Haláláról két változatban lehet olvasni: az Amerikába tartó repülőn lett rosszul és halt meg, vagy Bertold Brechthez hasonlóan vonattal igyekezett a Távol-Keletre, de a Gulágon kötött ki, ahol még színtársulatot szervezett, majd 1942-ben meghalt diftériában (vagy éhen). A kamera elidőz még más arcokon is, akikről semmit sem tudunk, de az biztos, hogy a korabeli társadalom megbecsült tagjai lehettek, hiszen a portások, a személyzet láthatóan nagy tisztelettel foglalkozott velük.

A Duna-korzó „demokratikus” volt, a hírességek és előkelőségek (rendszeresen itt sétált például a hatalmon lévő Károlyi Mihály karonfogva feleségével, Andrássy Katinkával, a vörös grófnővel) mellett itt mozogtak a gazdasági élet, a tőzsde szereplői és ha megfelelő ruházat és viselkedés, senkit sem vezetett el innen az éberen figyelő rendőr. Olyan volt, mint az első világháború előtt a Kossuth Lajos utcának az Országos Kaszinó és a Klotild-palota közé eső szakasza, a híres politikai korzó, ahol az egyszerű ember is testközelbe kerülhetett a kor híres politikusaival, gróf Andrássy Gyulával, vagy gróf Apponyi Antallal. Hasonlóan híres korzóként működött még késő délutántól az Andrássy út és a Stefánia is, ahol már a lovaskocsik is fontos szerephez jutottak. A Fővám téren, pályaudvarok környékén és a mai Leonardo da Vinci utcában pedig ott volt a cselédkorzó, ahol a falusi lányok tölthették vasárnap délutáni néhány órás kimenőjüket „hajadonfőtt, merevre keményített köténnyel, simára pomádézott hajjal, a nyakukon óriási aranypénzzel. Az oldalukon egy kis félszeg baka lépdel” – írja le az Élet 1913-ban a jelenséget.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2014.04.15. 10:54 • Címke: első világháború 100, manda, digitalizálás, történelem, efg1914, efg