Apa (Egy hit naplója)

Egy hit naplója – mondja a film alcíme. Naplója egy hittel való leszámolásnak, tehetjük hozzá ma.

Szabó István első filmjével, az Álmodozások korával magasra állította saját maga számára a mércét. Leszögezhetjük rögtön az elején, hogy a Magyar Nemzeti Filmarchívum jóvoltából immár DVD-n is látható második filmjével, az Apával nem veri le ezt a lécet. Bizonyos szempontból szerves folytatása az előző filmnek, más szemszögből nézve viszont pont az előzménye. Mindenképpen hangsúlyosan rokona, hiszen a Bálint András által játszott Szabó-alteregó nyilvánvalóan összekapcsolja a két művet. Az előzmény jelleg abban nyilvánul meg, hogy a főhős (akinek itt Takó Bence a neve) kiskamasz korával foglalkozik a film első fele; folytatásra utal viszont az, hogy az Álmodozások… végén elhangzó „Tessék felébredni!” parancsnak megfelelően Bence az Apa végén átússza önerőből a Dunát, ami felnőtté válásához, azaz a „felébredéshez” vezet.

A film elején Bence tíz év körüli kisiskolás egy egyházi intézményben. Apját a háború legvégén vesztette el, mindössze három emlékképe maradt róla, és néhány használati tárgy: óra, szemüveg stb. Az Álmodozások korához hasonlóan az Apában is narrátort hallhatunk, a főhőst, aki harmadik személyben kommentálja az eseményeket. Különbség viszont az előző filmhez képest, hogy ez a harmadik személy a film végére első személlyé, a narráció belső monológgá válik, talán annak érzékeltetésére, hogy Bence egyre inkább azonosul önmagával, ami egyik feltétele az említett „felébredésnek”.

A kisfiú az apahiányt (amivel egyáltalán nincs egyedül – amikor a tanár egy alkalommal felállíttatja az osztály árváit segélyosztáskor, a csoport fele felpattan) a fantáziájával pótolja.

Kiszínezi emlékeit, néha pedig az 1948-as valóság díszletei közé helyezi apja ideálképét. Ezek a fantáziaképek lehetőséget adnak a rendező számára stílusérzéke megcsillantására. Több recenzió említi, hogy Takó doktor James Bondként verekszik meg a németekkel Bence képzeletében. Nem tudom, Szabó István a hatvanas évek közepén hány James Bond-filmet látott, szovjet partizánfilmre viszont annál több lehetősége volt. Az ezek stílusában forgatott naiv partizánjelenetek teljesen a helyükön vannak a filmben, tudniillik egy tízéves kisfiú agyában. Ez az ironikus, játékos látásmód végigvonul Szabó alkotásán, hangulatilag megidézve a francia új hullám műveit. Már a kezdő képsorok megadják az alapját ennek a hangulatnak, az apa temetése (amelyen a gyászolók között talán mintha maga az elhunyt is ott állna) kapcsán említi a felnőtt narrátor, hogy azt hitte gyerekként, az egész ország őt gyászolja – mivel akkor halt meg Roosevelt.

Bence – pszichológiailag teljesen indokoltan – apafigurát lát tanítójában, aki történetesen pap. Megint csak vicces szituációt eredményez, ahogy képzeletében az "új apa" közös partizánakcióban vesz részt a "régivel", mindezt reverendában, motorbiciklin. Aztán a történelem ezt az új apát is elveszi tőle: államosítják az iskolát, és a paptanár helyett fiatal, de vonalas tanító néni érkezik. A gyerek folyamatosan próbálja átvenni apja szerepét – a farsangon orvosnak öltözik, felveszi apja óráját, de ezt a mama akkor még nem engedi. Az óra-motívum vezet át az egyetemista Bence figurájához. Ugrunk nyolc évet az időben, a fiú felnőtt, felveszi apja öltönyét, óráját és szemüvegét, s így megy el az egyetemi bálba. Később újabb lehetősége adódik apja szerepének betöltésére: 1956-ot írnak, kitör a forradalom. Az egyetemi gyűlésen felvetik, hogy el kéne hozni a város másik szegletéből egy magyar zászlót, Bence vállalkozik rá. Megpróbál úgy elfutni a zászlóért a háborús körülmények között, ahogy apja menekült a nyilasok elől. Ő azonban egyáltalán nem tud hősként viselkedni, egyrészt rettentően fél, másrészt mire beér a zászlóval az egyetemre, az előadó már tele van trikolórokkal. Hagyományos esetben a fiúgyermeknek egy hús-vér apával kell megküzdenie, Bencének ennél nehezebb dolga van, egy fantomképpel rivalizál, így esélye sincs a győzelemre. Mégis ez az a pont, amikor apja órája megáll – valóságosan és átvitt értelemben is, ráadásul meg sem tudja javíttatni, mert az órásmester disszidált.

Orosz István: Apa. A mozi születésének századik évfordulójára kiadott reprezentatív kiállítású
grafikai albumból. Magyar Nemzeti Filmarchívum, Budapest, 1995.

Tesz még egy próbát, hogy apja emlékét visszaidézze, rátalál gyermekkora falujára, ahol dr. Takó dolgozott. Felkeresi apja egykori kollégáit, betegeit, de mindenki teljesen másképp emlékezik rá, egyáltalán nem áll össze valós kép. Végül egy nagy álomjelenet zárlataként felhangzó kérdésre/sikolyra: „Hol van apa?” válaszként Bence barátnője közli, hogy gyerekük lesz. Megvan az apa, ő az. Nem kergeti tovább az elérhetetlent, hanem végre a saját lábára áll. Első önálló tette, hogy átússza a Dunát, szimbolikus értelmet nyer, mert miközben halljuk Bence belső monológját arról, hogy egyedül kell megtennie, s látjuk is, amint magában szeli a hullámokat, egyszerre kinyit a kamera, s mögötte föltűnik sok-sok nemzedék- és sorstársa, akik követik. Ebből a nagyon személyes felnőttéválás-történetből így lesz egy egész nemzedék fejlődéstörténete.

Egy hit naplója – mondja a film alcíme. Naplója egy hittel való leszámolásnak, tehetjük hozzá ma. Milyen érdekes, hogy az IMDb honlapján található – feltehetően amerikai – angol nyelvű plakát az alcímet Diary of one Week-nek fordítja, azaz a "hit"-et "hét"-nek olvasták. Sokat megértett a plakátrajzoló a filmből, már ha látta.

Nem lehet eléggé dicsérni a Filmarchívumot azért, hogy ezeket a régi filmeket ilyen nagyszerű "csomagolásban" jelenteti meg. A kép és hang megint tökéletes, angol felirat ismét választható a filmhez, és újfent nagyon tanulságos extrákat sikerült találniuk műhöz. Két Szabó-kisfilm található a lemezen, egyik 1961-ből, Variációk egy témára címmel, a másik pedig a Kegyelet (1967). Előbbiben a téma a háború, számunkra viszont a második blokk az érdekes, ahol apák magyarázzák egy múzeumban fiaiknak, hogy milyen is volt az. Azok az apák, akiknek hiányáról szólt az 1966-os Apa. A Kegyelet pedig azért izgalmas, mert két olyan dokumentumfelvétel is található benne, amit Szabó felhasznált az Apában. Az egyik a filmforgatás, melyben zsidókat hajtanak át nyilasok a Lánchídon, a másik pedig a Farkasréti temetőben lévő tömeg halottak napján. A játékfilmben újraforgatta saját színészeivel a dokumentumfilmbe felvett jeleneteket, míg a temetői képeket bele is rakta az Apába. A fehér sapkás pisilős kisfiú például felismerhető mindkét filmben.

Kapunk egy interjúrészletet is az extrák között, ezúttal hosszabbat, mint az Álmodozások…-hoz. Megtudjuk belőle, hogy Szabó Tatabányán nevelkedett a helyi orvos fiaként, míg apja meg nem halt a háború vége felé. A párhuzam nyilvánvaló. Számomra kevésbé volt érdekes a Szabó István filmjeiben szereplő tárgyak szerepéről szóló összeállítás; annál inkább a Máriássy Félix Budapesti tavasz című filmje előtti tisztelgés bemutatása az Apában.

Peregi Tamás

Apa (Egy hit naplója) (1966) 86'
Írta és rendezte: Szabó István
Operatőr: Sára Sándor
Zene: Gonda János, Gustav Mahler I. szimfóniájának felhasználásával
Kosztüm: Mialkovszky Erzsébet
Szereplők: Bálint András, Sólyom Kati, Gábor Miklós, Tolnay Klári, Erdély Dániel, Ráthonyi Zsuzsa
Kiadja és forgalmazza a Magyar Nemzeti Filmarchívum

Extrák:
Variációk egy témára (1961) - Szabó István rövidfilmje
Kegyelet (1967) - Szabó István rövidfilmje
Filmhíradó az "Apá"-ról
Szabó István-portréfilm (MTV, 1998) - részletek
"Itt a szabadság!" - Hommage à Máriássy Félix
A tárgyak élete a Szabó István-filmekben

• Publikálva: 2012.03.21. 14:38 • Címke: játékfilm, videó, kritika, ajánló, dvd